Csúcson a munkanélküliség Koronavírus

A Pénzügykutató prognózisa szerint a munkanélküliség nem nő továbbb, a gazdasági visszaesés idén 4-8 százalék lehet. A kutatók hangsúlyozzák, hogy manapság példátlanul nehéz előrejelzést készíteni.

A Pénzügykutató hétfőn közzétett legfrissebb, optimista forgatókönyve szerint a második fél évben jelentősen, 2-4 százalékra mérséklődik a GDP zsugorodása, ennek hatására az esztendő átlagában csupán 4-5 százalékos lesz a visszaesés mértéke.

A várakozás arra a feltételezésre épül, hogy a megélénkülő beruházási kereslet a belső piacokat is élénkíti, bár a fogyasztói kereslet felfutása megkésve és mérsékeltebben követi a termelőit.

A gazdasági elemző cég azonban készített pesszimista szcenáriót is azzal az alapfeltevéssel, hogy a járvány okozta válság mélyebb és elhúzódóbb lesz, a jövedelem nélkül maradtak megcsappanó keresletét a “fent lévők” költekezései nem tudják kompenzálni. A borúlátóbb esetben a visszaesés az első félévi 6,1 százalékosnál nagyobb lehet, így az év átlagában 7-8 százalékkal csökkenhet a GDP.

A makrogazdasági előrejelzés készítésének aktuális nehézségeit sorolva a Pénzügykutató kitér arra, hogy láthatóan éppen most erősödik fel a pandémia terjedése, miközben a Covid-19 járvány, mint gazdaságon kívüli tényező természete még ismeretlen, s így semmiféle analógiát nem lehet alkalmazni. Az is megnehezíti a prognózis elkészítését, hogy a járvány első szakaszához képest változóban vannak a kormányzatok reakciói is – tették hozzá.

A járvány okozta, mind keresleti, mind kínálati oldalról jelentkező piaci bizonytalanság nem kedvez a hosszabb távú elkötelezettséget jelentő beruházásoknak. Ezért a kormányzati ösztönzések ellenére is zsugorodásuk folytatódását várják az év második felében. Jobb esetben éves szinten 5-6 százalék körülire teszik a beruházások visszaesését, de ha a kormányzati stimulusok hatástalanok maradnak, nem zárható ki 10 százalék feletti visszaesésük sem.

Az év hátralévő részében a foglalkoztatás enyhe emelkedésére számít a Pénzügykutató, a járvány alakulásának függvényében. Éves átlagban a foglalkoztatottak száma 4 millió 435-440 ezer  körül alakulhat, a foglalkoztatási ráta 60 százalék körül várható. A munkanélküliség valószínűleg elérte a csúcspontját, gyors csökkenés azonban nem várható. Éves átlagban 185-205 ezres munkanélküliséget prognosztizálnak, ami 4-4,4 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg.

Az államháztartási folyamatokról az optimista forgatókönyvben azt feltételezik, hogy a gazdaságmentés újabb csomagja célzottabb és hatékonyabb lesz, mint az első hullám alatt hozott intézkedések. Ekkor a kormányzati szektor GDP-arányos eredményszemléletű hiánya 8,3 százalékos lehet ebben az évben. A lassabb kilábalással számoló pesszimista változatban elhúzódó és mélyebb járványhelyzetet és ezzel összefüggésben a gazdaságban fennakadásokat feltételeznek, ami miatt az újabb gazdasági mentőcsomag is korlátolt hatású lesz. Ebben az esetben a hiány elérheti a GDP 9,5 százalékát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Mindennapi hősöket lát vendégül 10 ezer fővárosi vendéglátó
2021. június 17.

Mindennapi hősöket lát vendégül 10 ezer fővárosi vendéglátó

A BKIK a vállalkozások kamarai hozzájárulásából 75 millió forintos szolidaritási alapot hozott létre, amelynek terhére induláskor mintegy 10 ezer fővárosi vendéglátó a pandémia idején helytálló 10 ezer "mindennapi hőst" láthat vendégül 10-50 fős csoportban egy ebédre, vacsorára.

Újra nagy a vállalkozási kedv
2021. június 16.

A cégalapítások és megszűnések is azt tükrözik, hogy a koronavírus járvány kirobbanása utáni visszaesést követően élénkül a magyar gazdaság.

Elfogadták a jövő évi költségvetést
2021. június 15.

Az Országgyűlés 132 igen, 26 nem szavazattal hagyta jóvá az előterjesztést, amelyben a kormány 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel, 3 százalékos inflációval, 5,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a GDP 0,4 százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol.