Trump adóreformja: nem lett népszerűbb tőle


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Donald Trump amerikai elnöknek a héten végre sikerülhet egy nagyobb ígéretét teljesítenie, a radikális adóreformot, sok amerikai konszern már régen azt számolgatja, hogy mekkorát ugrik a nyeresége, de a magánszemélyeket is érinti. Közben azonban népszerűsége soha sem látott mélyponton van – írja a privatbankar.hu.


Míg Trump beiktatása körül, január végén majdnem egyforma volt azok száma, akik elfogadták, és azoké, akik elutasították személyét, a napokban új mélypontra süllyedt. Soha nem volt olyan alacsony az elfogadók aránya (37 százalék közelében), és olyan magas az elutasítóké (58,1 százalékon), a kettő különbsége pedig sohasem volt olyan magas (elérte a 21 százalékot) – írja a privatbankar.hu.

[htmlbox art_tukor]

 

Donald Trump pedig éppen nagy győzelem előtt állhat, a tőzsdék megint azért szárnyalnak elsősorban az USA-ban, mert az elfogadáshoz nagyon közel került az adóreform. Választási ígéreteinek egyik legfontosabb darabja segítségével (például a társasági adó 35-ről 21 százalékra csökkentésével) alaposan megugorhat egyes amerikai vállalatok nyeresége, némelyiké 20-30 százalékkal is.

Donald Trump népszerűtlenségének lehet, hogy az a magyarázata, hogy az emberek többsége felfogta: nem elsősorban az ő érdekeit szolgálja az adóreform. Elég sok szó esik a sajtóban már régóta arról, hogy Trump a gazdagoknak juttat, a szegényektől elvesz – olvasható a privatbankar.hu cikkében.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amivel egy új korszak kezdődik a magyar aviatikában. A cél, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.

2024. október 3.

Kisokos a fejlesztési tartalékról

Elmondható, hogy társasági adó tekintetében a NAV-ellenőrzések hagyományos vizsgálati területnek számít a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos társasági adóalap csökkentés vizsgálata, az adóalap-módosító tételek helyes alkalmazása. Jogesetekkel és példákkal illusztrálva ismertetjük a szabályozást.