Varga Mihály: novemberben újabb nyugdíjemelés jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzügyminiszter szerint a második negyedéveben 14 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, miközben a megugrott infláció miatt az újabb nyugdíjemelést újra visszamenőleges kifizetés követi majd, míg a globális minimumadóval az amerikai elnök javaslatával is szembeszállnak – derül ki az Origo interjújából.

Varga Mihály szerint Brüsszelben újra politikai kérdéssé igyekeznek alakítani egy tisztán gazdasági ügyet. „Abban bízunk, hogy a józan ész végül felülkerekedik, sikerül észszerű megoldást találni” – fogalmazott. – „Konstruktívak vagyunk, együttműködünk, de fontos megjegyeznem, hogy Brüsszel szégyenteljes hozzáállása a magyar gazdaság helyzetét nem befolyásolja” – fogalmazott a miniszter.

14 százalékos gazdasági növekedést várnak

A jelenlegi számítások azt mutatják, hogy a magyar gazdaság teljesítménye akkor is 6 százalék felett nőhet az idén, ha az európai uniótól egyetlen fillér sem érkezik az év végéig. Ehhez a szükséges kormányzati lépéseket előkészítették – mondta.

Varga Mihály kifejtette, a legújabb adatok arra engednek következtetni, hogy a második negyedévben 14 százaléknál is nagyobb lehet a magyar gazdaság növekedése, egész évben pedig 6,5 százalékkal bővülhet a GDP. Jövőre újabb 5,3 százalékos növekedéssel számol a magyar kormány, vagyis a gazdaság másfél év alatt ledolgozhatja azt a veszteséget, amit a koronavírus-válság miatt szenvedett el.

A miniszter elmondta, az árak alakulásában magyar és nemzetközi tényezők is szerepet játszanak. A járvány miatti leállások után szerte a világban most indítják újra a gazdaságokat, a kínálat azonban több esetben nem tud lépést tartani a kereslettel, emiatt bizonyos árucikkekből, alapanyagokból átmeneti hiány alakul ki. Ez emeli az árakat – mondta.

varga mihály

Hangsúlyozta, nem az áfa és nem is a kormány miatt drágulnak bizonyos termékek. A Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy idén 4,2 százalékos lesz az infláció, jövőre pedig 3,6 százalékos. Mint mondta, ha a világgazdaság újraindul, a globális árfelhajtó tényezők nagyobb csoportja eltűnik.

50 milliárdot félretettek nyugdíjprémiumra

Elmondta, az év elején 3 százalékos nyugdíjemelés volt, ám az infláció nem várt módon megugrott, így a kormány – szokatlan módon – júniusban évközi nyugdíjemelést hajtott végre: a juttatásokat megemelték, a 0,6 százalékos növelést pedig az év elejére visszamenőleg egyösszegben kifizették a jogosultaknak.

„Ha az éves infláció magasabb lesz 3,6 százaléknál, és jelenleg ez a legfrissebb számítások szerint igen valószínűnek tűnik, akkor novemberben újabb nyugdíjemelés és visszamenőleges kifizetés következik”- tette hozzá.

A jelenlegi számítások szerint az állam fizet az idén nyugdíjprémiumot. Varga Mihály azt mondta, az idei költségvetésben félre tettek erre több mint 50 milliárd forintot.

Bidennel is szembeszállnak

A pénzügyminiszter kitért arra is: a kormány arra készül, hogy a befizetett személyi jövedelemadót a következő év elején a családok visszakapják. „Egymillió család másfélmillió adófizetőjének adhatjuk vissza a befizetett adóját az átlagbér szintjéig” – tette hozzá Varga Mihály.

Arra a kritikára, miszerint a kormány választási költségvetést készít a miniszter úgy reagált, a szakértők és a baloldal között az a különbség, hogy előbbiek a tényekből indulnak ki, utóbbiakat viszont éppen csak a tények nem érdeklik, amikor véleményt mondanak valamiről.

A globális minimumadó bevezetésével kapcsolatban a pénzügyminiszter azt mondta, Magyarország nem támogat semmilyen adóemelést, különösen azt nem, amely versenyhátrányt jelentene nemcsak az országnak, hanem az itt működő külföldi cégeknek is.

A tervek szerint az egységesített társasági adó mértéke 15 százalék lenne, miközben a magyar társasági adó mértéke mindössze 9 százalék.

„A kérdésben csakis a magyar érdeket tudjuk képviselni, és ez akkor is így lesz, ha az amerikai elnök javaslatával kell szembe mennünk” – jegyezte meg a miniszter.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.