Újabb határidőt szabott az APEH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Könnyű és gyors pénzszerzési lehetőséget iktatott be az adóeljárási törvénybe a jogalkotó tavaly ősszel, amikor lehetővé tette, hogy február 15-étől a pénzkezelési szabályzat elmulasztása miatt is bírságolhasson az adóhatóság- írja a Világgazdaság.

A pénzkezelési szabályzatot a számviteli politika keretében minden, a számviteli törvény hatálya alá tartozó gazdálkodónak már a korábbi törvényi rendelkezések alapján is el kellett készítenie, de csak a tavaly őszi törvénymódosítás fejti ki részletesen, hogy pontosan mely kérdéseket is kell a szabályzatban a gazdálkodónak saját magára nézve kötelezően előírnia. A pénzkezelési szabályzat készítését előíró rendelkezések – kivételes szabály hiányában – éppúgy vonatkoznak a több ezer főt foglalkoztató részvénytársaságokra, mint például a családi vállalkozásokra. A részletező rendelkezések január 1-jén léptek hatályba, az ettől számított 90 nap áll a gazdálkodók rendelkezésére, hogy a módosított szabályzatot elkészítsék. A szabálykövetés ezúttal is erősen javallott, tekintettel arra, hogy a szabályzat elkészítésének vagy módosításának elmulasztását az adóhatóság bírsággal szankcionálhatja

Az adózás rendjéről szóló törvény módosítása értelmében az adózó a számviteli törvényben meghatározott készpénzkezelési szabályzatra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható.

Az adóeljárási törvény ezen módosítása február 15-én lépett hatályba. Ez azt jelenti, hogy a számviteli törvény korábbi rendelkezései ellenére el nem készített pénzkezelési szabályzat miatt is jogosult az adóhatóság ezen időponttól kezdve bírságolni. A szabályzat kötelező tartalmi elemeinek hiánya miatt azonban csak az azokat előíró módosítás hatálybalépését követő 90 nap eltelte, tehát április 1-je után lesz lehetősége.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.