Több mint félmilliárd forintos adóhiányt leplezett le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint félmilliárd forintos adóhiányt okozó, irodatechnikai eszközök számlázására specializálódott adózói kör került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak látókörébe.

A NAV kedden az MTI-vel azt közölte, hogy a számlázási láncban részt vevő társaságok Ausztriából származó nyomdaipari eszközöket számláztak egymásnak úgy, hogy a lánc végén szereplő magyarországi társaság az adót levonhassa anélkül, hogy azt korábban a költségvetésnek megfizették volna.

Az osztrák cégektől származó árut először szlovákiai társaságoknak számlázták ki, majd nem működő magyarországi cégek közbeiktatásával hozták belföldre. Ezek a társaságok jellemzően közvetlenül a számlákon szereplő ügyletek lebonyolítása előtt alakultak, a bevallási és áfafizetési kötelezettségüket nem teljesítették, ügyvezetőik elérhetetlen, többségében ukrán állampolgárok voltak. A lánc szervezői, ha érzékelték, hogy ezekre a cégekre a NAV felfigyelt, azonnal kivették őket a számlázási láncból, és helyettesítették egy hasonló, új résztvevővel. Ezek szerepe kizárólag abban állt, hogy a nevükben kiállított számlák áfatartalmát a haszonhúzó társaságok levonhassák – ismertette a vámhatóság.

A vizsgált cég az ellenőrzött időszakban hat ilyen társaságtól fogadott be számlákat. A fiktív számlákat levonó társaság úgy utalt több tízmillió forintos összegeket előre a mesterségesen közbeiktatott cégeknek, hogy előtte kizárólag e-mailben tartották a kapcsolatot, és semmilyen biztosítékot nem kért, és nem is kapott a későbbi teljesítésre. A tranzakciók gazdaságilag teljesen irracionálisak voltak, kizárólag arra szolgáltak, hogy a frissen alapított cégek kifizethessék a nyomdaipari termékeket az áruval valóban rendelkező közösségi szereplőknek – tudatta a NAV.

A számlázás útja eltért az áru tényleges útjától, és az áruk raktározása is olyan cégeknél történt, amelyek szolgáltatását a közösségi partner, illetve a vizsgált kft. rendelte meg, a mesterségesen közbeékelt társaságok kihagyásával. A NAV megtagadta a fiktív számlák utáni adólevonási jogot – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (3. rész)

Sorozatunk előző részeit itt találja. Mauritiuson a pénzügyi év megközelítése alapvetően különbözik az európai megközelítéstől, ugyanis amíg nálunk jellemzően december 31-ével ér véget a pénzügyi év, addig Mauritiuson június 30-ára esik ez az időpont. A könyvek éves zárása is ehhez igazodik, annyi engedménnyel, hogy ettől el lehet térni, ha a cég bármilyen más okból más […]

2024. október 24.

Illeték-kiszabás: mitől is függ a forgalmi érték?

A forgalmi értéknek vagyonszerzés, öröklés esetén kiemelkedő szerepe van, ugyanis ez lesz az illetékfizetés összegének alapja. Miután a vagyonszerzési illeték alapja a forgalmi érték (illetve a terhekkel csökkentett forgalmi érték, vagyis az ún. tiszta érték), az illetékkiszabási eljárás meghatározó sarokpontja a forgalmi érték-megállapítás. E tekintetben számos kérdés felmerülhet, néhány érdekességre térünk ki cikkünkben.