Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Néhány gyakorlati tudnivaló a munkavállaló tartós távolléte utáni visszatérésének szabályairól.
A munkaviszony kritikus létszakasza lehet az az időszak, amikor a munkavállaló egy tartós távollét után vissza szeretne térni korábbi állásába. A munka törvénykönyve (Mt.) e helyzetre több tételes szabályt is tartalmaz, de egyes gyakorlati problémákra kifejezett választ nem találunk, hanem azt a „sorok közül” kell kiolvasnunk. Kétrészes cikksorozatunkban a visszatérés jogszerű és olajozott lefolytatásával kapcsolatban szeretnénk néhány gyakorlati tudnivalóra rámutatni.
A munkajog rendelkezései egy tartósan – éveken, akár évtizedeken át – fennálló jogviszonyra vannak optimalizálva. Ezért az Mt. számol azzal is, hogy a munkavállaló hosszabb-rövidebb ideig olyan élethelyzetekbe kerülhet, amelyek akadályozzák őt ama kötelezettségek ellátásában, amelyekre a munkaszerződésben vállalkozott, és számos esetben ad olyan megoldást, amely a munkaviszony fennmaradását biztosítja, szem előtt tartva a felek érdekeinek kiegyenlített védelmét. Így például a munkavállaló saját betegségen alapuló, hosszabb keresőképtelensége esetére mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól, hozzátartozója személyes ápolását igénylő esetben fizetés nélküli szabadságra jogosult, gyermeke születése esetén pedig szülési és gyermekgondozási fizetés nélküli szabadságot vehet igénybe (az előbbit csak az édesanya). Ha az ilyen tartós távollétekre alapot adó körülmény megszűnik (a munkavállaló vagy ápolt hozzátartozója meggyógyul, gyermeke eléri azt az életkort, amelynél már a szülő nem jogosult fizetés nélküli szabadságra, vagy azt már nem akarja fenntartani), a munkaviszony „visszatér a rendes kerékvágásba”: a munkaviszonyból származó főkötelezettségek (a munkavállaló rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége, a munkáltató foglalkoztatási és díjazási kötelezettsége) ismét teljesítendőkké válnak.
Közismert, hogy a tartós távollétről való visszatérés a munkaszerződés kötelező módosítását vonhatja maga után.
A törvényben részletesen meghatározottak szerint a munkáltatónál időközben végbement bérfejlesztés szerint ajánlatot kell tenni az érintett munkabér emelésére. Ennek során a munkavállalóval azonos munkakörű munkavállalók részére a munkáltatónál időközben megvalósított átlagos éves béremelés mértékét kell alapul venni. Ilyen munkavállalók hiányában a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves béremelés mértéke az irányadó. A bérfejlesztés érintő módosítási kötelezettség azonban csak a tartós távollétek meghatározott eseteiben áll fenn: ha a távollétre szülési szabadság, gyermekgondozási célú, hozzátartozó ápolásának céljára vagy tényleges önkéntes katonai szolgálat céljára igénybe vett fizetés nélküli szabadság ad alapot. Tehát például egy tartós, saját jogú táppénzes állomány, hatósági karantén okán fennállt keresőképtelenség, a munkáltatóval való megállapodás alapján kapott fizetés nélküli szabadság (pl. tanulmányi szabadság, sabbatical leave stb.) után nem kötelező a bérfejlesztési ajánlat.
Bármilyen távollét esetén irányadó, hogy ha a gyermeket szült munkavállaló a gyermek egyéves kora előtt tér vissza dolgozni, a – törvényben részletesen meghatározott szabályok szerint – a munkakörében történő foglalkoztatás feltételeit egészségi állapotához kell igazítani, ennek lehetetlensége esetén pedig új munkakört kell felajánlani, amely az egészségi állapotának megfelel. E vonatkozásban a foglalkozás-egészségügyi orvos által adandó munkaköri alkalmassági véleményben foglaltak az irányadók. A munkavállaló anyagilag semmiképpen nem járhat rosszul a más munkakörben való foglalkoztatással: a felajánlott munkakörnek megfelelő alapbérre és a munkaszerződés szerinti alapbér közül arra lesz jogosult, amelyik a kettő közül a magasabb.
Ha egészségi állapotának megfelelő foglalkoztatására a fentiek szerint nincs lehetőség (pl. mert nincs olyan nyitott pozíció, amelyet az adott időszakban a munkaköri alkalmassági vélemény alapján betölthetne), a munkavégzés alól végső esetben fel kell menteni. Ekkor a felmentés idejére alapbére illeti meg, kivéve, ha a felajánlott munkakört alapos ok nélkül nem fogadja el.
Ha a munkavállaló gyermekszülés, -gondozás okán volt távol, kérésére visszatérésekor a gyermek négyéves koráig – három vagy több gyermeket nevelő munkavállaló esetén a gyermek hatéves koráig – a munkáltató köteles a munkaszerződést négyórás részmunkaidősre módosítani. A bírói gyakorlat alapján a négyórástól eltérő (pl. hatórás) foglalkoztatásra ilyenkor nem formálhat igényt, azonban a felek természetesen ebben is megállapodhatnak, ha e konstrukció a munkáltatónak is megfelel. (Ld. a Kúria atipikus foglalkoztatási formák bírói gyakorlatáról szóló joggyakorlat-elemzéséről készült összefoglaló véleménye, I.3. pont.)
A fenti módosítási szükségletek mellett a visszatérés kondícióiról a munka törvénykönyve nem szól részletesen. Pedig a gyakorlatban sok kérdést vet fel az olykor sok évnyi távollét után egy teljesen megváltozott céges közegbe visszatérő, gyakorta jelentősen megváltozott életkörülményekkel (pl. lakóhellyel, gyermekszámmal, egészségi állapottal) rendelkező munkavállaló reintegrációja.
A tartós távollétből való visszatérésnél sokszor felmerül a felekben a kétely, hogy szükség van-e a felek részéről ehhez valamilyen megerősítő aktusra (pl. újbóli szerződéskötés, esetleg ismételten próbaidő kikötésének lehetősége mellett stb.). A válaszadás során abból kell kiindulnunk, hogy a visszatéréssel nem történik más, mint hogy a munkaviszony „rendkívüli” létszakasza, tehát a tartós távollét jogcíme megszűnik (pl. a keresőképtelenség okán történő mentesülésre a munkavállaló már nem jogosult, a fizetés nélküli szabadság véget ér), vagyis nem történik más, mint hogy a felek visszatérnek a munkaszerződés szerinti foglalkoztatás normál kereteihez (az esetleges kötelező módosítások kivételével). Így tehát a szerződés megerősítése, újrakötése teljesen felesleges, sőt zavaró körülmény lehet (azt sugallva, hogy a munkaviszony netán újrakezdődött volna, ami a munkaviszony hosszához kötődő juttatásokra való jogosultságok terén okozhat vitás helyzeteket). Próbaidő kikötése ilyenkor – például annak érdekében, hogy a távolléte alatt gyermekekkel gazdagodott munkavállaló meg tudja-e állni a helyét a korábbi pozíciójában – pedig egyenesen jogszabályba ütköző, vagyis semmis, hiszen próbaidő csak a munkaviszony létesítésekor köthető ki.
Akkor sincs szükség a munkaszerződés újrakötésére, megerősítésére, ha a távollét alatt a munkáltató személyében esetleg az Mt. 36. §-a szerinti változás (korábbi elnevezéssel: munkajogi jogutódlás) állt be a munkavállaló részvételével működő gazdasági egység vonatkozásában. A munkajogi jogutódlás révén a munkaviszony munkáltatói pozíciójában automatikusan, a törvény erejénél fogva következik be változás, tehát újabb szerződéses aktusnak nincs helye. Igaz ez az aktív állományban és a tartósan távollévő munkavállalók esetében is. Az átadó és az átvevő munkáltatónak a változással kapcsolatos, törvényen alapuló tájékoztatási kötelezettségei természetesen a tartósan távollévő munkavállalók irányába is fennállnak, így szabályszerű eljárás esetén nem képzelhető el, hogy a munkavállaló visszatérésekor nincs tisztában azzal, éppen milyen cégnél dolgozik.
A visszatérés során kritikus kérdés lehet a munkavállaló munkaidő-beosztásának meghatározása, különösen, ha az eltérne a távollét előtt alkalmazott munkarendjétől. Vita forrását képezheti, ha a munkavállaló ragaszkodna a korábbi munkarendjéhez, azonban a munkáltatónak már más időben lenne szüksége a munkájára. Vagy ellenkezőleg: a munkáltató a távollét előtt bevált rendben szeretné őt foglalkoztatni, de a munkavállaló – például mivel a családi körülményei megváltoztak – új típusú munkaidő-beosztást szeretne. Kiindulópontként rögzíteni kell, hogy főszabályként a munkavállaló a korábban rendszeresített munkaidő-beosztásának fenntartását vagy megváltoztatását nem követelheti a munkáltatótól. A munkaidő beosztásának joga – a munkaviszonyra vonatkozó szabályok és a felek megállapodásainak keretei között – a munkáltatót illeti meg. Tehát, ha például az állatgondozó munkakörben foglalkoztatott munkavállaló a távolléte előtt mindig a hajnali műszakot kapta, nincs akadálya annak, hogy a munkáltató a távollét után az esti műszakra ossza be őt, ha az időközben végbement munkaszervezési változások ezt indokolják. Feltéve persze, hogy ezt valamilyen tételesjogi rendelkezés, kollektív szerződés nem gátolja, vagy munkaszerződés nem rögzíti a munkavállaló munkarendjét. A munkáltató munkaidő-beosztási jogának keretet szabnak az általános munkajogi magatartási követelmények is, különösen a méltányos mérlegeléssel kapcsolatos munkáltatói kötelezettség. Ez kerülhet előtérbe, ha a munkavállaló számára a távollét alatt bekövetkezett fontos magánéleti okból (pl. gyermekek születése) valamilyen munkaidő-beosztási rendszernek való megfelelés szinte megoldhatatlanná válik. A méltányosság elve alapján a munkáltató a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján köteles figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozhat. E szabály nem ad közelebbi útmutatást arra, hogy a felektől mekkora rugalmasság várható el az új munkaidő-beosztás kialakítása és az ahhoz való alkalmazkodás során, ez az arányosság mércéje szerint esetről-esetre dönthető csak el.
A cikksorozat következő részében arról lesz szó, mi a teendő, ha a munkáltatónál időközben végbement szervezeti és működési változások okán már nincs meg az a pozíció, amelyre a munkavállaló munkaköre szólt.
