Vészesen fogy az idő, gond lehet a nyugdíjpénzekkel
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Már csak pár hét maradt a magán-nyugdíjpénztári vagyonok átadására, de még sok a tisztázatlan kérdés és nagyon kevés az idő – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Vízkeleti Sándor, a Bamosz elnöke. Egyes vagyonelemeket például valószínűleg nem lehet majd átadni az államnak, így el kell adni azokat.
Az átadandó, illetve nálunk maradó vagyon pontos arányát pár napon belül kapjuk meg, és a pénztárak vagyona folyamatosan változik, de a becslések szerint mintegy 3100 milliárd forintnyi értékből 2800-2900 milliárdnyit kell eljuttatnunk az államhoz, tehát alig tízszázaléknyi marad. Így a tagok által kezelt, 9500 milliárd forintra tehető összvagyon 6500 milliárd forint környékére, azaz 30-32 százalékkal csökken, ami súlyos érvágás az iparágnak. Ezzel a 2005−2006-os szintre esik vissza a kezelt vagyon értéke.
Az interjú folytatása a Napi Gazdaságban.
Forrás: Napi Gazdaság