A gazdaságstratégiai államtitkár középtávon már bővülést vár Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koronavírus-járvány okozta válság ellenére a magyar gazdaság középtávú kilátásában már bővülésre számít az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

A koronavírus-válság kitörése óta valamivel több mint 100 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Jelenleg 60 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint tavaly ilyenkor, ám a foglalkoztatottak száma már újra eléri az év első hónapjának adatait, a tíz évvel ezelőttieket pedig 730 ezerrel haladja meg – mondta a az (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára György László kedden, a kkv-k számára szervezett országos konzultáció-sorozat egri állomásán.

Idén a gazdasági teljesítmény legfeljebb 5 százalékkal csökken, 7-9 százalék közötti GDP-arányos államháztartási hiány mellett, ami nemzetközi összehasonlításban jónak mondható.

A kabinet gazdaságvédelmi akciótervéről szólva emlékeztetett: a veszélyhelyzeti intézkedések kihirdetése óta több mint 500 milliárd forint beruházás-ösztönző támogatásról döntöttek. Megalkotásakor szempont volt a gazdálkodó szervezetek működéséhez is kiszámítható kereteket teremtő felelősségalapú, egyensúlyőrző gazdaságpolitika megőrzése. Emellett fontos volt az is, hogy a kormányzati beavatkozás munka- és tudásalapú legyen. Ennek eredményeként több ezer, korábban zömmel a vendéglátás és a turizmus területén dolgozó jelentkezőt képeztek át programozóvá.

A gazdaság újraindításában kulcsszerepet játszó kutatók, fejlesztők és innovatív munkakörben dolgozók számára a kormány bértámogatást hirdetett. A tulajdonvédelmi törvény pedig az összerendezett tudás megóvása érdekében született.

A középtávú gazdasági prognózisok egyik alapja, hogy a mostani válság a 2007-2008-as recesszióval ellentétben nem strukturális, hanem bizalmi eredetű – mondta. Az elmúlt hónapokban világszerte megnövekedett államadósság-szintek ugyanakkor a bővülés ellen ható tényezőként jelentkeznek, míg a Kínában tapasztalható „V” alakú kilábalási görbe Magyarországon is reménykeltő.

Bár a járműipar jövőre 15 százalékkal kevesebb megrendelésre számíthat, az ágazat nyár óta újra teljes kapacitással működik. Ez azért is meghatározó, mert a multicégeknél jól működő, versenyképes kapacitások újabb befektetéseket, termelés-átcsoportosításokat is vonzhatnak Magyarországra.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a növekvő esetszámok ellenére is a világ 20 legsikeresebben védekező országa közé tartozik Magyarország, ami szintén bizakodásra ad okot. „Minden eszköz és megoldás rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy ne kelljen a tavaszihoz hasonló módon lezárnunk a gazdaságot” – fogalmazott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 1.

13,6 százalékkal zuhant a gazdaság

A második negyedévben 13,6 százalékkal csökkent a magyar GDP éves összevetésben; az első félévben 6,1 százalékos volt a recesszió.
2020. június 25.

A munkaidőkeret kiegészítő válságkezelő-eszköz is lehet

A veszélyhelyzet közepette módosított, legfeljebb 24 hónap időtartamra elrendelhető munkaidőkeret lehetősége egy olyan jogintézményre irányította rá a figyelmet, amely már eddig is létezett ugyan, de a benne rejlő lehetőségeket csak kevesen ismerik igazán – írja az RSM blogja.