Várják a véleményeket az adóadminisztráció csökkentéséről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint a bürokratikus tehercsökkentés egyik legfontosabb állomása a foglalkoztatói adatszolgáltatások egyszerűsítése, amelyről a koncepciót most bárki megismerhet és véleményezhet.

Több tízmilliárd forintot spórolhatnak évente a kkv-ék a foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésével, amelyen jelenleg is dolgozik a Pénzügyminisztérium – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Húszféle adatszolgáltatás

Szerinte a foglalkoztatói adatszolgáltatás jelentős egyszerűsítése az adminisztrációs terhek csökkentésén túl, nemzetközi szinten is példaértékű modellé válhat. A vállalkozások éves bevételük 1,7 százalékát fordítják adóadminisztrációra, amelynek jelentős része, mintegy a negyede köthető a foglalkoztatáshoz. Egy 2019-ben készült felmérés szerint éves szinten 90 milliárd forint a munkáltatói bevallásokra, adatszolgáltatásokra fordított összeg. Az adatszolgáltatás egyszerűsítésével ez jelentősen csökkenthető .

A bevallások mellett mintegy húszféle adatszolgáltatással számolhatnak a vállalkozások, amelyeket az adóhivatal mellett különféle szervezetek részére kell teljesíteniük, mint például a Központi Statisztikai Hivatalnak, a Magyar Államkincstárnak vagy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek.

A többszöri adatkérésre épülő nyomtatvány alapú rendszer átalakítása azért is szükséges, mert a tervezett online és közvetlen digitális kapcsolaton is elérhető adatszolgáltatási rendszer nemcsak a kkv-éknak hoz költségcsökkentést, de növeli az ország versenyképességét is.

A cél az, hogy ne a vállalkozások adminisztráljanak a hatóságok részére, hanem helyettük az egy csatornán beérkező adatokból az állam készítse el a szükséges bevallásokat, adatszolgáltatásokat. A tervek szerint az új rendszer a fizetendő adót, járulékot is meg tudja állapítani – magyarázta az államtitkár.

Várják a véleményeket

Magyarország az adózás terén számos elismerést gyűjtött be az elmúlt időszakban. 2018 óta többször nyerte el az Európai Unióban a legnagyobb adócsökkentő címet. A kormány adópolitikája kifizetődő is, hiszen Magyarország évek óta a világ tíz legjobb befektetési célpontja között szerepel – emlékeztetett Izer Norbert.

Az adminisztrációs terhek mérséklése a mellett, hogy a magyar vállalkozásoknak könnyebbséget jelent, még több befektetőt vonzhat hazánkba – tette hozzá.

A bürokratikus tehercsökkentés egyik legfontosabb állomása a foglalkoztatói adatszolgáltatások jelentős egyszerűsítése, amelybe a Pénzügyminisztérium az adószakma legnagyobb tapasztalattal és ügyfélkörrel bíró szereplőit az adótanácskozás révén már bevonta, de most bárki megismerheti és véleményezheti az erről szóló koncepciót – húzta alá az államtitkár.

A Pénzügyminisztérium a véleményeket 2022. június 10-ig az emap_velemeny@pm.gov.hu címre várja. A dokumentumok a tárca honlapján érhetőek el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.