Veszély leselkedik az evás cégekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tizennégy százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük az evás társaságoknak, ha az erről szóló törvényi változást nem módosítják újra – mondta az InfoRádiónak Zara László adótanácsadó. A szakember szerint a tehernövekedés miatt már egyetlen evás társaságnak sem éri meg ebben az adózási formában maradni, ugyanakkor a be- és kijelentkezési határidő december 20-án lejár.

Korábban az egészségügyi hozzájárulást csak akkor kellett megfizetni az osztalék után, ha az 25 százalékos adóterhet viselt. Az szja egykulcsossá tétele után azonban az eho-törvényt is módosították, amelynek szövegében csak annyi maradt, hogy az osztalék után 14 százalékos ehót kell fizetni. Ez azonban már nem szól arról, hogy e kötelezettség csak az adóterhet viselő osztalékra vonatkozik – mondta az InfoRádiónak a Magyar Adótanácsadók és Könyvelők Szövetségének elnöke.

Zara László hozzátette: az eva-törvény kimondja, hogy az szja szerinti osztalék után nem kell megfizetni az szja-t, az eho-törvényben azonban nem szerepel ez. Vagyis, ha betű szerint tekintjük a törvényt, akkor az evások által fizetett, szja-mentes osztalék bekerült a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség alá. Ez csak az evás rendszerben adózó társaságokra vonatkozik, az egyéni vállalkozókra nem – jegyezte meg a szakértő.

A szándék feltehetően nem ez volt, a törvény szövegéből azonban ez derül ki – mondta Zara László, aki szerint az evás társaságoknak így már nem érné meg ebben az adónemben maradni, hiszen 14 százalékkal megnövekedne a 30 százalékos eva adóterhe. A többség a normál társasági adóval jobban járna – vélekedett.

Zara László kiemelte: még van mód a változtatásra, a pénzügyi kormányzatnak azonban határozottan ki kellene nyilvánítania, hogy módosító indítványt terjeszt be az ügyben a parlament elé. Ha ezt nem teszi meg még most, akkor szinte kizárt, hogy az december 20-ig végigfusson a törvényhozáson – tette hozzá.

Az InfoRádió úgy tudja: a nemzetgazdasági minisztérium álláspontja szerint nem kell fizetni a 14 százalékos ehót a társaságoknak az evás jövedelemből az osztalék után. A minisztérium később várhatóan pontos tájékoztatást ad ki.

Forrás: Index.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.