Ezer milliárdos válságkezelő alap a kkv-knak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elsősorban a foglalkoztatás szempontjából nehéz helyzetbe került régiók és azok az ágazatok számíthatnak segítségre, amelyek létszámcsökkentésre kényszerülnek a pénzpiaci válság hatása miatt.

Így például az exportra termelő vállalatok is támogatást várhatnak. Az 1000 milliárdos program lényegében az október elején bejelentett 807 milliárdos Bajnai-csomag kiegészítése 200 milliárd forinttal. Nagy része uniós támogatásból tevődik össze.

A válságkezelő alapot értesülésünk szerint egy profi menedzsercsapat irányítja majd. A kormány nem hoz létre új szervezetet, hanem az adott infra-
struktúrával és intézményi háttérrel kezeli a meglévő költségvetési pénzekből, valamint uniós forrásokból újraosztott milliárdokat. A likviditássegítő csomag kapcsán teljes mértékben átcsoportosítják az uniós forrásokat. A cél az, hogy az elbocsátások miatt kialakult neuralgikus gócpontoknál, vagyis a munkanélküliséggel leginkább sújtott térségekben enyhíteni lehessen a válsághelyzetet.

Ezt megerősítette lapunknak Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke, a BKIK általános elnökhelyettese is. Szerinte az intézkedéscsomag valódi segítséget jelenthet a kis- és középvállalkozásoknak, s reméli, időben érkezik. Tudomása szerint a Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által a Gazdasági Egyeztető Fórum pénteki ülésen ismertetett javaslatcsomag még kormányzati jóváhagyásra vár, s a részletek majd csak a napokban körvonalazódnak. Az intézkedés főként a hátrányos helyzetű kis- és közepes vállalkozásoknak – vagyis a maximum 250 főt foglalkoztatóknak – nyújt segítséget az ország fejlettségi térképének figyelembevételével.

Az alap három csomagból áll: segítség a forrásokhoz, a piacokhoz jutásban, illetve a meglévő üzleti kapcsolatok megőrzésében, valamint a versenyképesség javításában. Várhatóan többek között emelik a tízmilliós hitelkeretet, támogatják a vállalkozásokat a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, tovább könnyítik a pályázati feltételeket, valamint csökkentik a szükséges önrészt, illetve a közbeszerzésekben növelik a kis- és közepes vállalkozások arányát.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.