Jön az agrárbank
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Belátható időn belül létrejöhet az agrárbank Magyarországon a kormány döntése szerint – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) április 30-ig a kormány elé terjeszti a koncepciót, amely alapján létrejöhet az úgynevezett zöld bank, amelynek feladata a mezőgazdasági, erdészeti, természet- és környezetvédelmi célú beruházások forráshoz juttatása, az ágazat cégeinek finanszírozása.
A bank konkrét alapítói köréről és a pénzintézet alaptőkéjéről még nem hoztak döntést. Ezekről a koncepció kidolgozását követően határoznak; az tudható, hogy az agrárbank forráskerete több tízmilliárd forintra rúg majd – mondta a miniszter.
Fazekas Sándor kitért arra, hogy a létrehozandó agrárbank nagy figyelmet fog fordítani a családi gazdaságok és a fiatal gazdák segítésére. Erre vonatkozóan a tárcának már kész elképzelései vannak. A korábbi társadalmi viták során ugyanis körvonalazódtak azok az elképzelések – támogatások, kedvezményes hitelkonstrukciós formák -, amelyekre szükség van.
(Forrás: MTI)