Törvényes adóparadicsom a Dunántúlon
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tápiószentmiklós 1000 fős falu, iparűzési adóból 4 milliót szedtek be eddig. Lemondtak róla, a bevétel így már az eredeti ötszöröse, év végéig még 25 céget várnak a faluban – írta a mai számában a leleményes faluról és polgármesteréről a Magyar Nemzet.
Törvényes úton, legális adóparadicsomot hozott létre Tápiószentmiklós község, a településen az idei évtől sem iparűzési adó, sem építményadó nincs – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
A lap szerint ennek köszönhetően két hónap alatt 23 cég települt ide – zömmel szállítmányozók -, és ez a szám az év végére meghaladhatja az ötvenet. Kovács József polgármester elmondta: tavaly 49 kisvállalkozás működött az ezerlelkes faluban, tőlük évi csaknem négymillió forintnyi iparűzési adót tudtak beszedni. Erről mondtak le az idén, cserébe a két hónap alatt odatelepült fuvarozók gépjárműadó címén 2012-ben legalább 20 millió forintot fizetnek majd be a község adószámlájára.
Forrás: Privátbankár.hu