A végletek éve volt 2022 a globális vállalatfelvásárlási piacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2022-ben komoly hullámzást tapasztalhattunk a magyarországi vállalatfelvásárlási piacon, és azon belül a magántőke-befektetések terén is. A bizonytalan geopolitikai helyzet, a folyamatosan növekvő kamatok és az elszálló inflációs ráta mind-mind visszavetette a hazai tranzakciós aktivitást 2022 második félévében. A hazai és a globális M&A piacot meghatározó trendekről a DLA Piper Hungary tranzakciós szakértői készítettek összefoglalót.

2021 világszerte csúcsot döntött mind a tranzakciók összértékét, mind azok számát tekintve. Ezután a rekordév után 2022-ben azonban jelentős lassulás volt érzékelhető a globális M&A piacokon. Amíg az év első félévében még kitartott az előző időszak tranzakciós lendülete, addig a második hat hónapban az 1980 óta mért legnagyobb összértékű visszaesés következett be, mely leginkább az 50 milliárd dollár feletti ügyletek, az ún. mega-dealek esetében volt tapasztalható.

„Igaz, hogy a tranzakciós aktivitás jelentősen csökkent 2022-ben, azonban kontextusba helyezve ez inkább egy normalizálódási folyamat eredménye, ugyanis a visszaesés nem érte el a 2017-es szintet az ügyek számában és értékében sem” – emelte ki Posztl András, a DLA Piper Hungary irodavezető partnere.

A trend hátterében számos geopolitikai és makroökonómiai tényező áll. Az orosz-ukrán háború kitörésének hatására például 2022 márciusában mintegy 150 milliárd dollár értékű tervezett ügylet hiúsult meg ideiglenesen vagy teljesen. Érzékelhetően felerősödött a kínai – nyugati viszony megromlása: amíg 2016-ban 29 milliárd dollár befektetést eszközölt Kína az Egyesült Államokban, addig a 2022-es évben ez 1,6 milliárd dollárra esett vissza. Ezzel ellentétben Amerika és Európa viszonylatában növekvő befektetési hajlandóság és ennek eredményeképpen jelentős emelkedés volt tapasztalható a tranzakciós aktivitásban, aminek egyik fő oka a dollár árfolyamának erősödése volt.

„Közelebbről megnézve a globális M&A aktivitások 42 százalékát képviselő amerikai piac alakulását, azt láthatjuk, hogy az év elején még közel zéró kamatkörnyezetből 8-9 hónappal később már 4 százalék fölé emelkedtek a kamatok. Ez a változás egyértelműen finanszírozási korlátokat jelentett és a tranzakciók számának visszaeséséhez vezetett az év második felére” – foglalta össze Posztl András.

Annak ellenére, hogy Európában még Amerikához képest is jelentős volt a tranzakciós aktivitás visszaesése, a közép-európai és délkelet-európai régió viszonylag egészséges szinten tudott maradni. A csökkenést a nyugat-európai országok mérsékelt vállalatfelvásárlási aktivitása okozta, mely részben az euró, illetve a helyi devizák gyengülésének volt köszönhető.

Leginkább a TMT és energia szektorok uralták a globális M&A piacot

2022-ben a TMT, azaz a technológia, média és telekommunikációs szektor tette ki a teljes tranzakciós összeérték mintegy 30 százalékát. Magyarország is ékes példája ennek, hiszen olyan nagy ügyletek indultak el, mint például a Vodafone felvásárlása.

A TMT szektor mellett az energiaszektor bizonyult kiemelkedően aktívnak, hiszen a pandémiától és a geopolitikai helyzettől függetlenül továbbra is hajtja a megújuló forrásból történő energiatermelés iránti igény” – tette hozzá Kovaloczy Áron, a DLA Piper Business Advisory Kft. ügyvezető igazgatója.

Pozitív hazai kilátások hullámzó aktivitás mellett

A hullámzó vállalatfelvásárlási aktivitás ellenére 2022-ben néhány kifejezetten sikeres magántőke-befektetői exitet is láthattunk, úgyhogy a tavalyi év korántsem csak a negatívumokról szólt” – mondta Kovaloczy Áron.

A jövőbeli várakozásokat tekintve a globális bizonytalanság fényében a magántőke-befektetők minden bizonnyal óvatosabban fogják meghozni a befektetési döntéseiket, különösen abból a szempontból, hogy milyen (al)szektorokat, országokat és cégeket tekintenek viszonylag „jövőállónak”. Emiatt adott esetben a döntéshozatali folyamat kitolódására kell számítani, ami megnövelheti a tranzakciók időigényét. A magas kamatlábak nehezítik a felvásárlások finanszírozását nemcsak hazánkban, hanem az egész közép-kelet-európai régióban is.

„A magyarországi tranzakciókban várhatóan egyre gyakrabban fog felmerülni a tranzakciós szavatosság biztosítás, ami a múltban meglehetősen ritka volt a klasszikus vállaltfelvásárlások kapcsán. A jelek szerint továbbra is hosszú (60 napot meghaladó) átfutási idővel kell számolni a tranzakciók engedélyezése során, mivel a külföldi befektetések ellenőrzésére vonatkozó hazai bejelentési eljáráson szinte az összes jelentős nemzetközi tranzakciónak át kell esnie” – hangsúlyozta Molnár Gábor, a DLA Piper Hungary M&A csoportjának vezetője.

Forrás: DLA Piper Hungary sajtóközlemény


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

2024. május 8.

Mit mutat a 0,8%-os első negyedéves GDP növekedés a cégtrendben

Az idei év első negyedévében továbbra is tapasztalhatók a gazdaság gyengélkedésére utaló jelek a cégtrendben. A cégvilágot elsődlegesen jelenleg a cégalapítási kedv visszaesése jellemzi, kivéve a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektort. Emellett megfigyelhető a cégbírósági eljárások számának mérséklődése. Az építőipar ugyanakkor továbbra is magas aktivitási szinten működik.