Javult a GKI konjunktúraindexe Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A februári szerény csökkenés után márciusban ennél is kisebb mértékben emelkedett, de így is megközelítette januári, a járvány kezdete óta mért, igaz még meglehetősen alacsony csúcspontját a mutató.

A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint márciusban a a GKI konjunktúraindexe a februári mínusz 17,6 pontról mínusz 16,7 pontra javult. A fogyasztói bizalmi index az előző havi mínusz 34,9 pontról mínusz 32,6 pontra javult, míg az üzleti mínusz 11,5 pontról mínusz 11,1 pontra emelkedett márciusban.

Az ipari és az építőipari várakozások a legbizakodóbbak

A GKI szerint a szolgáltató cégek kivételével az összes vizsgált ágazat és a fogyasztók várakozása is valamivel kedvezőbb lett. Ezzel együtt megjegyezték: a konjunktúraindex tavaly áprilisi zuhanásának idén márciusra még a 60 százalékát sem dolgozta le.

Az üzleti szférában márciusban leginkább az ipari és építőipari várakozások javultak, de ezek sem jelentősen. Az ipari bizalmi index november óta némi hullámzás mellett stagnál, jelenleg ez a legoptimistább ágazat. Márciusban kedvezőbb lett a termelési kilátások, a rendelésállomány – bár ezen belül az exporté romlott – és a készletek megítélése, az elmúlt időszaki termelésé viszont romlott.

Az építőipari bizalmi index április óta csak egyszer volt a mostanihoz hasonlóan magas szinten. A magasépítők kilátásai márciusban nem változtak, a mélyépítők optimistábbak lettek. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos optimizmus egyéves csúcsára ért, s a rendelésállomány megítélése is érezhetően javult.

gki

A kereskedelmi bizalmi index a februári enyhe csökkenést követően márciusban kisebb mértékben emelkedett. Az eladási pozíció megítélése továbbra is nagyon alacsony szinten hullámzik, márciusban éppen nőtt, míg a várható rendelésekről alkotott vélemény nem változott. A szolgáltatói bizalmi index márciusi csökkenését a forgalmi kilátások romlása okozta. Az általános üzletmenet és az elmúlt időszaki foglalkoztatás megítélése javult.

A munkanélküliség miatt aggódik leginkább a lakosság

Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága márciusban az ipar kivételével romlott, a kereskedelmi és szolgáltató cégek körében ismét több lett a létszám csökkentését, mint növelését tervező cég aránya. Az emberek munkanélküliségtől való félelme második hónapja csökken, de továbbra is emiatt aggódik leginkább a lakosság. Az áremelési törekvés az ipar kivételével minden ágazatban kissé gyengült, de a kereskedelemben így is a cégek közel fele készül áremelésre. A fogyasztók inflációs várakozása erősödött.

A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése három hónapos javulás után márciusban sokat romlott, főleg az építőiparban. A lakosság véleménye viszont tovább javult.

A GKI fogyasztói bizalmi index márciusban a februári enyhe csökkenést követően, annál kissé nagyobb mértékben emelkedett. Ebben szerepe lehetett a GKI szerint, hogy a felmérésre döntően még a kijárási korlátozások bejelentése előtt került sor. Az index értéke a tavaszi zuhanást követő visszapattanás utáni, azaz júniusi értéke közelében van. Márciusban a lakosság saját pénzügyi helyzetének és megtakarítási lehetőségének alakulását az előző hónaphoz képest javulónak érezte, a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségének megítélése lényegében nem változott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.

2024. május 27.

Feladtunk egy hirdetést a Facebook Marketplace-en. Aki nem figyel, annak az összes pénzét leemelhetik

Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. – a HVG cikke.

2024. május 27.

A BKIK a vállalkozásindításban is segíti a tehetséges fiatal szakembereket

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti szakmát tanuló fiatalok az országos szakmai versenyek döntőjén, a Szakma Sztár Fesztiválon. A budapesti szakképző iskolák végzősei 35 érmet szereztek 27 szakmában. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tegnap nagyszabású ünnepségen vállalkozásindítási inkubációs támogatással és nagyértékű vásárlási utalvánnyal jutalmazta a budapesti dobogósokat, illetve felkészítő tanáraikat.