Zöldséget semmisített meg a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy négy tonna zöldséget és gyümölcsöt, főleg narancsot semmisítettek meg a budapesti Nagybani Piacon, ahol közös ellenőrzést tartott a múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – közölte a Nébih pénteken.


Öt zöldség-gyümölcs importőrt, illetve forgalmazó céget ellenőriztek, kiemelten vizsgálták a forgalmazott termékek nyomonkövethetőségét. 

Az ellenőrzéskor az öt cégből egynek nem volt áruja, kettőnél pedig mindent rendben találtak.

Az egyik forgalmazónál mintegy 3,5 tonna narancsot kellett azonnal megsemmisíttetni, mivel a tételről hiányzott a jelölés. A termék így ismeretlen eredetűnek minősült, ami nem hozható kereskedelmi forgalomba.

Áfa kalauz

Egy másik cég raktárában több mint 7 tonna mennyiségben 12 tételt – köztük paradicsomot, karalábét, sörretket, mandarint – zároltak a szakemberek a nyomonkövethetőség hiánya miatt. A kereskedő később bemutatta a hiányzó iratokat, így csupán 400 kilogramm kápia paprikát kellett megsemmisíteni a helyszínen.

A cégekkel szemben az eljárás folyamatban van, több százezer forint bírságot kaphatnak – közölte a Nébih.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.