Hét százalékkal visszaesett az EGT-n kívüli ingatlanbefektetők aktivitása a magyar ingatlanpiacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar ingatlanpiacon tavaly megvalósult mintegy 125 ezer tranzakción belül 2524 esetben voltak olyan külföldi befektetők a vásárlók, akiknek ingatlanvásárlási kérelmet kellett benyújtaniuk, mert nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség (EGT), valamint Svájc állampolgárai voltak. Ez 7 százalékos visszaesés a 2021-es adatokhoz képest – mutatott rá a Duna House ingatlanközvetítő közleményben.

Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy tavaly elmaradt a nagyobb mértékű árcsökkenés a magyar ingatlanpiacon, ami a külföldi állampolgárok ingatlanvásárlási hajlandóságát is befolyásolta. Az ingatlanszerzési kérelmek többsége, 73 százaléka fővárosi házra vagy lakásra vonatkozott. A fővárost Pest, majd Zala és Győr-Moson-Sopron vármegye követte a befektetési szempontból népszerű térségek listáján.

A legaktívabbak továbbra is a kínai ingatlanvásárlók a magyar piacon, arányuk ugyanakkor a 2021-es 36,3 százalékról 31,5 százalékra csökkent tavaly. A kínaiak körében a legkedveltebb terület a fővároson belül Angyalföld, valamint Erzsébetváros és a X. kerület volt tavaly – írták.

Hozzátették: az ukrán vásárlók aránya 2,5 százalékponttal emelkedett az előző év adataihoz képest, így az ukrán lett a negyedik legtöbb magyar ingatlant szerző csoport 2022-ben. Az orosz befektetők aránya közel 1 százalékpontot nőtt 2021-hez mérten, számukra továbbra is főként Hévíz, valamint a főváros XIII. kerülete volt vonzó.

Az izraeli befektetők aránya 2 százalékponttal 7,41 százalékra emelkedett, az általuk lezárt tranzakciók közel fele a VI. kerületben történt. Számottevő, 5 százalék feletti arányban szereztek ingatlant tavaly Magyarországon az Egyesült Királyság állampolgárai is, akik főként a IX. kerületi lakásokat részesítették előnyben. Az ügyletek közel 4,2 százalékában szereplő amerikaiak fő célpontja a Pest vármegyei Sóskút volt. A beérkező kérelmek közül 40 esetben hozott elutasító határozatot a kormányhivatal – jelezte a Duna House közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.

2024. május 28.

„Vásárold meg most, fizesd ki később” – új trend az online vásárlásoknál, már elérhető a BNPL-szolgáltatás az MBH Banknál

Újfajta, hazánkban még kevéssé ismert szolgáltatást tett elérhetővé az MBH Bank a vállalkozások számára. A halasztott fizetés („Buy now, pay later”, BNPL) lényege az, hogy a vásárló a megvásárolt dolgokat később, akár kamatmentes részletekben fizetheti ki, miközben az eladó azonnal hozzájut az értékesített áru ellenértékéhez. A folyamat egyszerűbb és gyorsabb, mint egy áruhitel-konstrukció, vagy egy hitelkártya, az eladó számára pedig a banki háttérnek köszönhetően biztonságos. A tapasztalatok szerint a halasztott fizetési lehetőség számottevő üzleti növekedést is generálhat azzal, hogy növeli a vásárlási kedvet és a kosárértéket. A szolgáltatás a céges vevői ügyfélkörrel rendelkező vállalkozók számára érhető el az MBH Bank BUPA platformján.