A Joint Venture Szövetség az eddigi legeredményesebb évét zárta


A Joint Venture Szövetség 2023. május 9-én tartotta meg a 2022-es évet záró és egyben tisztújító közgyűlését, mely során egy új elnökségi, egy új Felügyelő Bizottsági, valamint két új Etikai Bizottsági tagot köszöntöttek a szervezet vezetőségében, illetve több korábbi tag is újraválasztásra került. A Szövetség ügyvezetését 2022. január 1-én Buday Kollárik Tímea vette át és dr. Fábián Ágnes elnöklete mellett a szervezet az eddigi legeredményesebb évét zárta. Az ugyancsak 2022-ben megújult és kibővült elnökség támogatásával végzett munkáról és a 2023/2024-re tervezett aktivitásokról is beszámolt a JVSZ elnöke és ügyvezetője az ülésen.

“Nagyon büszke vagyok, hogy egy ilyen remek szakmai közösségben dolgozhatok, és azt kívánom, hogy mindenki megbecsüléssel és örömmel, valamint szakmai és emberi elégedettséggel erősítse a Szövetség további értékteremtő tevékenységét” – nyilatkozta dr. Fábián Ágnes, a Joint Venture Szövetség elnöke.

“2022. október elsejétől Seres Nikolett operatív vezetői támogatásával építjük tovább a szövetséget, Nikivel és az idén tovább bővülő csapattal célunk a tradíciók megtartása mellett megújítani és sikerre vinni a szervezetet. Köszönjük az elnökség és a tagság bizalmát és támogatását” – nyilatkozta Buday Kollárik Tímea, a Joint Venture Szövetség ügyvezetője.

Az elnökség éves beszámolójában kiemelte, hogy a tavalyi évtől a Szövetség 10 szakmai fórummal látja el tagvállalatai érdekeinek képviseletét folyamatos kapcsolatot teremtve és hidat képezve a kormányzattal. A szakmai fórumok élére az adott terület kiemelkedő és tapasztalt vezetőit kérték fel és a tagvállalatokból kikerülő 6-8 fős elnökséggel végzik a szakmai és érdekképviseleti munkát egy-egy illetékes kormányzati társelnök bevonásával. A szakmai fórumok tevékenységéhez kapcsolódóan havi rendszerességgel kerül megrendezésre a vállalatok körében kedvelt Economy Brunch üzleti reggeli sorozat, melynek eddig lezajlott 6 alkalmát egy-egy aktuális gazdasági téma köré szervezték. Az eseményeken a tudásmegosztás mellett jelentős szerepet kap a kapcsolatépítés lehetősége is. Ezt a kezdeményezést egészíti ki a most induló még fókuszáltabb és specifikusabb témákban szerveződő Economy Forum délutáni szakmai műhely jellegű rendezvénysorozatuk is.

A JVSZ országos aktivitásának növelése érdekében, az idei évben kiemelt fókuszt kap a vidéki vállalatok bevonása, ezért a Szövetség 8 régiós nagykövetet jelölt ki az adott terület nagyvállalatainak vezetői közül. Idén júniusban indul útjára a Country Ride elnevezésű vidéki nagyvárosokat lefedő eseménysorozat, megszólítva ezzel az ország egészét. A sorozat első állomása Veszprémben lesz június 9-én.

A Szövetségnek éves szinten 4 nagy kiemelt rendezvénye van: két nagysikerű konferencia, a tavaszi Innovációra Magyar! és az őszi Makro Konferencia, valamint két networkingre építő esemény, az Őszindító Üzleti Pezsgés és a Companies for the Future Award díjátadó gála. A JVSZ tagvállalatait díjazó és sikereiknek nagyobb láthatóságot nyújtó gálaeseményen a 2022-ben alapított két fődíj mellett, az idei év elején további két különdíj is átadásra került, és melyet – a nagy sikerre való tekintettel – a jövő évben mindenképpen tovább bővítenek.

A Szövetség idén vezeti be a JVSZ Economy Indexet, a Szövetség negyedéves gazdasági kompozit mutatóját is, mely a vállalatvezetők szemszögéből értékeli és 26 mutatón keresztül vizsgálja a hazai gazdasági környezetet, ezzel átfogó képet adva a nagyvállalatoknak, a KKV szektornak, a kormányzatnak és az egyéb gazdasági szereplőknek. Az OPTEN és az elnökség szakmai csapata által kidolgozott Index jól lefedi a magyar vállalkozói kör véleményét, mivel a JVSZ tagság által érintett cégekre és cégcsoportokra alapoz, és így – a KKV és a nagyvállalati szektort is képviselve – a teljes magyar hazai gazdaság kibocsátásának több mint 15 százalékát adja.

A Joint Venture Szövetség közgyűlésén több új tisztségviselőt is megválasztottak

A Közgyűlés döntése értelmében új elnökségi tagként kezdi meg munkáját Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese, illetve az elnökségbe további 3 évre újraválasztották Kovács Balázst, a Danubius Hotels vezérigazgatóját.

6 éves elnökségi tagság után Kiss Katalinnak, a MAM-Hungária Kft. ügyvezető igazgatójának lejárt a mandátuma, viszont az elnökség és az ügyvezetés legnagyobb örömére kiemelkedő és értékteremtő munkáját a Felügyelő Bizottság tagjaként folytatja tovább. Újraválasztották Kuntner Andreát, a VGD Hungary cégtulajdonosát és adópartnerét, akinek ezzel 2022. november 1-jei Felügyelő Bizottsági elnöki kinevezése erősödött meg.

Az Etikai Bizottság – két korábbi tagjának, Emri Zsuzsannának, a KPMG Hungary HR igazgatójának és Papp Zsuzsannának, a Chinoin Zrt. etikai és felelős üzleti működés vezetőjének leköszönésével – két új taggal bővült: Balázs Ildikóval, az Auchan Magyarország Kft. külső vállalati kapcsolatok igazgatójával, illetve Kézdi Katalinnal, a Wolters Kluwer Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával. A Bizottság tagjaként pedig újraválasztották dr. Nagy Gábor Zoltánt, a LEGO Manufacturing Kft. jogi igazgatóját.

A JVSZ elnöksége és ügyvezetése ezúton is köszöni minden korábbi tisztségviselője áldozatos munkáját, és sok szeretettel üdvözli az újonnan kinevezett elnökségi és bizottsági tagokat, valamint gratulál a pozícióikban megerősített, újraválasztott vezetőknek.

A Felügyelőbizottság elnöke, Kuntner Andrea, valamint az Etikai Bizottság képviseletében dr. Nagy Zoltán Gábor éves beszámolójukban elmondták, hogy a gördülékeny szervezeti működés mellett, mind a tagdíjak, mind pedig a vállalkozási tevékenységből származó bevételek tekintetében dinamikus növekedés volt tapasztalható, a Szövetség nyeresége közel 9,5 millió forinttal emelkedett az előző évhez képest. Az egyre aktívabb tagságnak, az elnökség és az ügyvezetés munkájának köszönhetően a Joint Venture Szövetség 2022-ben az eddigi legeredményesebb évét zárta és minden területen növekedett. Rendezvényeik és programjaik kiemelt jelentőséggel bírnak mind tartalmi, mind kommunikációs, mind pedig pénzügyi stabilitás szempontjából is.

A hazai és külföldi kis-, közép- és nagyvállalatot tömörítő Joint Venture Szövetség közel 4 évtizede segíti tagvállalatainak magyarországi működését. A Szövetség kiemelt feladata, hogy támogassa tagvállalatai gazdasági életben betöltött fontos szerepét, és aktív érdekképviseleti tevékenységet lásson el szoros együttműködésben a mindenkori kormányzattal. A 25 fős elnökség és a JVSZ ügyvezetése továbbra is elsőszámú küldetésének tekinti, hogy a vállalatok érdekképviseletét ellátó, leginnovatívabb szervezete legyen Magyarországnak.

Forrás: Joint Venture Szövetség sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mit mutat a 0,8%-os első negyedéves GDP növekedés a cégtrendben

Az idei év első negyedévében továbbra is tapasztalhatók a gazdaság gyengélkedésére utaló jelek a cégtrendben. A cégvilágot elsődlegesen jelenleg a cégalapítási kedv visszaesése jellemzi, kivéve a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektort. Emellett megfigyelhető a cégbírósági eljárások számának mérséklődése. Az építőipar ugyanakkor továbbra is magas aktivitási szinten működik.

2024. május 8.

Bővült a forgalma és javult az eredménye a Vajda-Papírnak 2023-ban

ekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír 2023-ban, így a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő eredménnyel, forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta a tavalyi évet. Vajda Attila, a cégcsoport alapító-ügyvezetője a szerint a kedvező eredmények mögött az energia árak mérséklődése, a termelékenységük javulása, valamint a cég energiaszükségletét csökkentő beruházások, az innovációk és az ennek köszönhetően a növekvő hatékonyság áll. Vajda Attila 2024-ben is forgalomnövekedésre és a jövedelmezőség további javulására számít, de a cégcsoportnak újabb kihívásokkal kell szembenéznie, ugyanis a 2023. második felétől a cellulóz árak lassú növekedésnek indultak, ami 2024 első negyedévében is folytatódott. 2024 első negyedéves eredményei hasonlóan alakultak, mint 2023 negyedik negyedévében, folytatva a pozitív trendet. A vállalatvezető beszámolt arról is, hogy a korábban lelassított beruházások felpöröghetnek, 2024-ben a cég külpiaci pozícióinak erősítését és újabb kapacitásnövelő beruházást terveznek, tovább javítva a cégcsoport közép- és hosszútávú kilátásait.