Van esély az adóterhek csökkenésére?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szocialisták még várnának, ám az SZDSZ már tavasszal a parlament elé vinné az adórendszer átalakításának terveit, és akár 2008-tól megkezdené a közteherviselés versenyképesebbé tételét.

Az utóbbi időben kormányoldalról is egyre több célzást hallani az adórendszer átszabásának szükségességéről. Gyurcsány Ferenc kormányfő legutóbbi dolgozatában megemlítette, hogy ha a kiigazítás növekedési áldozata túl nagy lenne, esetleg egy adóreformmal is segíthetnének ezen.

Az elmúlt hetekben a koalíción belülről is nyomás alá került a kabinet, legutóbb az ingatlanadó bevezetése miatt. Az új adónemet még tavasszal elfogadhatja az Országgyűlés. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője elmondta: el tudják képzelni, hogy az adóreform részeként tárgyaljanak az ingatlanadóról. Ez nem jelent feltétlenül adóváltozásokat 2008-ban, csupán azt, hogy előre megállapodnának az esetleges későbbi módosításokról.

Gyurcsány emellett Dávid Ibolya MDF-elnökkel is megállapodott az adórendszer átalakításának irányában: csökkennének a jövedelmet, és emelkednének a fogyasztást és a vagyont terhelő adók. Horn szerint ezzel az iránnyal az SZDSZ is egyet tud érteni.

A közgazdászok egyöntetűen kiállnak az adóreform szükségessége mellett, de érdemi adócsökkentésre csak akkor látnak lehetőséget, ha többen fizetik meg a közterheket. A szakértők többsége 2009-re várja az adórendszer átalakításának első lépéseit.

Forrás: Ma



Kapcsolódó cikkek

2022. december 2.

Nemzetközi számlagyár vezetője ellen emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője.