Trianon – hiperinfláció, pénzcsere – 3. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A trianoni békediktátumnak a megmaradó magyar lakosságra legsúlyosabb gazdasági következménye az infláció volt. A korona elértéktelenedése már a világháború idején is jelentős volt, de az 1918 novemberi fegyverszünetet követően gyorsult fel igazán. Ebben jelentős szerepe volt a magyarországi eseményeknek is. Az 1920. június 4-án aláíratott békeszerződés már csak következménye volt a kialakult helyzetnek.

Az 1892. évi XVII. törvénycikkel megállapított koronaérték … a háború és az azt követő időszak gazdasági és pénzügyi rombolásainak áldozatul esett.

(A pengőérték megállapításáról és az ezzel összefüggő rendelkezésekről szóló 1925. évi XXXV. törvénycikk általános indokolásnak első mondata)

A trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezve a cikksorozat harmadik, befejező részében a pénzcsere folyamatáról, a hiperinflációról, illetve a Magyar Nemzeti Bank alapításáról (Az első rész itt, a második itt olvasható.).

Az Osztrák-Magyar Monarchia monetáris politikájáért az 1878-ban létrejött Osztrák-Magyar Bank volt felelős. A kiegyezésben ennek szabályozási kérdései ugyan nem tartoztak a közös ügyekhez, de gyakorlati okokból ezt így kezelték a birodalomban. A korábbi ezüstalapú pénzkibocsátás helyébe 1892-től lépett az aranykorona rendszer (ennek kialakításában Wekerle Sándornak volt meghatározó szerepe), amely csere révén stabil, aranyfedezettel bíró valuta jött létre. Ez a rendszer megbízhatóan működött az I. világháború kitöréséig.

Az infláció az első világháború kitörését követően indult növekedésnek a fedezetlen pénzkibocsátás, a háború finanszírozására kibocsátott kötvények összességében már 60%-os inflációt eredményeztek a háború végéig.

Magyarországon 1918 őszén kitört az őszirózsás forradalom, majd 1919-ben létrejött a Tanácsköztársaság. A forgalomban továbbra is az osztrák-magyar korona volt, az Osztrák-Magyar Bank számára kizárólagos szabadalom biztosította a papírpénznyomtatást a Monarchia teljes területén, Bécsben folyt a bankjegygyártás, Magyarországot is onnan látták el. Az első világháború során a bécsi kormányzat szándékosan csökkentette Magyarország bankjegyellátását, kevés volt a forgalomban lévő bankjegy, emiatt (illetve az infláció miatt is) pénzhiány alakult ki.

Egykoronás pénzjegy nyolcnyelvű felirattal

A Károlyi-kormány (1918. október 31. – 1919. január 11.) arra kérte a közös bankot, hogy juttasson nyomólemezeket és papírt a bankjegygyártás elindításához Budapestre. Megkapták a háború idején gyártott 1 és 2 koronás bankók, valamint az ideiglenes (szükség-)pénzként nyomtatott 25 és 200 koronás, ún. fehér pénzek nyomólemezeit, a korábbi, ún. kék pénzek nyomtatásának lehetőségét az osztrákok megtartották maguknak. A bankjegyek nyomtatását a Károlyi-kormány készítette elő, majd a Tanácsköztársaság idején is folytatódott forgalomba hozataluk.

A nyomólemezek segítségével kibocsátott bankjegyeket a Tanácsköztársaság bukása után Bécsben hamisítványnak minősítették.

25 koronás ‘fehér pénz’ (fehér, mert csak egyik oldalán volt nyomat

A pénzínség enyhítésére a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa kötelezte a Magyar Postatakarékpénztárat postatakarék-pénztári jegyek forgalomba hozatalára. Öt-, tíz- és húszkoronások kerültek forgalomba, illetve forgalomba már nem kerültek a legyártott száz és ezerkoronások.

A Magyar Postatakarékpénztár 20 koronás pénztárjegye a Tanácsköztársaság idejéből

A Tanácsköztársaság kétkoronás pénzjegye

A versaillesi békék előírásai a monetáris politikára

A trianoni békeszerződés a Monarchia utódállamaira kötelezettségeket írt elő a monetáris rendszerre vonatkozóan is.

Az 1919. szeptember 10-én aláírt osztrák békeszerződésben kötelezték az utódállamokat a korábban használt bankjegyek felülbélyegzésére, majd a valutacserére. Rendelkeztek egyszersmind az Osztrák-Magyar Bank felszámolásáról is, megszüntetve (sőt megtiltva!) ezzel a közös valutából származó előnyöket a Monarchia utódállamai között. A Magyarországgal kötött trianoni béke-megállapodás szinte szó szerint megismételte az osztrák békeszerződés vonatkozó részeit, a legfontosabb kötelezettségeket a 189. Cikk tartalmazta (ld. a mellékletben).

Az utódállamok különböző időpontokban ugyan, de viszonylag gyorsan éltek a felülbélyegzés eszközével, majd bevezették saját valutáikat is. Ezt alkalmazta Csehszlovákia, Jugoszlávia, Ausztria, Románia is, Lengyelország csak korlátozottan, Olaszország egyáltalán nem. Csehszlovákia és Jugoszlávia lefoglalta az Osztrák-Magyar Bank területükön lévő vagyonát is. Ezek az intézkedések – Ausztriát és Magyarországot kivéve – a birodalomtól való függetlenségük kinyilvánításának is eszközei voltak.

Magyarország utolsóként alkalmazta a felülbélyegzést 1920 tavaszán. A bankjegyekre gumibélyegzőkkel a „Magyarország” feliratot nyomtatták. Az utolsóként alkalmazott valutacsere és a könnyen hamisítható bélyegzésnek az lett a következménye, hogy a Monarchia utódállamaiból Magyarországra áramlottak be a Monarchia bankjegyei, ami szintén hozzájárult az infláció növekedéséhez. A bankjegyek felét bevonták a felülbélyegzési eljárás során, és cserébe 4%-os kamatozású, át nem ruházható államkötvényt bocsátottak ki. Ez a kényszerkölcsön-kötvény a későbbiekben vagyonadó fizetésére és a földreform során juttatott földbirtok ellenértékének megfizetésére volt felhasználható. Így a felülbélyegzés és a kényszerkölcsön eredményeképpen a forgalomban lévő érvényes bankjegyek összértéke a bemutatott 8,87 milliárd korona helyett 4,435 milliárd koronára csökkent.

Felülbélyegzett 1000 koronás

A felülbélyegzéseket követően az Osztrák-Magyar Bank teendői Magyarországon 1921. július 31-ével megszűntek.

A bankjegyek cseréjéről és önálló magyar jegyintézet felállításáról a pénzforgalom ideiglenes szabályozásáról szóló 1921. évi XIV. törvénycikk rendelkezett, ezzel létrejött a pénzügyminiszter felügyelete alatt működő Magyar Királyi Állami Jegyintézet. A Magyar Nemzeti Bank létrejöttéig ez az intézmény látta el a központi bank szerepét.

A miniszteri expozé a következőkkel mutatja be a forgalomban lévő pénzek problémáit, sokféleségét:

1919. február hónapjában meg is jelent egy rendelet a fizetési forgalom ideiglenes korlátozása tárgyában, történtek is előkészületek a felülbélyegzés keresztülvitele végett, a tervezett rendelkezések végrehajtására azonban nem került a sor.

Magyarországon az 1918. évi októberi forradalmat követő időben az Osztrák-magyar bank alapszabályszerű működését egyideig még akadálytalanul folytathatta. A szovjet-uralom az Osztrák-magyar bank budapesti főintézetét és azokat a magyar fiókokat, amelyek az uralma alatt álló területen működtek, a kommunisztikus gazdálkodás szolgálatába vette anélkül, hogy ez intézetek ügyeire a bankvezetőségnek bárminemű befolyása maradt volna. A bankintézetek egész jegykészlete le lett foglalva. Mikor ezek a készletek fogytán voltak, az u. n. tanácsköztársaság saját jegyeit hozta forgalomba, amelyek részben a Budapesten megvolt eredeti bankjegylemezek jogellenes felhasználásával állíttattak elő, részben fotografikus úton készült utánzatokból, részben végül a postatakarékpénztár cégével ellátott külön jegyekből állottak.

Az u. n. tanácsköztársaság összeomlása után alakult kormány a szovjet által alkotott jegyeket fizetési eszközökként meghagyta és pedig az 1 és 2 koronás utánzatokat, valamint a postatakarékpénztári jegyeket teljes névértékben, a 25 és 200 koronáról szóló utánzatokat a névérték 20%-ára redukált értékben. Utóbb a 25 és 200 koronás hamisítványok a forgalomból bevonattak.

A pénzforgalom áll ez idő szerint a magyar felülbélyegzésű bankjegyekből, a postatakarékpénztár által kibocsátott jegyekből, ércváltópénzből, az u. n. tanácsköztársaság által forgalomba hozott 1 és 2 koronás bankjegyutánzatokból, végre valódi bankjegyekből, amelyek hamisított felülbélyegzéssel vannak ellátva, amely hamisítások, sajnos, minden erélyes rendőri intézkedés dacára nem voltak elkerülhetők. A pénzforgalmi eszközöknek ehhez a különféleségéhez járul, hogy az Osztrák-magyar bank liquidálása olyan előrehaladott stádiumba jutott, amely egymagában is szükségessé teszi, hogy a pénzforgalom ujabb szabályozása iránt intézkedjünk.

Az infláció felgyorsulása

A Monarchia felbomlásával a gazdasági egyensúly is megbomlott, a költségvetési hiány növekedett, jelentős volt az infláció.

A zűrzavaros események során nem csak szenvedők és áldozatok voltak, hanem haszonélvezők is, sokan meggazdagodtak ezekben az években. Ilyenek voltak például a hadibeszállítók, a gabonakereskedők, a bankok, a biztosítók.

A hatalom új birtokosai a nemzeti vagyon újrafelosztását kezdeményezték, amelynek révén a korábbi haszonélvezőket kívánták megadóztatni. Ennek jogi eszközei voltak az 1920-as évek elejének úgynevezett vagyonváltság törvényei. A törvények célja, a világháború pénzügyi romjainak eltakarítása, az államháztartás egyensúlyának helyreállítása volt.

Szent István, Árpád fejedelem, Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vállalható hivatkozások voltak 1920-tól is

A vagyonváltság-törvények javaslatait Hegedűs Lóránt (1872-1943) – 1920. december 16-1921. szeptember 27. között az első Teleki-kormány, majd a Bethlen-kormány pénzügyminisztere – terjesztette az Országgyűlés elé.

Hegedűs pénzügyi reformjának legfontosabb pontjai a következők voltak: takarékosság, vagyonváltság, forgalmi adó bevezetése (1-2 százalék!), a korona árfolyamának erősítése. A forgalmi adó bevezetésre került, hatása viszont csak az inflációt lezáró, 1924. évi stabilizációt követően érvényesülhetett. A vagyonváltságot a vagyonok minden nemére kivetett egyszeri, rendkívüli vagyonadóként vezették be, amely kiterjedt az első világháború alatt szerzett vagyonokra is.

A három vagyonváltság törvény a következő volt:

– 1921. évi XV. törvénycikk a betétek, a folyószámlakövetelések és a természetben elkülönítve őrzött készpénzletétek, továbbá a belföldi részvények és szövetkezeti üzletrészek, a külföldi pénznemek és a külföldi értékpapírok vagyonváltságáról.

– 1921. évi XXVI. törvénycikk a magyar államadósságokról és az azokat terhelő vagyonváltságról.

– 1921. évi XLV. törvénycikk az ingatlanok, a felszerelési tárgyak, az árúraktárak, az ipari üzemek és egyéb jószágok vagyonváltságáról. E törvény alapján vagyonváltság alá estek – többek között – a mezőgazdasági földterületek, a szőlőbirtokok, az erdőbirtokok, a kereskedelmi áruraktárak, illetve az ingó dolgok közül az arany- és ezüstneműek, ékszerek, igazgyöngyök, drágakövek, nemesfémek, személyszállításra szolgáló, motorerővel hajtott szárazföldi és vízijárművek és a versenylovak is.

A vagyonváltságot – függően az alapjától – többféle módon is teljesíteni lehetett: készpénzben, földterületben, záloglevelekkel (stb.).

Vagyonváltság bélyegek

A földterületek 15-20 százalékkal, progresszíven voltak adókötelesek, és természetben (földben) kellett leadni. Az ily módon összegyűjtött állami területekből földreformot kívántak végrehajtani. Az ország 16,15 millió kataszteri hold területéből a földreform céljaira végül 1,12 millió holdat vettek igénybe, az ország termőterületének 8,5 százalékát. Összességében a családtagokkal együtt legalább 1,5 millió ember, az egész parasztság 25 százaléka jutott ily módon földterülethez.

Tartalmát tekintve a vagyonváltság nem volt más, mint a vagyontárgyakra kivetett egyszeri, rendkívüli vagyonadó.

A törvények megalkotásának okát jól kifejezi a 3. vagyonváltság törvény indoklásának egy mondata: Az államháztartás egyensúlyát helyre kell állítani, az országot újra kell építeni, az ehhez szükséges anyagi eszközöket a vagyonban kell keresni.

A vagyonadó konstrukciójának több gyenge pontja már a törvény megalkotásának idején nyilvánvaló volt. Az egyik a bevallás önkéntes volta, a másik a mentességek széles köre. A bevallás önkéntessége még az „úri világban” is aláásta a siker lehetőségét. Már a törvények is számos mentességi szabályt tartalmaztak, de a Hegedűs Lóránt kezdeményezésére megalakult Országos Pénzügyi Tanács (1921. évi V. törvénycikk), további mentességeket adhatott a vagyonadó alól.

Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter kezdetben sikeresnek tűnő, majd kudarcba fordult stabilizációs kísérlete újabb fedezetlen pénzkibocsátást eredményezett, ami egekbe emelte az inflációt.

Hegedűs Lóránt nagyszabású terve végül is megbukott. Nem egyszerre, összeomlással, hanem lassanként. Nem annyira a terv hibái miatt, sokkal inkább azért, mert politikai változások nélkül önmagukban a pénzügyi változások nem segíthetnek.

A pénzügyminisztérium vezetését 1921. december 3-án Kállay Tibor vette át. Eleinte Hegedüs módszerét követve „bankópréssel”, vagyis az infláció felpörgetésével kísérletezett, de ennek sikertelenségét belátva radikálisabb lépésekhez nyúlt. Kikényszerítette az adóreformot, illetve sikerült 1923-ra a Népszövetséggel egy újjáépítési kölcsön kereteit megfogalmazni. Ennek eredményeként az infláció további növekedését 1924 év közepére sikerült megállítani, sőt a megvalósított intézkedések és a kilátásba helyezett kölcsönök stabilizálták a valutarendszert.

A háború elején a százkoronás papírpénz száz aranykoronával volt egyenértékű. 1918-ra már csak 40, 1919-re 6, 1922-re fél aranykoronát ért. Az infláció ezt követően gyorsult fel igazán. A következő táblázat szemléletesen mutatja be a pénzromlás sebességét:

Időszak Az aranykorona értéke papírkoronában
1923 első fele 1 074
1923 második fele 5 714
1924 első fele 14 580
1924 második fele 15 481
1925 első fele 14 516
1925 második fele 14 442

Az infláció – természetesen – átrendezte a jövedelmi és vagyoni viszonyokat is. Az alapvető élelmiszerek árdrágulása az általános infláció akár 2-3-szorosát is elérte. A bérek növekedése viszont elmaradt az árak növekedésétől, általában a felét sem érte el az inflációnak, ami növelte a társadalmi rétegek egymástól való távolságát (differenciáltságát). A hadikölcsönök és a bankbetétek elértéktelenedtek, akiknek viszont jelzálogkölcsönük volt, a korábbi érték szinte jelképes töredékéért meg tudtak szabadulni kötelezettségeiktől. Ez különösen kedvezett az ingatlantulajdonosoknak.

A stabilizációnak fontos része volt a pénzügyi stabilitás megteremtése, amelyet nem csak törvénybe foglaltak (1924. évi IV. törvénycikk az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról), de következetesen végre is hajtottak. Nem féltek a megszorításoktól!

A legnagyobb címletű korona pénzjegy

A Magyar Nemzeti Bank létrejötte

A központi hatalomtól és az államigazgatástól is független jegybank felállításáról a Magyar Nemzeti Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló 1924. évi V. törvénycikkben döntött az Országgyűlés. A törvény alapján a pénzügyminiszter felügyelete alatt működő Magyar Királyi Állami Jegyintézet megszűnt, és a jegybanki teendőket a részvénytársasági formában működő, 1924. június 24-én felállított Magyar Nemzeti Bank (MNB) vette át. Első elnöke Popovics Sándor volt.

Az önálló jegybank alapításánál a következő fő szempontokat vették figyelembe (a törvény általános indokolása szerint):

– Meg kell szűnni annak, hogy az állam kiadásainak fedezésére a jegysajtót (a fedezetlen pénzkibocsátást) igénybe vehesse.

– Ha a teljes forgalmi szabadság helyreáll, az állam a kül- és belkereskedelembe való minden mesterséges beavatkozástól tartózkodik, az ezen az alapon kifejlődő pénzértéket a jegykibocsátó intézmény, ha jól megvan szervezve, normális eszközök által, céltudatos és okszerű hitel- és devizapolitika által állandósíthatja és az állandóság biztosítható.

– Az új jegybank anyagi eszközöket gyűjtsön, hogy a készfizetések, ha annak ideje elérkezett, megkezdhetők legyenek.

A bank deviza- és aranykészletét kiegészítette a Bank of England 4 millió fontos (ez 82 millió aranykoronának felelt meg) kölcsöne, illetve kötelezettségvállalása a koronának fontra való korlátlan átváltására. (Mint a jóvátétel összegének megállapításánál, most is az angolok segítettek. Ebben azért jelentős mértékben szerepet játszott az is, hogy a kontinensen – a Monarchia szétesését követően – fontos volt számukra egy új erőegyensúly létrejötte.)

A pengő bevezetése

Mivel a papírpénz-rendszer aranyfedezet nélkül alapvetően bizalmi kérdés, és a korona ebben az értelemben 1914 és 1924 között ezt a bizalmat elveszítette, egy új pénznem bevezetése segíthetett a bizalom visszaszerzésében.

A pengőérték megállapításáról és az ezzel összefüggő rendelkezésekről szóló 1925. évi XXXV. törvénycikk rendelkezett egy új, aranyalapú valuta bevezetéséről. A pengő elnevezés arra utalt, hogy az aranyból vert pénzek csengtek, az ezüstből vertek pengő, míg a rézből vertek kongó hangot adtak. A XVIII. században az ezüstpénzeket pengő forintnak nevezték.

A törvény pontosan meghatározta a pengő aranytartalmát, azt a korábbi aranykorona alapján állapították meg. A forgalom számára nem vertek nemesfémpénzt.

A törvény általános indokolása is kiemelte, hogy „a valutareform elvi alapjának lefektetése után további feladat új pénzegységnek és pénzlábnak a megállapítása, az új pénzlábnak megfelelő értékérméknek, nemkülönben megfelelő mennyiségű váltópénznek veretése, az érmeforgalom rendezése, az új értékben való számolás kötelezővé tétele, végül annak az elrendezése, hogyan kelljen az új értéket a jogviszonyokra alkalmazni”.

A pengő bevezetésének időpontja 1927. január 1-je volt, egy pengő 12 500 koronának felelt meg (ezt is rögzítette a törvény), a mérték megállapításánál szempont volt a könnyű átválthatóság is.

A pénzcserével kapcsolatban számos végrehajtási rendelkezés is született, illetve külön törvényben szabályozták (1926. évi XVI. törvénycikk) a magánalkalmazottak nyugdíjának, özvegyeik és árváik ellátási járandóságának átértékelését.

Mivel a bevezetés és a pénzcsere hosszabb időt vett igénybe, ezért a bevezetés időpontját követően is kötelező volt elfogadni a koronát még egy ideig. A pengő a II. világháború végéig értékálló pénzként működött.

Az első kibocsátott pengős pénzjegyeken Széchenyi és a Lánchíd (5 pengő), Deák Ferenc és az Országház (10 pengő) jelent meg

A pengőn jelent meg először Petőfi portréja (a 20 pengős pénzjegyen Kossuth arcképe volt)

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, 2000, Budapest, 328-351.pp.)

Magyarország története –1918-1919, 1919-1945 (Akadémiai Kiadó, 1978, Budapest, 435-443., 492-501. pp.)

Melléklet: A Trianoni békeszerződés valutacserére vonatkozó rendelkezése

189. Cikk. 1. Azok az Államok, amelyekhez a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeiből valamely részt csatoltak, vagy amelyek az említett Monarchia feldarabolásából keletkeztek, ideértve Ausztriát és Magyarországot, kötelesek az Ausztriával kötött Békeszerződés életbelépésétől számított két hónapon belül külön erre a célra szolgáló s államonkint eltérő bélyeggel ellátni az Osztrák-Magyar Banknak saját területeiken levő bankjegyeit, hacsak ez a felülbélyegzés már előbb meg nem történt.

2. Azok az Államok, amelyekhez a volt Osztrák-Magyar Monarchia területeiből valamely részt csatoltak, vagy amelyek az említett Monarchia feldarabolásából keletkeztek, ideértve Ausztriát és Magyarországot, kötelesek az Ausztriával kötött Békeszerződés életbelépésétől számított tizenkét hónapon belül a fent meghatározott módon felülbélyegzett bankjegyeket saját pénzjegyeikre vagy valamely új pénznemre általuk meghatározható módozatok szerint becserélni.

3. Azoknak az Államoknak Kormányai, amelyek az Osztrák-Magyar Bank pénzjegyeinek becserélését felülbélyegzés, saját pénzjegyeiknek vagy valamely új pénznemnek kibocsátása útján már keresztülvitték és ennek a műveleteknek folyamán a bankjegyeknek összességét vagy egy részét felülbélyegzés nélkül a forgalomból kivonták, kötelesek az ekként forgalomból kivont bankjegyeket vagy felülbélyegezni, vagy a Jóvátételi Bizottság rendelkezésére bocsátani.

4. Azok a Kormányok, amelyek a bankjegyeket a jelen cikk rendelkezései értelmében saját pénzjegyeikre vagy valamely új pénznemre becserélték, kötelesek az Ausztriával kötött Békeszerződés életbelépésétől számított tizennégy hónapon belül az Osztrák-Magyar Bank minden bankjegyét amelyet a becserélés folyamán bevontak, akár felül vannak bélyegezve, akár nem, a Jóvátételi Bizottsághoz beszolgáltatni.

5. A Jóvátételi Bizottság a hozzá a jelen cikk rendelkezései értelmében beszolgáltatott minden bankjegyre nézve az idetartozó Függelék rendelkezései szerint jár el.

6. Az Osztrák-Magyar Bank felszámolásának műveletei az Ausztriával kötött Békeszerződés aláírását követő napon kezdődnek.

7. A felszámolást a Jóvátételi Bizottság részéről erre a célra kinevezett biztosok végzik. A felszámolás folyamán a biztosoknak a Bank alapszabályait és általában a Bank üzletvezetésére vonatkozó szabályzatokat kell szem előtt tartaniok, amennyiben a jelen cikk rendelkezéseivel nem ellenkeznek. Ha a felszámolásra irányadó jogszabályok értelmezése iránt kétségek támadnak, akár a jelen cikkekben és Függelékekben, akár a Bank alapszabályaiban foglalt rendelkezésekről van is szó, a vitás esetben vagy a Jóvátételi Bizottság vagy a Bizottság részéről kinevezett döntőbíró határoz. A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

8. A Bank részéről az 1918. évi október hó 27.-ike után kibocsátott bankjegyek kizárólagos biztosítékául a volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok részéről kibocsátott és a nevezett bankjegyek fedezetéül a banknál letétbe helyezett kötelezvények fognak szolgálni. Ellenben a Bank cselekvő vagyonának egyéb részeire a kérdéses bankjegyek birtokosainak semminemű joguk sem lesz.

9. A Bank részéről az 1918. évi október hó 27.-ig bezárólag kibocsátott bankjegyek birtokosainak, amennyiben ezek a bankjegyek a jelen cikk rendelkezései értelmében a felszámolásnál való figyelembe vétel követelményeinek  egyáltalán megfelelnek, egyenlő joguk lesz a Bank minden cselekvő vagyonára. A volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok részéről kibocsátott és a különféle bankjegykibocsátások fedezetéül a Banknál letétbe helyezett kötelezvényeket nem lehet a Bank cselekvő vagyonához tartozóknak tekinteni.

10. A volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok részéről az 1918. évi október hó 27.-ig bezárólag kibocsátott bankjegyek fedezetéül a Banknál letétbe helyezett kötelezvényeknek meg kell semmisíteni azt a részét, amely megfelel azoknak a bankjegyeknek, amelyeket a volt Osztrák-Magyar Monarchia 1914. évi július hó 28.-án fennállott területein az ezen területek átcsatolásaiban részes vagy az említett Monarchia feldarabolásából keletkezett Államok, ideértve Ausztriát és Magyarországot is, becseréltek.

11. Azok a kötelezvények, amelyeket a volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok az 1918. évi október hó 27.-ig bezárólag kibocsátott bankjegyek fedezetéül letétbe helyeztek és amelyek a jelen cikk 10. pontjának alkalmazása következtében megsemmisítésre nem kerültek, ezentúl is megfelelő összeg erejéig biztosítékául fognak szolgálni az ugyanezen kibocsátások olyan bankjegyeinek, amelyek az 1919. évi június hó 15.-én a volt Osztrák-Magyar Monarchia területein kívül voltak. Ilyen bankjegyeknek kell tekinteni valamennyi más bankjegy kizárásával: 1. azokat a bankjegyeket, amelyeket az utódló Államok saját területeiknek a volt Monarchia határain kívül eső részén gyűjtöttek össze és a jelen cikk 4. pontja értelmében szolgáltatnak be a Jóvátételi Bizottsághoz; 2. az összes többi Államokban összegyűjtött bankjegyeket, amelyeket az idetartozó Függelék rendelkezéseinek megfelelő módon a Bank felszámolásával megbízott biztosoknál mutattak be.

12. Az 1918. évi október hó 27.-ig bezárólag kibocsátott összes többi bankjegyek birtokosainak semminemű joguk nincs a volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok részéről a bankjegyek fedezetéül letétbe helyezett kötelezvényekre, sem általában a Bank cselekvő vagyonára. Azok a kötelezvények, amelyeket a 10. és 11. pontok rendelkezéseihez képest sem meg nem semmisítettek, sem nem érvényesítettek, érvényüket vesztik.

13. Kizárólag Ausztriának és Magyarországnak Kormányai lesznek, mindegyik az őt illető rész erejéig és minden más Állam kizárásával, felelősek az érvényüket nem vesztett mindazokért a kötelezvényekért, amelyeket a volt vagy a jelenlegi Osztrák és Magyar Kormányok a bankjegykibocsátások fedezetéül a Banknál letétbe helyeztek.

14. Az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeinek birtokosai semmiféle igényt sem támaszthatnak sem Ausztria sem Magyarország Kormányaival, sem pedig bármely más Állam Kormányával szemben olyan károk címén, amelyek őket az Osztrák-Magyar Bank felszámolása folytán esetleg érték.

15. Abban az esetben, ha a jelen Szerződés aláírásának kelte miatt gyakorlati nehézségek merülnének fel, a Jóvátételi Bizottságnak a jelen cikkben megállapított határidőket joga lesz megváltoztatni.


Kapcsolódó cikkek

2020. június 4.

Trianon adókötelezettségeket is jelentett – 1. rész

A trianoni békekötés az egyik legnagyobb magyar sorstragédia! Ez a kijelentés akkor sem vitatható, ha, tudjuk, voltak előzményei, egy évezreden át az uralkodói elit által képviselt politika sokat tett egy ilyen következményért. Cikksorozatunk első részében az előzményeket mutatjuk be (amennyire lehet lerövidítve), illetve a békekötés folyamatát, becikkelyezését.
2020. június 12.

Trianon – a hadisarc és a vámok – 2. rész

A trianoni békediktátum számos közteherviseléssel kapcsolatos rendelkezést is tartalmazott. A hadisarc, a vámrendelkezések, az elcsatolt területek, az állampolgársági ügyek mind olyan kérdések voltak, amelyeknél Magyarországot érintő kötelezettségeket írtak elő.