620 milliárd forint már kifizetve az otthonfelújítási támogatás keretében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavaly év végén zárult otthonfelújítási program utolsó hónapjában több mint 100 ezer új igénylést nyújtottak be a családok, másfélszer annyit, mint a program teljes első évében, a kérelmek jelentős részével már végeztek – közölte a Magyar Államkicstár pénteken.

A közlemény szerint annak érdekében, hogy az igénylők minél előbb megkapják a támogatást, a Magyar Államkincstár megnövelt létszámmal és munkaidővel dolgozza fel az ügyeket és folyamatosak a kifizetések.

A kincstár folyamatosan tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel, pozitív támogatói döntés esetén pedig az okirat kiállítását követő 5 napon belül minden arra jogosult igénylő megkapja a támogatást – tették hozzá.

Emlékeztettek: az otthonfelújítási programban 3 millió forintos kormányzati támogatást kaphattak a családok lakásuk korszerűsítésére. Az igényelt átlagos támogatási összeg 2 millió forint volt.

A kormány két évig tartó programjából 295 ezer gyermekeket nevelő család összesen már 620 milliárd forintnyi állami támogatást kapott otthona felújításához a program 2021-es indulása óta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.