Több adóügyi változás lépett hatályba Romániában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közalkalmazotti létszámstoppal, szociális intézkedésekkel és adóügyi változásokkal kezdődött a második félév Romániában.

Péntektől év végéig nem vehetnek föl új alkalmazottat a romániai közintézmények, csakis abban az esetben, ha az adott állásra a versenyvizsgákat már korábban kiírták – emlékeztetett a legfontosabb változásokról közölt összeállításában a Hotnews.ro hírportál.

Egyszeri 700 lejes (56 ezer forint) nyugdíjkiegészítést kapnak júliusban azok a nyugdíjasok, akiknek a havi járandósága nem haladja meg a 2000 lejt. Az eddigi 20-ről 30 lejre emelkedik az alkalmazottaknak – a ledolgozott munkanapokra – adható étkezési utalvány értéke.

Július elsejétől szeptember 30-ig árkompenzációs mechanizmust léptetett életbe a román kormány az üzemanyagpiacon, ennek következtében literenként 50 banival (40 forint) csökkent a benzin és a gázolaj ára. Az intézkedés nyomán pénteken Bukarestben 8,66 lejre (695 forint) csökkent a legolcsóbb gázolaj, illetve 8,09 lejre (649 forint) a legolcsóbb benzin literenkénti ára.

Július 1-től „élesítik” Romániában a magas adókockázatú szállítmányok (zöldségek, gyümölcsök, alkoholos italok, ruhák, cipők, só, gipsz, mész, cement) valós idejű elektronikus követő rendszerét, amely előzetes bejelentési kötelezettséget is ró a fuvarozókra. Aki anélkül indít útnak egy ilyen szállítmányt, hogy előzetesen (legalább 3 nappal korábban) bejelentette volna, vagy hamis adatokat ad meg a RO e-Transport rendszerben, az 100 ezer lejig (8 millió forint) terjedő bírságot kockáztat, a bírságolás megkezdését azonban egy csütörtökön hozott kormányrendelettel október elsejéig elhalasztották.

E magas adókockázatú termékek adásvételét bonyolító cégek számára szintén péntektől kötelező vált az e-Factura elektronikus számlázási rendszer használata. Kötelező módon ebben a rendszerben kell bonyolítani az állami szervek és cégek közötti számálázást (közbeszerzést) is.

Az adóhatóság (ANAF) korábban bejelentette, hogy júliustól átfogó kampányt indít a – sok esetben vagyonukkal közösségi oldalakon kérkedő – adócsalók leleplezésére, vagyis ellenőrizni fogják, hogy vagyonuk összhangban van-e adóbevallásaikkal. Lucian Ovidiu Heius, az ANAF elnöke elmondta: mintegy 650 ezer román állampolgár került a látókörükbe, akiknek a hatóság által felbecsült és ténylegesen adózott jövedelme között több, mint 20 milliárd eurós különbség halmozódott fel az utóbbi négy évben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

Hullócsillagok – adócsaló médiavállalat omlott össze

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység.