Új jogintézmény: a magáncsőd


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magánszemélyeknél a fizetőképesség vizsgálatára eddig nem került sor. Az adós mulasztása esetén végrehajtást lehetett indítani ellene, amely bizonyos korlátokkal, a teljes vagyonára kiterjedt. Ezen változtat a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény, amely bevezeti a magáncsőd intézményét.


A magyar fizetésképtelenségi jog két alapvető sajátossága, hogy a szabályozás az adósok közül csak a gazdálkodó szervezetekre terjed ki, és kétféle fizetésképtelenségi eljárást ismer: a reménytelen esetekre a felszámolási, azokra az esetekre pedig, ahol a fizetésképesség helyreállítására van remény, a csődeljárást.

A magánszemélyek esetén a fizetőképesség vizsgálatára ezideig nem került sor. Az adós mulasztása esetén végrehajtási eljárást lehetett indítani ellene, amely bizonyos korlátokkal, a teljes vagyonára kiterjedt. Ezen változtat a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény, amely – a csődületről szóló 1840. évi XXII. tc. óta először bevezeti a magáncsőd intézményét. Magánszemélyek esetén természetesen felszámolási jellegű eljárásra nem kerülhet sor, ezért a szabályozás célja az adós fizetőképességének helyreállítása, úgy, hogy közben a hitelezők is méltányos megtérüléshez jussanak.

A magáncsőd szabályozásának fontos előzménye, hogy a gazdálkodó szervezetek elleni csődeljárás bevezetése nem járt sikerrel, visszaélések melegágya lett, ezért sikeres csődeljárással ebben a körben nem találkozunk. Nagy kérdése ezért a magáncsőd szabályozásának, hogy sikerül-e megakadályozni a visszaéléseket, és a gyakorlatban megvalósítani a törvény célját.

Első ránézésre látható, hogy a jogalkotó komolyan vette a maga számára kitűzött célt: átfogó és részletes szabályrendszert és eljárásrendet alkotott. A törvény vizsgálata alapján az állapítható meg, hogy a fő jogpolitikai cél mellett a jogalkotó két szempontot igyekezett kiemelten érvényesíteni: az említett visszaélések megakadályozását, és annak biztosítását, hogy az eljárás célba érjen.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

Ennek megfelelően, az eljárásnak két kimenetele lehetséges: az adós csalárd magatartása esetén az eljárás megszűnik, ennek hiányában viszont, valamilyen módon eljut az adósságrendezéshez. Alapvető különbség a gazdálkodó szervezetek csődeljárásához képest, hogy itt az adós nincs rászorulva a hitelezők jóindulatára; a döntés az adós kezében van: ha a törvényi feltételek fennállnak, az adós az eljárást megfelelően kezdeményezi, és mindvégig jogszerű magatartást tanúsít, akkor, valamilyen formában, sor kerül az adósság rendezésére. Szintén e jogalkotói célok megvalósulását szolgálja az – egyébként a Polgári Törvénykönyv alapján is fennálló együttműködési kötelezettség és a jogok jóhiszemű gyakorlása kötelezettségének hangsúlyos szerepeltetése a törvényben.

Az adósságrendezési eljárás közelebbi célja, hogy kidolgozzon egy tervet az adósság törlesztésének mértékére és ütemezésére. Az adósságtörlesztési tervet úgy kell összeállítani, hogy egyrészt az adós vagyona és jövedelme fedezetet nyújtson az új feltételek szerint megállapított kötelezettségek teljesítésére és az adós megélhetésére, másrészt biztosítsa azt, hogy a hitelezők követelése legalább a törvényben meghatározott minimális szinten megtérüljön. Ez a két feltétele a sikeres adósságrendezésnek. Ha az adós ennek megfelelően teljesíti a kötelezettségeit, és a hitelezők a törvény által méltányosnak tekintett kielégítéshez jutnak, akkor az adósságrendezés sikerrel zárul, és ennek lezárásaként a bíróság mentesíti az adóst további kötelezettségei alól. Ezzel az adós fizetőképessége helyreáll.

Fontos sajátossága a szabályozásnak, hogy az adósságrendezési eljárást minden esetben az adós egyoldalúan kezdeményezi. Ha az adósságrendezés törvényi feltételei fennállnak, akkor az adós kezdeményezésére az eljárás megindul, ehhez nincs szükség a hitelezők jóváhagyására. A hitelezőket a már említett együttműködési kötelezettség terheli annak érdekében, hogy megvalósuljon az adós fizetőképességének helyreállítása.

Amikor azt mondjuk, hogy az ügy ura az adós, akkor ezt úgy kell érteni, hogy az adós mellett az eljárásba bevonják az adóstársakat, a velük együtt élő közeli hozzátartozókat valamint a zálogjogot vagy egyéb dologi biztosítékot nyújtó személyeket is. A magáncsőd szempontjából adóstársak az adóssal egyetemleges kötelezettek és kezesek, feltéve, hogy az adóssal közös háztartásban élnek vagy vagyonközösségben vannak. Azok az egyetemleges kötelezettek, akik tekintetében ez utóbbi feltételek nem állnak fenn, valamint a dologi adósok ún. egyéb kötelezettnek minősülnek. Több adós (adóstársak) esetén az adósságrendezési eljárást csak közösen kezdeményezhetik, a biztosítéknyújtóknak valamint az adóstársnak nem minősülő egyetemleges kötelezetteknek pedig lehetőségük van különböző formában és mértékben helytállási kötelezettséget vállalni, és így bekapcsolódni az eljárásba. Ilyen kötelezettségvállalás híján rájuk nem terjed ki a csődvédelem, azaz az eljárás megindítása ellenére a hitelezők érvényesíthetik velük szemben biztosítéki jogaikat. A hozzátartozók olyan formában vesznek részt az eljárásban, hogy az adósságrendezési terv kidolgozása során, meghatározott szabályok szerint, az ő bevételeiket és vagyoni helyzetüket is figyelembe kell venni.

Az adósságrendezési eljárás megindításának kettős joghatása van. Az adóst, az adósságrendezési megállapodás létrejövetele érdekében szigorú kötelezettségek terhelik, így köteles számot adni valamennyi vagyonáról és bevételeiről, ennek alapján kerül sor annak megállapítására, hogy mennyit fordíthat saját fenntartására, és mennyit köteles adósságtörlesztésre fordítani; a vagyona és bevételei felett csupán a főhitelező illetve a vagyonfelügyelő felügyelete mellett, erős korlátozásokkal jogosult rendelkezni; kötelezettségeit csak a törvényben meghatározott mértékben jogosult teljesíteni. Ugyanakkor, az adós csődvédelem alá kerül, az eljárás hatálya alá tartozó követelés kizárólag az eljárás keretében érvényesíthető, ezen kívül az adóssal szemben a követelés érvényesítése érdekében semmilyen módon nem lehet fellépni, az adós elleni végrehajtási eljárásokat fel kell függeszteni. Az eljárás alatt nyugszik a követelések elévülése. Amint említettük, a csődvédelem kiterjed az adós teljesítéséért biztosítékot nyújtó személyekre, kezesekre és zálogkötelezettekre, feltéve, hogy helytállási kötelezettséget vállalnak az adós által az eljárás során vállalt kötelezettségek teljesítéséért. Ebben az esetben a biztosítékból fakadó jogok az eljárás alatt nem érvényesíthetők. Az egyetlen biztosítékfajta, amelyre nem terjed ki azonnal a csődvédelem, az óvadék, amely a kielégítési jog megnyílásától számított 60 napon belül, az eljárás megindulása ellenére is érvényesíthető. Az adósságrendezés az adós és az adóstársak összes tartozására kiterjed. Ezért, az eljárás megindulásakor felhívják a hitelezőket követeléseik bejelentésére. Az a hitelező, aki követelését nem jelenti be, nem vesz részt az adósságrendezési eljárásban, azonban a csődvédelem vele szemben is beáll, azaz elveszíti azt a jogát, hogy követelését – akár az eljárás alatt, akár a sikeres adósságrendezést követően – érvényesítse, vagy akár engedményezze az eljárásban résztvevő hitelezőre.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A magánszemélyek adósságrendezése alapvetően háromféle eljárásban valósulhat meg: (a) bíróságon kívüli adósságrendezési eljárás, (b) a bírósági adósságrendezési egyezségkötésre irányuló eljárást és (c) a bírósági adósságtörlesztési határozat meghozatalára irányuló eljárást. A három eljárásnak kötött rendje van. Az adósságrendezés csak abban az esetben indulhat bírósági eljárással, ha nincs főhitelező. Az adósságok legjelentősebb körében, ahol a hitelező zálogjoggal (pénzügyi lízing esetén tulajdonjoggal) rendelkező pénzügyi intézmény, először a bíróságon kívüli adósságrendezési eljárást kell megkísérelni. Csupán ennek sikertelensége esetén következik a bírósági egyezségkötési, majd pedig, ha ez sem jár eredménnyel, a határozattal elrendelt adósságrendezési eljárás. A három eljárás tehát egymásra épül, és adott esetben egyetlen adósságrendezési eljárás három szakaszát is alkothatják.

A bíróságon kívüli eljárás a felek aktív együttműködésére épül. Ebben a szakaszban kiemelt szerepe van az úgynevezett főhitelezőnek, amely tipikusan az első helyi zálogjoggal rendelkező pénzügyi intézmény. Az adós az eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet a főhitelezőnek nyújtja be, és az ő feladata – a hitelezőket általánosan terhelő együttműködési kötelezettség mellett   az eljárással kapcsolatos adminisztratív teendők ellátása, a hitelezőkkel és a hatóságokkal való kapcsolattartás, valamint az adóssal együttműködve kidolgozni, a hitelezőkkel egyeztetni és véglegesíteni az adósságrendezési megállapodás tervezetét. Ezek a jelentős kötelezettségek a főhitelezőt anélkül terhelik, hogy ezért érdemi díjazásra lenne jogosult. Az eljárás akkor eredményes, ha sikerül létrehozni az adósságrendezési megállapodást, amihez az szükséges, hogy azt valamennyi fél, az összes kötelezett és az összes hitelező elfogadja.

Ha a bíróságon kívüli eljárás a törvényben meghatározott, legfeljebb 120 napos határidőn belül nem vezet eredményre, akkor az eljárás lényegében automatikusan átalakul bírósági adósságrendezési eljárássá. Formálisan ez az eljárás is az adós kérelmére indul, az erre irányuló kérelmet azonban az adósnak már a bíróságon kívüli eljárás kezdeményezésekor be kell nyújtania, amit az eljárás sikertelensége esetén a főhitelező illetve a Családi Csődvédelmi Szolgálat megküld a bíróságnak. A bírósági eljárás során először szintén egyezség létrehozása a cél, azonban itt már nem a főhitelező, hanem a családi vagyonfelügyelő feladata az egyezségi javaslat kidolgozása. Ennek elfogadása a bíróságon kívüli eljárástól eltérő rendben történik: a követeléseket a törvényben meghatározott hitelezői kategóriákba sorolják be, amelyekhez, a követelés összegéhez igazodóan, meghatározott szavazatszám társul. Az egyezség akkor jön létre, ha a javaslatot az adós, az adóstárs, a főhitelező és legalább a hitelezők súlyozott szavazatszámmal számított egyszerű többsége nem szavazta le. A bíróság által jóváhagyott egyezség hatálya valamennyi, az eljárásban részt vett hitelezőre kiterjed, függetlenül attól, hogy a szavazásban részt vettek-e és az egyezséget megszavazták-e.

Ha ez az eljárás sem jár sikerrel, azaz az egyezségkötésre történő felhívástól számított 150 napon belül az egyezség nem jön létre, vagy pedig az adós nem teljesíti az egyezségben vállalt fizetési kötelezettségeit, ugyanakkor nem követett el súlyos kötelezettségszegést (nem tévesztette meg a hitelezőket, nem játszott össze velük, nem akadályozta gazdálkodásának ellenőrzését stb.), akkor a bíróság elrendeli az ún. adósságtörlesztési eljárást. Ez az eljárás szintén az adósság rendezésére irányul, de ekkor   ugyancsak a vagyonfelügyelő által kidolgozott terv alapján   a bíróság maga határozza meg az adósságrendezés feltételeit. Az adósságtörlesztési tervben a hitelezői követeléseket a fent említett kategóriák alapján kell besorolni, és az adós törlesztési kötelezettségét úgy kell meghatározni, hogy az a legfeljebb hét éves adósságtörlesztési időszak alatt elérje az egyes kategóriákra a törvényben meghatározott mértéket.

A törvény megszületésével a magáncsőd intézménye még nem áll teljes egészében előttünk. A törvény 2015. szeptember 1-jén lép hatályba, és bár az ezt követő egy éves időszakban csak az adósok törvényben meghatározott köre kezdeményezhet adósságrendezési eljárást, ahhoz is még számos további intézkedés szükséges. A magáncsőd bevezetéséhez szükséges új állami intézmény létrehozása, ez a fentebb már említett Családi Csődvédelmi Szolgálat, amelynek központi és területi szervei keretében működnek a családi vagyonfelügyelők, az őket segítő szakértők, és ez vezeti az adósságrendezési eljárások közhiteles hatósági nyilvántartását is. Ezen felül lényeges kérdések szabályozása vár még a kormányra és az igazságügyért felelős miniszterre. Ilyen kérdések például: a csőd alá tartozó vagyon értékelése, értékesítése, az adósságrendezési eljárás alól mentes vagyontárgyak köre, a törlesztési támogatás, az adósságrendezés kezdeményezéséhez benyújtandó dokumentumok, a Családi Csődvédelmi Szolgálat, a családi vagyonfelügyelő, az adósságrendezési nyilvántartás, és a törlesztés teljesítésére szolgáló folyószámla.

A magáncsődöt szabályozó törvény, talán nem is indokolatlanul, terjedelmes, részletes és összetett. A fentiek ezért csupán a rendszer néhány alapelemének nagyvonalú bemutatását adják, és a szabályozás komplex jellege nemigen teszi lehetővé, hogy a jogszabállyal való ismerkedésnek ebben a korai szakaszában felmérjük, hogy az a jogbiztonságot és az eljárások törvényes rendjét szolgálja, vagy magában rejt olyan kiskapukat, hézagokat, amelyek visszaélést tesznek lehetővé, és alkalmasak arra, hogy meghiúsítsák a meghirdetett cél megvalósítását. Miközben a magáncsőd intézménye az adósok aktív kezdeményezésén és közreműködésén alapul, ez a szabályozás nemigen segíti elő azt, hogy a magánszemélyek átlássák a szabályokat és feltételeket, ami önmagában is visszatarthatja az adósokat az eljárás kezdeményezésétől. Az intézmény sikerét ezért nagymértékben befolyásolni fogja az, hogy a közreműködő állami szervek, hitelezők és tanácsadók mennyire felkészülten, felelősen és a törvény szellemével összhangban járnak el. Nagy csoda, és ugyanakkor a gazdaság és a társadalom számára nagy jótétemény lenne, ha ez az új intézmény megfelelően funkcionálna.

 

 

 

 



Kapcsolódó cikkek

2021. július 29.

Ingatlanhoz kapcsolódó termékértékesítések és szolgáltatások teljesítési helye – II. rész

A cikksorozat első része tisztázta a hazai és az uniós szabályozás ingatlanhoz kapcsolódó fogalmait, kitért arra, hogy az ingatlanok vonatkozásában mely ügyletek minősülnek termékértékesítésnek, illetve mi keletkeztet adóalanyiságot. A cikksorozat második része az ingatlanokkal kapcsolatos ügyletek teljesítési helyéhez kapcsolódóan a szolgáltatások jellemzőit és besorolását ismerteti részletesen. Az Adó szaklap cikke.