Transzferár: súlyos bírság a hibákért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A transzferár-dokumentáció készítését „ösztönző” mulasztási bírság maximuma továbbra is „csak” 8 millió forint lehet ügyletenként.


A 22/2009-es PM rendelet 2013-as módosítása jelentős adminisztrációs könnyítést hozott a vállalatoknak, amely szerencsére most nem járt együtt a szankciók ismételt súlyosbításával, azaz a transzferár-dokumentáció készítését „ösztönző” mulasztási bírság maximuma továbbra is „csak” 8 millió forint lehet ügyletenként.

A 2012. január 1-től érvényes változás nem elsősorban a mulasztási bírság maximumának emelésével okozott lényeges szigorodást, hanem azzal, hogy a transzferár-dokumentációkat már nem szerződésenként, hanem ügyletenként kell elkészítenie a vállalatoknak. Viszonylag könnyen előfordulhat, hogy a felek olyan szerződést kötöttek, amelyben több ügyletről is megállapodtak.

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata

Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8.

Jelentkezzen most!

Amennyiben ezek az ügyletek nem vonhatóak össze egymással, és a társaság a korábbi évek alapján továbbra is csak egy dokumentációt készített, az már komoly bírságtételt jelenthet a nem dokumentált ügyletek miatt.

Amennyiben a transzferár-dokumentáció készítésére kötelezett adózó nem, vagy csak késedelmesen tesz eleget a dokumentációs kötelezettségének, vagy az elkészített nyilvántartás hiányos és nem felel meg a hazai jogszabályi előírásoknak (például hiányzik a társaság székhelye, adószáma vagy a dokumentáció készítésének pontos dátuma), a társaság 2 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. 2012-től az ismételt mulasztás esetén ügyletenként már akár 4 millió forint bírsággal is sújtható az adózó, míg a harmadik mulasztásnál már az első esetben kiszabott bírság mértékének négyszereséig, azaz akár 8 millió forintig terjedő mulasztási bírság is kivethető.

A fentiek okán könnyen beláthatjuk, hogy nem csak hogy érdemes a transzferár-nyilvántartásokat időben elkészíteni, hanem azoknak a megfelelő tartalmára is ügyelni kell, annak érdekében, hogy ne kelljen a megemelkedett bírságszankciókkal kalkulálni.

A bejegyzés szerzője Hegedűs Sándor, az RSM DTM Hungary Zrt. Adóüzletág vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata

Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8.

Jelentkezzen most!

A Transzferár-szabályozás elmélete és gyakorlata

Szakmai fórum és képzés: 2014. április 8.

Jelentkezzen most!


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.