Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
„Elvitelre lesz vagy itt fogyasztod?” Sajnos a kérdés nem merül fel mostanában, a vendéglátóipari egységekre vonatkozó korlátozó rendelkezések miatt. A veszélyhelyzet frissen bejelentett újabb hosszabbítása ugyanakkor azt is jelenti, hogy a korábbi rendelet által a vendéglátó üzletek legfontosabb szolgáltatásaira biztosított átmeneti kedvezményes áfamérték hatálya is meghosszabbodik. Eszerint az elvitelre, illetve házhozszállításra vásárolt ételeket és italokat is kedvezményes, 5 százalékos áfa terheli május végéig.
A koronavírus-járványnak köszönhetően megfigyelhető, hogy megszaporodtak a kerékpáros, robogós ételfutárok a városokban. Az éttermek, bárok, kávézók ha tehették, kénytelenek voltak a házhozszállításra és az elvitelre történő értékesítésre „átállni”, hiszen a helyszíni fogyasztás a november elején bevezetett intézkedések óta nem megengedett.
Az általános szabályok szerint az éttermeknek, vendéglátósoknak az étel, helyben készített alkoholmentes ital elvitelre értékesítésekor, illetve házhozszállításakor a belföldi termékértékesítésekre alkalmazandó 27 százalékos áfamértéket kéne felszámítani. Az Áfa tv. értelmében ugyanis ezek az ügyletek nem tartoznak a kedvezményes, 5 százalékos adómértékű étkezőhelyi vendéglátási szolgáltatások körébe. Nem kapcsolódnak hozzájuk alapesetben az azonnali fogyasztást lehetővé tevő megfelelő kiegészítő szolgáltatások, pl.: asztal, ülőalkalmatosság, evőeszközök biztosítása, azok tisztántartása, asztalok leszedése stb.
Az újonnan bevezetett szabályoknak köszönhetően azonban ideiglenesen alkalmazható az 5 százalékos áfa az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített ételre, italra az alábbi kritériumok teljesülése esetén:
Fontos megjegyezni, hogy a kedvező adómérték nem vonatkozik a kiszállítással kapcsolatos díjra, így arra továbbra is az általános szabályok szerinti 27 százalékos áfát kell felszámítani!
Az ideiglenes szabályok kétségkívül üdvözlendők, hiszen azonnali segítséget nyújtanak a vírus következtében nehéz helyzetbe kerülő vendéglátóipar képviselői számára. Ugyanakkor a szabályozás felvethet néhány kérdést. Tekintettel arra, hogy a kiszállítási díjra nem vonatkozik a kedvezményes kulcs, felvetődik a kérdés, hogy jobban járnak-e azon éttermek, akik nem számítanak fel külön házhoz-szállítási díjat, hanem pl. az ezzel kapcsolatos költségeket beépítik az ételeik díjaiba.
Az ideiglenes szabályok következtében több vendéglátó, étterem saját maga szállít ki, vagy igénybe veszi valamelyik közvetítő cég segítségét, a csökkentett áfakulcs alkalmazásával megoldható lehet a váltás, és nem kell az étterem teljes bezárása mellett dönteni.
A bejegyzés szerzője Sztankó Dániel, az RSM Hungary adóüzletágának igazgatója. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!