Üdülési csekk: sietni kell az igényléssel és a kiadással


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Utolsókat rúgja az üdülési csekk. Bár az idén kiadott utalványok még egy évig felhasználhatók, kedvezményes adózással már csak szeptember 30-ig adható ez abéren kívüli juttatás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy legalább egy héttel előtte – azaz a napokban – le kell adni az igénylést a Nemzeti Üdülési Szolgálatnak, különben a kiadás már októberre fog csúszni.

Sok vállalkozás nem adta ki még teljes egészében a dolgozóinak az idei évre szánt üdülési csekkeket. Nem árt sietni, ugyanis a kormány döntése értelmében ennek a béren kívüli juttatásnak a kedvezményes adózása 2011. október 1-jével megszűnik.

A kedvezményes adózás azt jelenti, hogy jelenleg csupán 16 százalék szja-t kell fizetni az üdülési csekkek után. A szuperbruttó miatt azonban az adó alapját 1,19-es szorzóval kell megállapítani, így az adóvonzat 19,04 százalék. Üdülési csekk egy dolgozónak maximum 78.000 Ft erejéig juttatható, de a közeli hozzátartozók is jogosultak rá, így ez az összeg megtöbbszörözhető.

Az Üdülési Csekkek 2011. szeptember 30. előtti gyártását és kiszállítását csak akkor tudja biztosítani a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft., ha a megrendelések ellenértékét szeptember 20-ig jóváírják a bankszámláján. A teljesítéshez az igénylőknek legkésőbb szeptember 19-ig rendelkezniük kell az átutalásról. Szeptember 20-án kizárólag a Raiffeisen bankfiókoknál indított átutalással vagy az ottani készpénzbefizetéssel rendezhető a pénzügyi teljesítés.

Folytatás az Atecéged.hu-n.

Forrás: Atecéged.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Orbán Viktor: három ponton avatkozunk be a gazdaságba

Megfizethető lakhatást, egymilliós jövedelmet és munkáshitelt nyújtunk, Demján Sándor programot indítunk a kisvállalkozóknak – ígérte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

2024. október 11.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (4. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 11.

Helyezkedjünk – az állandó telephely az áfában

Az Áfa kalauz friss számában megjelent írás az állandó telephely jogi hátterének részletes, az uniós joggyakorlatot is érintő elemzésével rávilágít a székhely és az állandó telephely közti különbségre és támpontot ad az állandó telephely meghatározásához, elhatárolásához, majd bemutatja az állandó telephely adózásban betöltött szerepét és jelentőségét az Áfa tv.-ben szabályozott azon esetkörök ismertetésével, ahol az állandó telephely fennállása meghatározó az adókötelezettségek teljesítése során.