Varga: siker az adóhivatal átalakítása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint 2017-ben az adóhivatal átalakítása meghozta a várt eredményeket.
Varga Mihály a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán azt mondta: könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés. E folyamat része az adóhivatali ügyfélszolgálatok kormányablakokba költözése. 64 újabb településen válik elérhetővé a személyes ügyintézés – tette hozzá.
[htmlbox felteteles_adomegallapitas]
A miniszter kitért arra, hogy 2017-ben az adóhivatal átalakítása meghozta a várt eredményeket. Tavaly majdnem 609 milliárd forinttal több adóbevétel érkezett be, mint 2016-ban, mindezt úgy sikerült elérni, hogy az adócsökkentések 2017-ben 860 milliárdot hagytak a lakosságnál, a családoknál, a vállalkozásoknál.
(MTI)