Újraindítási adó bevezetésén gondolkozik a főváros


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A főváros egy fél százalékos úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból – mondta a főpolgármester a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács ülésén tartott prezentációjában, amelyet a Városháza Facebook-oldalán lehetett figyelemmel követni.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, a főváros működőképességének fenntartása kiemelt nemzetgazdasági érdek, a válság idején pedig érdemes újragondolni, kik tudnak legalább átmenetileg nagyobb mértékben részt venni a közteherviselésben.

A városvezetés által kilátásba helyezett „ipa+ koncepció” egyfajta válságkezelő hozzájárulás azoknak a szektoroknak, amelyeket kevésbé viselt meg a járvány, mint más iparágakat, vagy az „életéért küzdő” fővárosi önkormányzatot.
Kiemelte, számításaik szerint Budapest arányaiban háromszor több adóbevételtől esik el a járvány miatt, mint a központi költségvetés. A főváros bevételeinek 70 százaléka származik az iparűzési adóból, amely idén várhatóan csak 139 milliárd forint lesz a tavalyi 165 milliárd forint után – tette hozzá.

Karácsony Gergely közölte, a főváros 300 milliárd forintos idei működési költségvetésében összesen 69 milliárd forintos lyuk van, a városvezetésben pedig arra számítanak, hogy 2022-2023-ban érhetnek véget a koronavírus-járvány miatti „szűk esztendők”.

A főpolgármester szólt arról is, a következő időszakban megpróbálják újratárgyalni a kormánnyal a fővárost érintő központi elvonásokat is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. február 4.

Egyszerűsödhet a hipa

Megszűnhet a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettsége, az értékcsökkenési leírás levonható lehet az adóalapból csakúgy, mint a kutatás-fejlesztésre fordított költségek ötszöröse. A Nemzeti Versenyképességi Tanács pénzügyminiszter által is támogatott javaslatai a kormány elé kerülnek.