A Bosch minden terméke mesterséges intelligencián fog alapulni


A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia (AI) alapú technológiát, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd – tudatta a vállalat hétfőn.

A cég eredetileg 2025-re tűzte ki ezt célul, ám jó úton halad, hogy már két évvel korábban megvalósítsa a terveket – tették hozzá. A Bosch több mint ezer találmányra nyújtott be szabadalmi bejelentési kérelmet a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területen az elmúlt öt évben, amivel Európa vezető szabadalmi kérelmezői közé lépett elő a közlemény szerint.

A társaság mesterséges intelligencia szakértői – úgy a kutatás, mint az üzleti szektorok oldaláról – az új AI-modellek által kínált lehetőségeket kiaknázó konkrét alkalmazásokon dolgoznak. Jelenleg mintegy 60 potenciális alkalmazási esetet vizsgálnak, amelyeket kedvező eredmények esetén fel is használ majd a vállalat.

A közlemény szerint a Bosch-nál több mint 300 mesterséges intelligencia kutató dolgozik. Kiemelték, hogy az AI már egy ideje a fejlődés és a növekedés motorjának számít, és a következő években a Bosch tervei szerint a mesterséges intelligenciával kompatibilis termékeinek árbevételét egymilliárd euróra növeli.

Az AI alapú fejlesztések a magyarországi Bosch csoport működésének is az egyik fókuszterületét jelentik. A vállalatcsoport magyarországi telephelyein is számos területen használja ezt a technológiát, melynek a gyártási folyamatok során van meghatározó szerepe, legyen szó a gyártásoptimalizálásához szükséges adatelemzésekről, egyes folyamatok optikai ellenőrzéséről vagy a gyártósori berendezések karbantartásának tervezéséről. A mesterséges intelligencia a Bosch széles körű oktatási együttműködéseiben is kiemelt szerephez jut: a Bosch-BME Innovatív Járműtechnológiai Kompetencia Központtal, az ELTE-Bosch Mesterséges Intelligencia Ipari Tanszékkel, a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, valamint a Miskolci Egyetemmel való együttműködésnek is szerves része.

A Bosch csoport 2022 végén több mint 18 300 munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon, 1300-zal többet, mint egy évvel korábban. Tavaly 32 százalékkal, 2255 milliárd forintra nőtt a magyarországi Bosch csoport éves árbevétele, a magyar piacon elért forgalma – a csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele – pedig 15 százalékkal 314 milliárd forintra emelkedett. A társaság tavaly az előző évinél 55 százalékkal többet, 155 milliárd forintot költött beruházásra, 112 milliárd forintot K+F-re Magyarországon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 12.

A Magyar Suzuki stabil évet zárt 2023-ban

A Suzuki japán járműgyártó 2030-ig öt elektromos modell bevezetését tervezi az autóipar zöld átállása jegyében, a Magyar Suzuki törekvése, hogy ezek gyártásában az esztergomi gyár is részt vegyen – mondta Maszato Acumi (Atsumi Masato), a Magyar Suzuki Zrt. Vezérigazgatója.

2024. június 12.

Tavaly is aktív volt a GVH

Mint minden évben, idén is közzétette a Gazdasági Versenyhivatal az előző évi tevékenységről szóló beszámolóját. Az Országgyűlés részére készített jelentésben a GVH részletesen beszámol a hatóság 2023-as tevékenységéről: az indított és lezárult versenyhatósági eljárásokról, a lefolytatott átfogó ágazati vizsgálatokról, illetve a kiszabott bírságok alakulásáról. A beszámoló alapján a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners szakértője bemutatja a hatóság versenyfelügyelet terén végzett tevékenységét, különös hangsúlyt fektetve a vállalkozások számára orientáló információkra.