Idén már infláció felett nőhet a cégek árbevétele


A korábbiakhoz képest kissé szerényebb, 7,2 százalékos árbevétel-növekedéssel, ugyanakkor stabil, 3,8 százalékos nyereségnövekedéssel számolnak idén a cégek. Ezzel a várt bevétel-növekedés mértéke hosszú idő után végre meghaladja a várható éves infláció mértékét – derül ki a K&H kkv bizalmi index felmérésből. Ilyen pénzügyi várakozások mellett 10-ből 6 cég tervez idén valamilyen fejlesztést: elsősorban informatikai és céges autó beszerzések várhatók, a gépberuházásokat azonban jelentősen visszafogják.

Idén újra az éves várható infláció felett nőhet a cégek árbevétele a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évi várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023 negyedik negyedéves felmérése szerint. A vállalkozások jelenleg 7,2 százalékos árbevétel-bővülést és 3,8 százalékos profitnövekedést terveznek az előttünk álló egy évben. Ezzel a bevétel-növekedés dinamikájában tovább folytatódott a csökkenő trend, miközben a profitvárakozások gyakorlatilag nem változtak az előző negyedévhez képest. „A KSH legfrissebb adata szerint 2023. decemberében a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Ezzel, több mint egy év elteltével, fordult a kocka, a várt árbevétel-növekedés mértéke újra meghaladja a fogyasztói árak várható éves emelkedését, ami az MNB előrejelzése szerint idén 4,0-5,5 százalékos sávban várható” – tájékoztatott Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.

A különböző méretű cégek idei árbevétel-várakozásai két táborra szakadtak. Ismételten a középvállalkozások számítanak a legerősebb, 8,4 százalékos árbevétel-növekedésre, míg a mikro- és kisvállalkozások várakozásai egyaránt 7,1 százalékra mérséklődtek az előző negyedévhez képest. A profitvárakozásokban ennél egységesebb képet mutat a szektor. Itt a mikrovállalkozások számolnak a legmagasabb, 3,9 százalékos nyereségbővüléssel, de a kisvállalkozások várakozásai is hasonló, 3,8 százalékos szinten vannak, míg a középvállalkozásoknál ez 3,6 százalék.

Elfogyhatnak a termelő beruházások

A beruházási szándékban továbbra sincs jelentős változás, a cégek 59 százaléka tervez valamilyen fejlesztést idén. „A fejlesztési célokat tekintve továbbra is az informatikai beruházások állnak az élen, az ebben gondolkodó vállalkozások aránya 27 százalékról 34 százalékra ugrott az előző negyedévhez képest. Ezt követi a céges autók cseréje, korszerűsítése, amire szintén a korábbi negyedévnél többen, 16 százalék helyett már 21 százalék készül. A gépberuházást tervezők aránya azonban jelentősen, 21 százalékról 13 százalékra zuhant, ami 2015 óta a legalacsonyabb arány. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy idén jelentősen visszaeshetnek a termelő beruházások, ami a gazdaság egészét kedvezőtlenül érintheti” – hangsúlyozta a szakértő.

Forrás:  K&H kkv bizalmi index


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mit mutat a 0,8%-os első negyedéves GDP növekedés a cégtrendben

Az idei év első negyedévében továbbra is tapasztalhatók a gazdaság gyengélkedésére utaló jelek a cégtrendben. A cégvilágot elsődlegesen jelenleg a cégalapítási kedv visszaesése jellemzi, kivéve a feldolgozóipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektort. Emellett megfigyelhető a cégbírósági eljárások számának mérséklődése. Az építőipar ugyanakkor továbbra is magas aktivitási szinten működik.

2024. május 8.

Bővült a forgalma és javult az eredménye a Vajda-Papírnak 2023-ban

ekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír 2023-ban, így a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő eredménnyel, forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta a tavalyi évet. Vajda Attila, a cégcsoport alapító-ügyvezetője a szerint a kedvező eredmények mögött az energia árak mérséklődése, a termelékenységük javulása, valamint a cég energiaszükségletét csökkentő beruházások, az innovációk és az ennek köszönhetően a növekvő hatékonyság áll. Vajda Attila 2024-ben is forgalomnövekedésre és a jövedelmezőség további javulására számít, de a cégcsoportnak újabb kihívásokkal kell szembenéznie, ugyanis a 2023. második felétől a cellulóz árak lassú növekedésnek indultak, ami 2024 első negyedévében is folytatódott. 2024 első negyedéves eredményei hasonlóan alakultak, mint 2023 negyedik negyedévében, folytatva a pozitív trendet. A vállalatvezető beszámolt arról is, hogy a korábban lelassított beruházások felpöröghetnek, 2024-ben a cég külpiaci pozícióinak erősítését és újabb kapacitásnövelő beruházást terveznek, tovább javítva a cégcsoport közép- és hosszútávú kilátásait.