Ügyleti nyereségmegosztás a transzferárban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szokásos piaci ár elvének módosítása során a gyakorlatban nem igazán elterjedt az ügyleti nyereségmegosztás módszerének alkalmazása. Ennek oka lehet az alkalmazhatóságához szükséges információk hiánya, illetve az alkalmazás során figyelembe veendő megfontolások, megvizsgálandó kérdések bonyolultsága. Összefoglalónkkal szeretnénk segíteni a transzferár nyilvántartást készítő szakembereknek abban, hogy a módszert közelebb hozzuk a hazai gyakorlathoz.


1. Mi a módszer lényege?

Az ügyleti nyereségmegosztás módszere első lépésben meghatározza azt a nyereséget, amelyet a kapcsolt vállalkozások a részvételükkel lebonyolított kapcsolt ügyleteken elérnek, és amelyet majd egymás között megosztanak (az „összevont nyereség”). A második lépés a kapcsolt vállalkozások között a nyereség megosztása egy gazdaságilag indokolt alapon, megközelítve azt az arányt, amely egy független megállapodás alapján jött volna létre.

2. Mi a módszer előnye és mikor alkalmazható?

A módszer legfőbb előnye, hogy megoldást kínálhat azokra az esetekre, amikor a tevékenységek erőteljesen integráltak, és ezért egy egyoldalú módszer nem lenne megfelelő. Akkor is az ügyleti nyereségmegosztás bizonyulhat a legalkalmasabb módszernek, ha mindkét részt vevő fél hozzájárulása az ügylethez egyedi és értékes (pl. egyedi immateriális javakat tartalmaz), amely esetben független felek a hozzájárulásaik arányában kívánnák megosztani az ügylet eredményét, és ezért az adott körülmények között megfelelőbb lehet egy olyan módszer, amely mindkét oldalt vizsgálja (az ügylet mindkét vagy több szereplőjét értékeli) ahelyett, hogy csak az egyik félre összpontosítana. Ráadásul egyedi és értékes hozzájárulások esetén az is előfordulhat, hogy az összehasonlítható adatok nem elég megbízhatóak egy másik módszer alkalmazásához.

3. Mi a módszer hátránya?

Az adóalanyok nehézségekbe ütközhetnek például a külföldi leányvállalatoktól származó információk beszerzésében. Ezen kívül nehézséget jelenthet a kapcsolt ügyletekben részt vevő összes kapcsolt vállalkozás összevont jövedelmének és költségének mérése, ami a könyvek és a nyilvántartások közös alapon való vezetését, valamint a számviteli gyakorlat és a könyvelési pénznem összehangolását igényelné. Emellett az ügyleti nyereségmegosztás módszerének üzemi nyereségre való alkalmazása során problematikus lehet az ügyletekhez kapcsolódó megfelelő üzemi ráfordítás meghatározása, illetve a költségek megosztása a vizsgált ügyletek és a kapcsolt vállalkozások egyéb tevékenységei között.

4. Mikor nem használható a módszer?

Az ügyleti nyereségmegosztás módszere azonban általában nem használható akkor, ha az ügyletben részt vevő egyik fél csak egyszerű funkciókat lát el, és hozzájárulása az ügylethez nem jelentős és egyedi (pl. meghatározott körülmények között szerződéses gyártó vagy szerződéses szolgáltató tevékenységet végez). Ebben az esetben az ugyanis érintett fél funkcionális elemzése szerint jellemzően nem ez a módszer a megfelelő.

5. Mi a teendő, ha van összehasonlítható független ügylet?

Ha összehasonlítható ügyletekre vonatkozó adatok rendelkezésre állnak, a nyereségmegosztás elemzése során alátámaszthatják, hogy független felek hasonló körülmények között hogyan osztották volna meg egymás között a nyereséget. Az összehasonlítható ügyletekre vonatkozó adatok a nyereségmegosztás elemzése során az egyes kapcsolt vállalkozások ügylethez való hozzájárulásának az meghatározását is segíthetik. Az alapvetés tulajdonképpen az, hogy független vállalkozások az ügyletből származó nyereség eléréséhez való hozzájárulásának arányában osztották volna meg az összevont eredményt.

6. Mi a teendő, ha nincs összehasonlítható független ügylet?

Amikor nem áll rendelkezésre több közvetlen bizonyíték arra, hogy független vállalkozások hasonló körülmények között hogyan osztották volna meg a nyereséget, a nyereség felosztása azon is alapulhat, hogy a kapcsolt vállalkozások hogyan osztják meg maguk között a funkciókat (figyelembe véve a felhasznált eszközöket és a vállalt kockázatokat).

7. Hogyan kell meghatározni az összevont nyereséget és annak megosztását?

A megosztandó összevont nyereség megállapításának és megosztást meghatározó tényezőknek:

  • összhangban kell állniuk a vizsgált kapcsolt ügylet funkcionális elemzésével, és mindenekelőtt tükrözniük kell a kockázatok felek közötti megosztását;
  • összhangban kell lenniük az összevont nyereség megállapításának azon módjával és azokkal a megosztást meghatározó tényezőkkel, amelyekben független felek állapodtak volna meg;
  • összhangban kell állniuk a kiválasztott nyereségmegosztási módszer alapelveivel (pl. hozzájárulás-elemzés, reziduális nyereség-elemzés vagy egyéb); és
  • megbízható módon mérhetőnek kell lenniük.

8. Mit szükséges megfontolni még a módszer alkalmazásához?

Amennyiben az ügyleti nyereségmegosztás módszerét alkalmazzuk kapcsolt ügyletekben alkalmazandó transzferárak meghatározására, ésszerű feltételezni, hogy a megállapodás élettartamát és a felosztási szempontokat vagy a kulcsokat illetően az ügyletet megelőzően született megállapodás. Az ügyleti nyereségmegosztás módszerét alkalmazó személynek (adóalany vagy adóhatóság) képesnek kell lennie annak bemutatására, hogy miért ezt a módszert tekinti az adott eset körülményeinek leginkább megfelelő módszernek, és az hogyan kerül alkalmazásra, különös tekintettel az összevont nyereség megosztásához használt szempontokra vagy felosztási kulcsokra. A megosztandó összevont nyereség megállapításának és a megosztást meghatározó tényezők használatának a megállapodás egész élettartamán keresztül egységesnek kell lennie, a veszteséges éveket is beleértve, kivéve, ha független felek hasonló körülmények között másképp állapodtak volna meg, és az eltérő felosztási szempontok vagy kulcsok alkalmazásának oda dokumentálva van, vagy ha az adott körülmények független felek között is indokolták volna az újratárgyalást.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

A csomag tartalma:

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

9. Milyen megközelítései vannak a nyereség megosztásának?

Számos módszer létezik annak a nyereségmegosztásnak a tervezett, illetve tényleges nyereségen alapuló becslésére, amelyben független vállalkozások megállapodtak volna; kettőt ezekből röviden bemutatunk.

A hozzájárulás-elemzésnél az összevont nyereséget – vagyis a vizsgált kapcsolt ügyletekből származó összes nyereséget – felosztják a kapcsolt vállalkozások között, megfelelően közelítve azt a nyereségmegosztást, amelynek elérésére az összehasonlítható ügyleteket lebonyolító független felek számítottak volna. A megosztást alátámasztható az összehasonlítható ügyletekre vonatkozó adatokkal, amennyiben ilyenek rendelkezésre állnak. Ezek hiányában a nyereségmegosztás általában az ellenőrzött ügyletekben részt vevő egyes kapcsolt vállalkozások által ellátott funkciók értékével arányosan történik, figyelembe véve az általuk felhasznált eszközöket és vállalt kockázatokat. Ha a hozzájárulás viszonylagos értéke közvetlenül mérhető, nem feltétlenül szükséges megbecsülni az egyes résztvevők hozzájárulásának tényleges piaci értékét.

A reziduális nyereség-elemzés a vizsgált ellenőrzött ügyletekből származó összes nyereséget két szakaszban osztja fel. Az első szakaszban minden egyes résztvevőhöz annyi nyereséget rendelnek, amely elegendő, hogy a résztvevő megkapja azt az alaphozamot, amely jellemző arra a fajtájú ügyletre, amelyet bonyolít. Az ilyen alaphozam meghatározása általában a független vállalkozások által hasonló ügyleteken realizált piaci hozamok alapján történik. Az alaphozam tehát általában nem nyújtana fedezetet arra a hozamra, amelyet a résztvevők által birtokolt bármely egyedi és különleges értékkel rendelkező eszköz eredményezne. A második szakaszban az első szakaszban elvégzett felosztás után fennmaradó nyereséget (vagy veszteséget) osztják föl a felek között azoknak a tényeknek és körülményeknek az elemzése alapján, amelyek alátámasztják, hogy ezt a maradványértéket miképpen osztották volna föl független vállalkozások között.

10. Milyen felosztási kulcsok alkalmazhatók?

Az ügyleti nyereségmegosztás módszerének gyakorlatban történő alkalmazása során az összevont nyereség felosztása általában egy vagy több felosztási kulcson alapul. Az adott esetre jellemző tényektől és körülményektől függően a felosztási kulcs lehet egy számarány vagy egy változó. Több felosztási kulcs alkalmazása esetén súlyozásra is szükséges van annak meghatározása érdekében, hogy az összevont nyereség eléréséhez milyen viszonylagos hozzájárulást képvisel az adott felosztási kulcs. A gyakorlatban használt felosztási kulcsok többsége az eszközök/tőkén vagy a költségeken alapul. Más felosztási kulcsoknak- az ügyletekre jellemző tényeknek és körülményeknek való megfeleléstől függően – az értékesítés bővülése, a létszám, az alkalmazottak egy bizonyos csoportjának munkaideje, a kiszolgálógépek száma, az adattároló kapacitás, a kiskereskedelmi egységes alapterülete, stb. lehet például az alapja.

Következtetés

Minden esetben körültekintéssel kell eljárni annak meghatározásakor, hogy lehetséges-e a szokásos piaci ár elvével összhangban lévő eredményre jutni egy konkrét esetben alkalmazott ügyleti nyereségen alapuló módszerrel – akár egy hagyományos módszerrel együtt, akár önmagában alkalmazva. A kérdést végső soron csak az esetek egyedi vizsgálata után lehet megválaszolni, figyelembe véve az alkalmazandó ügyleti nyereségen alapuló módszerrel kapcsolatban említett előnyöket és hátrányokat, az ügyletben részt vevő felek összehasonlító (illetve funkcionális) elemzését, valamint az összehasonlítható adatok elérhetőségét és megbízhatóságát. A megfelelő következtetés feltétele továbbá, hogy egy ország adórendszere elérjen egy bizonyos szintű fejlettséget, mielőtt ezeket a módszereket alkalmaznák.

Forrás: OECD Transzferár irányelvek a multinacionális vállalkozások és az adóhatóságok számára (Magyar Könyvvizsgálói Kamara, 2012.)

A cikk szerzője Lakatos Zsuzsa, transzferár- és adószakértő,Tax Revolutions Kft.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. december 6.

Az utalványok uniós áfaszabályozása (3. rész)

Az Európai Unió Bizottsága a közelmúltban jelentést készített az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Irányelv 410b cikke alapján az utalványok fogalommeghatározása, forgalmazási láncai és a be nem váltott utalványok áfaszabályozásáról. E jelentés alapján megvizsgáljuk az utalványok témakörét az áfa-rendszerében.

2024. december 6.

A civil szervezetekre vonatkozó szabályok a társasági adóban

A civil szervezetek gazdaságban betöltött egyedi szerepére tekintettel, ezen szervezetek társaságiadóalap-megállapítási és -fizetési kötelezettségeit a jogalkotó az általános, valamennyi gazdálkodóra vonatkozó szabályokat szem előtt tartva, de az egyedi sajátosságokat figyelembe véve határozza meg. Írásunkban a civil szervezetekre vonatkozó rendelkezéseket és azok gyakorlati alkalmazását ismertetjük, figyelmet fordítva a közhasznú minősítéssel rendelkező szervezetekre vonatkozó speciális szabályokra is.