Győrben szójával, Zalában számítástechnikai eszközökkel buktak meg az áfacsalók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy héten belül két, egymástól független dunántúli áfacsaló bűnszervezetet számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, közel egymilliárd forintos csalásra fényt derítve.

A két, szinte azonos adókijátszási szisztémát alkalmazó, ám egymástól függetlenül működő bűnbanda más-más termékkörrel „ügyeskedett”, a győri csoport szójával, a zalai pedig számítástechnikai alkatrészekkel követett el csalássorozatot.

A zalai cégláncolat irányítói osztrák, szlovák és cseh cégek közbeiktatásával, fiktív számlák kibocsátásával igényelték vissza az áfát, összesen 663 millió forint kárt okozva. A NAV nyomozói országszerte 23 helyszínen csaptak le egyszerre a bűnözői csoport tagjaira.

A győri cégháló Szlovéniából behozott szójára alapozta az összesen 250 millió forint kárt okozó csalássorozatot. A résztvevői ellen 26 – túlnyomó többségében Győr-Moson-Sopron megyei – helyszínen indítottak egyszerre akciót a nyomozók.

A két szervezet eljárása nagyon hasonló volt: a termékeket az Európai Unió különböző tagállamaiból nettó áron szerezték be, majd számlagyárnak használt társaságokon átfuttatva értékesítették belföldön. Fizetendő adójukat a valós tevékenységet nem folytató cégek által kiállított fiktív számlákkal csökkentették.

Az egy héten belül zajló két akcióban több mint száz nyomozó, járőr és informatikus vett részt. A kutatásokon a bizonyítékok begyűjtése mellett nagy értékű autókat, készpénzt foglaltak le, továbbá ingatlanokat és bankszámlákat zároltak.

A NAV mindkét ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, amiért akár tízéves szabadságvesztés is kiszabható. A zalai céghálót működtető két gyanúsított egyike letartóztatásba került, a másik házi őrizetben van, míg a győri láncolat két irányítója ugyancsak letartóztatásban várja az eljárás folytatását – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.