Kedvezményes forgóeszközhitel kkv-knak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mikro-, kis- és középvállalkozások március második felétől elérhetik az Új Magyarország Forgóeszköz Hitelprogram (UMFOR) keretében nyújtott K&H forgóeszközhitelt. A kedvezményes kamatozású kölcsön a tevékenységbővítéshez szükséges átmeneti forráshiány finanszírozására igényelhető. A garanciakérelmek elbírálása a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. gyorsított eljárású garanciavállalásával három napra rövidül.

Az Új Magyarország Mikrohitel és az Új Magyarország kkv hitelek mellett újabb uniós visszatérítendő forrást érhetnek el a mikro-, kis- és középvállalkozások a március második felében elindult Új Magyarország Forgóeszköz Hitelprogram keretében. A programban minimum egy, maximum kétszázmillió forint kedvezményes kamatozású K&H forgóeszközhitel igényelhető a termelő vagy szolgáltató vállalkozások tevékenység-bővítéséhez szükséges átmeneti forráshiány finanszírozására. A futamidő minden esetben egy év plusz egy nap, a felvett összeget a futamidő végén, egy összegben kell visszafizetni, kamata pedig jelenleg hét és fél, valamint tizenegy és fél százalék között van a BUBOR változásától függően. A forgóeszközhitel igényléséhez önerő nem szükséges, a már meglévő hitelek kiváltására viszont nem használható.

A pénzügyi és gazdasági válság hazánkban a kkv szektorban is érezteti hatását, a legtöbb vállalkozás küzd a piacon maradásért. Tevékenységbővítésre jelenleg saját erőből a kkv-k többsége nem képes, az ehhez kapcsolódó megnövekedett forgóeszköz-szükséglet (pl: új megrendelések nagyobb mértékű előfinanszírozása, új vevőkapcsolatok kialakítása) biztosítására az új, kedvezményes hitelprogram megoldást jelent a termelő és szolgáltató vállalkozásoknak” – mondta Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály igazgatója. A forgóeszközhitel a közép-magyarországi régió ügyfelei és a vidéki vállalkozások számára egyaránt elérhető.

A pénzügyi és gazdasági válság hazánkban a kkv szektorban is érezteti hatását, a legtöbb vállalkozás küzd a piacon maradásért. Tevékenységbővítésre jelenleg saját erőből a kkv-k többsége nem képes, az ehhez kapcsolódó megnövekedett forgóeszköz-szükséglet (pl: új megrendelések nagyobb mértékű előfinanszírozása, új vevőkapcsolatok kialakítása) biztosítására az új, kedvezményes hitelprogram megoldást jelent a termelő és szolgáltató vállalkozásoknak” – mondta Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály igazgatója. A forgóeszközhitel a közép-magyarországi régió ügyfelei és a vidéki vállalkozások számára egyaránt elérhető.

Az Új Magyarország Forgóeszközhitelhez biztosítékként igénybe vehető a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. által vállalt Új Magyarország Hitelgarancia, valamint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. gyorsított eljárású kezességvállalása. Utóbbi esetében a társaság a lehető legnagyobb rugalmassággal bírálja el a garanciakérelmeket, és akár a teljes tőke- és kamatösszegre nyolcvan százalékos garanciát vállal. A százmillió forintot (kezdő vállalkozásoknál ötvenmillió forintot) meg nem haladó hiteleknél gyorsított eljárással három nap alatt megtörténik az elbírálás, a százmillió forintot (illetve az ötvenmillió forintot) meghaladó hiteleknél egyedi elbírálás keretében dönt a társaság a kockázatvállalásról. A Garantiqa célja, hogy a lehető legtöbb vállalkozást hozzásegítse a hitelfelvételhez, ezért az egyedi elbírálású ügyeknél is a lehető legnagyobb rugalmasságot ígéri Radnai György a társaság vezérigazgatója. „Ez a száznegyvenmilliárd forintos hitelkeret azért jelentős a kkv-k szempontjából, mert a kedvező piaci ár mellett opcionálisan a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása is igénybe vehető a követelés nyolcvan százalékáig. Ezzel természetesen a bank kockázatát porlasztjuk, melynek szintén segítséget jelent az új hitelkeret, hiszen élénkíti hitelezési aktivitását. Mindezt ráadásul „csomagos rendszerben” kínáljuk, vagyis ha az előre meghatározott feltételeknek megfelel a vállalkozás, akkor három nap alatt elbíráljuk az igényét. Mindemellett pozitívum, hogy a Garantiqa kilencszázmilliárd forintra emelt garanciakeretéből minden vállalkozásnak segítségére lehetünk” – nyilatkozta a vezérigazgató.

Változások az Új Magyarország Mikrohitel Programban

A K&H Új Magyarország Mikrohitelek március második felétől még kedvezőbb kondíciókkal vehetők igénybe. A Mikrohitel Program ötven százalékos refinanszírozása hetvenöt százalékra nőtt, ezáltal az ügyfelek – az össz-forrásköltség csökkenése miatt – a K&H Új Magyarország forgóeszközhitelt és a K&H Új Magyarország beruházási hitelt még kedvezőbb kamat (az ügyfélminősítéstől és a tárgyi biztosítékok mértékétől függően, 5,45-8,45 százalék a jelenlegi kamatszint) mellett tudják igénybe venni. További könnyítést jelenthet a kis- és középvállalkozók számára, hogy a forgóeszközhitel eddigi maximális egy éves futamideje három évre módosult.

Pályázati tanácsadás

Az Új Magyarország hiteleket igénybe vevő vállalkozások, amennyiben a finanszírozást beruházásra vagy egyéb bővítő jellegű fejlesztésre fordítják, sok esetben jogosultak vissza nem térítendő támogatásra is. A K&H Pályázati tanácsadás igazgatóság segítségével ezek a vállalkozások megtalálhatják a számukra legkedvezőbb pályázati konstrukciót. Az igazgatóság szolgáltatásai kiterjednek a pályázati dokumentáció (szükség esetén a mellékelendő üzleti illetve pénzügyi terv) elkészítésére, és a támogatás lehívásához szükséges szakértői segítségnyújtásra is.

Forrás: Origo-vállalkozói negyed


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.