IVSZ: az innovációhoz kulcsfontosságú a szabályozási környezet 


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az innováció és a mesterséges intelligencia elterjedéséhez kulcsfontosságú a megfelelő szabályozási környezet, a hazai munkavállalók felkészítése a magasabb hozzáadott értékű feladatok elvégzésére – ismertette az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).

Annak érdekében, hogy Magyarország meg tudja ragadni az adatgazdaság és a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásában rejlő történelmi kitörési lehetőséget, az IVSZ széleskörű összefogást kezdeményez, hogy a kormány által 2020-ban elfogadott mesterséges intelligencia stratégia felülvizsgálata minél hamarabb megtörténjen. Ez az alapfeltétele az MI-jal kapcsolatos részletes akciótervek mielőbbi és hatékony végrehajtásának – írták.

Az IVSZ évek óta azt az álláspontot képviseli, hogy a technológiai fejlődés, a digitális transzformáció olyan történelmi kitörési lehetőség a magyar gazdaság számára, amely segíthet kihúzni a nemzetgazdaságot a közepes fejlettség csapdájából. Ennek a technológiai fejlődésnek az egyik meghatározó eleme a mesterséges intelligencia, amely mára már megjelent az élet minden területén és jelentős mértékben alakítja át a gazdaságot, a társadalmat – áll a közleményben.

A következő években csakis az a gazdaság tud versenyképes maradni, amelyben a munkavállalók készségszinten használják a modern technológiát, és képesek arra, hogy a mesterséges intelligenciára építve újabb innovatív megoldások születését támogassák – idézik Vinnai Balázst, az IVSZ elnökét.

A szervezet szerint szükség van az MI alkalmazásának széleskörű, az informatikai vonatkozásokon túlnyúló, a jogi, etikai, szociális, üzleti, versenyszabályozási aspektusokra is kiterjedő elemzésére. Különösen fontos lesz a megfelelő egyensúlyt megtalálni a szabályozás terén annak érdekében, hogy az biztosítsa az MI alkalmazás területén a jogszerűséget, a felhasználók biztonságát, az alapjogok csorbítatlanságát, ugyanakkor lehetőség szerint támogassa a technológiai fejlődést, az innovációt és csak a szükséges mértékben korlátozza azt, de semmiképpen ne gátolja.

A szövetség javasolja továbbá olyan „szabályozási tesztkörnyezet” létrehozását, amely lehetővé teszi, hogy a mesterségesintelligencia-fejlesztéseken a szabályozás következményeit, hatásait „védett” körülmények között vizsgálják a felhasználói biztonságot előtérbe helyezve.

Kulcsfontosságú az MI betanításához szükséges adatvagyon megfelelő kezelése is, az IVSZ ezért szükségesnek tartja, hogy a közszférában keletkező – nem bizalmas vagy minősített – adatok minél szélesebb körben válhassanak elérhetővé, annak érdekében, hogy azokra épülve innovatív MI-megoldásokkal állhassanak elő a magyar vállalatok.
Az IVSZ szerint szükség lesz átképzési programokra, munkaadók és munkavállalók számára nyújtott célzott támogatásokra annak érdekében, hogy a felkészítsék a jövőre a jelen munkavállalóit.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. május 6.

140 milliárd forintos rekordforgalma volt a webshopoknak márciusban

Márciusban a nyers adat szerint 1,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,0 százakkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakihoz képest, ezen belül az internetes kiskereskedelem volumene 61,8 százalékkal bővült.