Törzstőkeemelés és olimpiai pályázat támogatása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt hetekben a Kft-ket érintő kötelező törzstőke emelés határidejének egy évvel történő elhalasztásáról volt hangos a sajtó. Fellélegezhetnek az érintettek, a halasztásról szóló törvény hatályba lépett. Emellett már támogathatjuk az olimpiai pályázatot, cikkünkben példákkal megnézzük az elérhető adóelőnyöket.


A Magyar Közlöny március 9-én megjelent 2016. évi 33. számában megjelent két törvény jelentős módosításokat hozott az adózók számára. A következőkben áttekintjük a változásokat.

2016. évi I. törvény 

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról

Egyesületek, alapítványok létesítő okiratának kötelező módosítása

A Ptk. hatálybalépésekor nyilvántartásba bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló egyesület és alapítvány 2017. március 15. napjáig köteles a létesítő okiratának mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg a Ptk. szabályainak. Egyesület esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét.

Az egyesületek és alapítványok a létesítő okiratuk fentiek szerinti módosításának bírósági nyilvántartásba vételét, legkésőbb azonban 2017. március 15. napját követően csak a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő létesítő okirat alapján és a Ptk. rendelkezéseinek megfelelően működhet.

Illeték- és közzétételi díj megfizetésétől történő eltekintés

Illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül lehet a cégbírósághoz benyújtani változásbejegyzési kérelmet, feltéve hogy az ahhoz csatolandó létesítő okirat módosítása kizárólag a Ptk. rendelkezéseihez történő igazítás, illetve a Ptk. eltérést engedő szabályainak alkalmazása miatti módosításokat tartalmaz. Ha a cég egyéb cégadatot érintő változást is bejelent, abban az esetben is csak az e cégadat módosítására vonatkozóan egyébként fizetendő illetéket és közzétételi költségtérítést kell fizetni.

Ha részletesen szeretné megismerni a helyi adók változásait,
akkor ezt most szakértő előadókkal konzultálva teheti meg képzésünkön. Részletekért kattintson >>>

Kft-k törzstőkéjének kötelező megemelése 2017. március 15-ig

A Ptk. hatálybalépésekor bejegyzett, vagy bejegyzés alatt álló azon korlátolt felelősségű társaság esetén, amelynek jegyzett tőkéje nem éri el a hárommillió forintot, legkésőbb 2017. március 15-éig köteles a törzstőkéjét megemelni vagy átalakulni, egyesülni azzal, hogy a tőkeemelésről a Ptk. rendelkezéseinek alkalmazásával határozhat.

A fenti döntésig a társaságnak a Gt. rendelkezéseit kell alkalmaznia. A társaságnak a döntéssel egyidejűleg kell döntenie a Ptk. rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködéséről.

A törvény a kihirdetést követő napon (2016. március 10-én) lépett hatályba.

2016. évi II. törvény 

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény, valamint a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról

Új fogalmakkal ismerkedhetünk meg

  • olimpiai pályázat: a sportról szóló 2004. évi I. törvény 77. § v) pontjában meghatározott olimpiai pályázat;
  • olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit társaság: a sportról szóló 2004. évi I. törvény 77. § w) pontjában meghatározott zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság

Olimpiai pályázat: a 2024. évi XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Paralimpiai Játékok budapesti rendezésére vonatkozó pályázat.

Olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaság: Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Olimpiai Bizottság közös és kizárólagos tulajdonában álló, az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság.

Az olimpiai pályázat támogatásának adókedvezménye

Az adózó az általa az adóévben az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaság részére az olimpiai pályázat lebonyolításával összefüggésben felmerülő költségek támogatására visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott támogatás, juttatás, véglegesen átadott pénzeszköz és térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, valamint a térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke alapján, legfeljebb a (2) bekezdés szerinti támogatási igazolásban szereplő összegig – döntése szerint – a támogatás adóéve és az azt követő adóévek adójából, de utoljára a támogatás naptári évét követő hatodik naptári évben lezáruló adóév adójából adókedvezményt vehet igénybe.

Az adókedvezmény az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaság által kiállított támogatási igazolás alapján vehető igénybe. A támogatási igazolás tartalmazza az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát és az adókedvezményre jogosító támogatás összegét.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy az adózó a támogatást a támogatásra jogosult olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaság részére a támogatási szerződés megkötését követő 30 napon belül átutalja (teljesítse).

A támogatásra tekintettel az adózó az (1) bekezdés szerinti juttatás adóévének adóalapját a 3. számú melléklet A) rész 17. pontjában és a B) rész 9. pontjában foglaltak figyelembe vételével állapítja meg.

Nézzük meg, ezt mit jelent!

1. A Tao tv. 3. számú melléklet A) része a következő 17. ponttal egészül ki:
[A 8. § (1) bekezdésének d) pontja alkalmazásában nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül különösen:]„17. a 22/D. §-ban meghatározott támogatás adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámolt összegének 75 százaléka.”

2. A Tao tv. 3. számú melléklet B) része a következő 9. ponttal egészül ki:
[A 8. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásában a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül különösen:]„9. a 22/D. §-ban meghatározott támogatás adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámolt összegének 25 százaléka;”

A támogatás adózás előtti eredmény terhére elszámolt összegének 75 százaléka nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül, tehát a támogatónak ezen összeggel meg kell növelnie az adózás előtti eredményét a támogatás nyújtásának évében.

Példa:
1.000.000 Ft támogatás 
Elszámolt ráfordítás:                          – 1.000.000 Ft
Adózás előtti eredmény növelése:    + 750.000 Ft
Adóalap változása:                            – 250.000 Ft

10%-os adókulcs esetén:                  – 25.000 Ft társasági adó csökkenés
Adóelőny:                                          2,5%

19%-os adókulcs esetén:                  – 47.500 Ft társasági adó csökkenés
Adóelőny:                                          4,75%

Az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaság támogatója a támogatás juttatásáért ellenszolgáltatásra nem jogosult.

Az adózó a támogatás teljesítését követő 8 napon belül bejelenti az állami adóhatóságnak a támogatási igazolás alapján érvényesíthető adókedvezmény összegét.

A cikk szerzője Lakatos Zsuzsa, transzferár- és adószakértő, a Tax Revolutions Kft. ügyvezetője.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.