GLOBE-adatlap tervezet
A globális minimumadóval érintetteknek be kell jelenteniük kiegészítő adóalanyiságukat, a vállalatcsoport tagjairól pedig adatot kell szolgáltatniuk. – tudható meg a NAV-Figyelőből.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Népszavának nyilatkozó névtelen források azt állítják, hogy Vida Ildikó NAV-elnök nem tud a személyét, vagy az adóhatóság működését érintő változásokról.
A lap úgy tudja, hogy Vida Ildikó eddig nem kapott hivatalos tájékoztatást a NAV vezetőségének cseréjéről. illetve arról, hogy Orbán Viktor átalakítaná az adóhatóság szervezetét. A Népszava úgy értesült, hogy a NAV-elnök környezetében úgy tartják, ez a bizonytalanság tesz rosszat a szervezetnek, nem a közelmúlt botrányai.
Lázár János csütörtökön azt mondta, hogy vannak információi az adóhatóságot érintő személycserékről, de ezeket nem osztja meg a nyilvánossággal. Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter pedig a Figyelőnek nyilatkozott a témában: szerinte az amerikai kitiltási botrány gyengítette a NAV vezetőségét, valamint a közbizalom is gyengült a szervezet iránt, ezért van szükség a változtatásokra.
Áfa kalauz
A globális minimumadóval érintetteknek be kell jelenteniük kiegészítő adóalanyiságukat, a vállalatcsoport tagjairól pedig adatot kell szolgáltatniuk. – tudható meg a NAV-Figyelőből.
Ismertetjük a jogszabályi hátteret és bemutatunk egy érdekes jogesetet.
Az uniós áfarendszerben az előzetesen felszámított adó levonásának joga feltétlen, teljes és azonnali. Ennek azonban számos korlátja van, illetve, ha a levonható adó összegét érintő változás történik, akkor az eredeti adólevonás módosítása is szükséges lehet. Az Áfa kalauz cikkének célja, hogy az adólevonások korrekciójára vonatkozó uniós szabályok értelmezéséhez nyújtson támpontokat az olvasó számára a vonatkozó ítélkezési gyakorlat tükrében. A közösségi szabályozás rövid ismertetését követően az európai bírósági esetjogban megjelenő alapelveket mutatjuk be, majd a meghatározó jelentőségű döntéseket járjuk körbe, a témában született legfrissebb ítéletekre fókuszálva.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!