Vad ötletek a chipsadó elkerülésére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Számos ötlet látott napvilágot a chipsadó elkerülésére a termékek felhalmozásától a csökkentett koffein-, cukor- és sótartalmú portfólió kialakításáig. Az érintett termékkategória az iparág és a kereskedők számára is stratégiai fontosságú, ezért a tervek többnyire titkosak.

Van, aki már sótlan chipset vizionál és olyan is, aki nagy mennyiségben raktározza háztartásában a szeptember elsejétől egészségügyi termékadó alá eső termékeket, ám a gyártók és a kereskedők piaci pozíciófogásáról, illetve marketing- és logisztikai terveiről egyelőre keveset tudni. Elemzők szerint mivel az iparág és a kereskedők számára is stratégiai fontosságú az érintett termékkategória, nemhogy az újságíróknak, még a cégen belül sem mindenkinek árulják el terveiket.

A chipsadó elkerülésére számos ötlet látott napvilágot, ebből a legvadabb − és egyesek szerint inkább a tréfa kategóriájába tartozik −, hogy egy-egy terméket só nélkül készítenek, amit aztán külön csomagolásban hozzáragasztanak a csomagoláshoz. Ez az ételízesítőknél még a jó ízlés határain belül van, egy snack esetében azonban a gyártó már azt kockáztatja, hogy megkerüli a törvény szellemiségét, vagyis megütheti a bokáját. Információink szerint elképzelhető, hogy a gyártók többsége a következő néhány hónapban igyekszik olyan termékportfóliót kialakítani, amelybe csökkentett koffein-, cukor-, sótartalmú, azaz már az adómentes sávba tartozó elemek is bekerülnek. Ehhez azonban időre van szükség. Addig a gyártók és a kereskedők − már akinek rendelkezésére állnak források a többletgyártáshoz, illetve -felvásárláshoz − néhány hónapra elegendő mennyiséget halmoznak fel a termékekből.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint minden adóemelésnél megfigyelhető ez a tendencia, nemcsak a kereskedőnek, hanem a gyártónak is érdeke ugyanis, hogy még szeptember elseje (adó) előtt raktára kerüljenek a termékek. A főtitkár ugyanakkor nem tud arról, hogy ez most különösebben nagy tételben folyna, megzavarva az idei vagy a jövő évi adóbevételek alakulását. (Ha ugyanis most nagyobb mennyiségben kerül energiaital, chips és ételízesítő a raktárakba, az a jövő évi rendelésállományt csökkenti.)

Majdhogynem biztos, hogy az adó bevezetése után az iparág elsősorban azokat a termékeket reklámozza majd, amelyek kívül esnek a chipsadón, még ha azok drágábbak is. Vámos György, az OKSZ főtitkára szerint mindent összevetve az adó bevezetése nem lesz rentábilis a büdzsé számára, mert a kiváltó termékek fogyasztása kerül majd előtérbe, illetve a feketepiac erősödése miatt az adóköteles cikkek eladásai drasztikusan csökkenhetnek.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.