Jövőre „visszapattanhat” a gazdaság Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén 5 százalékkal zsugorodhat, jövőre pedig 4-4,5 százalékkal nőhet a magyar gazdaság az Equilor előrejelzése szerint. Az infláció tartósabban 3 százalék felett lehet.

A koronavírus-járvány második hulláma várhatóan nem hoz az elsőhöz hasonló világgazdasági lassulást – hangsúlyozta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kedden a befektetési társaság online sajtótájékoztatóján.

Az Equilor várakozásai szerint Magyarországon az idén 5 százalékos gazdasági visszaesés lehet, míg jövőre már 4-4,5 százalékos növekedés várható, és 2022-ben további 4 százalékkal bővülhet a gazdaság. Az infláció az idén a 3 százalékos szint felett maradhat, ami kitarthat 2022 végéig – ismertette Török Lajos.

Rámutatott arra, hogy a korábban szigorúan tartott magyar államháztartási hiány jóval magasabb lehet, az idén akár a 8 százalékot is elérheti, és csak 2022-23-ban térhet vissza a korábbi 3 százalékos hiánycélhoz.

recesszióSzécsényi Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. vezérigazgatója a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a koronavírus hatására a privátbanki szolgáltatások felértékelődnek, a személyes kapcsolattartás csak átmenetileg szorult vissza, a standard helyett előtérbe kerülnek az egyedi, személyre szabott intézményi szolgáltatások.

Buró Szilárd, az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője az árupiaci folyamatokkal kapcsolatban kiemelte, az arany történelmi rekordon áll, és az egyik legnagyobb nyertese a jelenlegi piaci környezetnek, az ezüst új elemként megjelent a befektetési térképen, egyre többen tekintik befektetési eszköznek az ezüstöt, amelynek az ipari felhasználása is növekedhet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.