MNB: a lakáspiac még nincs túl a koronavíruson


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lakáspiaci tranzakciók száma 150 ezer körül alakulhat idén, ami élénkülést jelent tavalyhoz képest, ugyanakkor a 2019-es szinthez képest elmaradást mutat – derül ki a jegybank Lakáspiaci jelentéséből.

Az ország valamennyi régiójában emelkedtek a lakásárak – átlagosan 13 százalékot meghaladó mértékben – az első félév végére tavaly év végéhez képest – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az online sajtótájékoztatón.

Fennáll a túlértékelés kockázata

Magasabb árdinamika a vidéki városokban volt megfigyelhető, ahol 18 százalékos volt a bővülés mértéke szemben a budapesti 9 százalékkal – jegyezte meg utalva arra, hogy záródni látszik az árolló, amely 2015-2019 között végig a főváros javára nyílt.

Nagy Tamás elmondta, hogy az áremelkedést a fundamentumok indokolták, de a túlértékelés kockázata fennáll országos szinten, főleg a masszívabb áremelkedést mutató vidéki városokban. Átlagosan 8 százalékos túlértékeltséget mért a jegybank.

lakáspiac

A lakásbérletek ára szintén folyamatosan emelkedik, a tavaly februári szintet azonban még nem érte el; országosan nagyjából 2 százalékkal, a budapesti kerületekben akár 5-8 százalékkal is elmaradnak az árak.

Történelmi csúcson a lakáshitelek

A keresleti oldalt nagymértékben támogatják a kormány otthonteremtési intézkedései, amelyek közül a legnépszerűbb program a csok, ezen belül pedig jelenleg a falusi lakásvásárlást segítő verzió a legkeresettebb – mutatott rá Nagy Tamás. Az év elejétől elérhető illetékmentesség szintén érdemi ösztönző hatással bír.

Az új lakáshitelek idén historikus szintekre emelkedtek a második negyedév végére, a lakásvásárlások 47 százalékát kölcsönök révén valósították meg – idézte fel azt is hozzátéve: a babaváró hitelt is nézve – amely jelentős arányban lakáscélt szolgál – ez a szám már 60 százalék.

Az új fejlesztések megvalósulását elmondása szerint a kereslet és a finanszírozási lehetőségek támogatják, ugyanakkor az ismételten megjelenő munkaerőpiaci korlátok, továbbá az alapanyagok és felszerelések áremelkedése, illetve hiánya gátolja. Ez utóbbit a piaci szereplők 40 százaléka jelölte meg problémának.

A lakásáfa is kedvezően hatott

Idén a várakozások szerint 20-25 ezer új lakás átadása várható év végéig, ami elmarad a 2020-as 28 ezres szinttől – jelezte a főosztályvezető.

lakáspiac

A Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (LITT) üléséről beszámolva Nagy Tamás kifejtette: a kormány és a piac szereplői értékelték az otthonteremtési kedvezmények hatását, elhangzott, hogy 2015 óta 1400 milliárd forint összegű lakáscélú forráshoz jutottak a családok. Idén a kereslet jelentősebb mértékben az új lakások és a családi házak iránt nőtt. A piac szereplői a már bejelentett intézkedések okán bizakodóak 2022-re vonatkozóan is, például a szja-visszatérítés érdemi hatást gyakorolhat a lakáspiacra.

Nagy Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontos a keresleti ösztönzők mellett a kínálati oldal kormányzati támogatása is, ezzel lehet ugyanis a megnövekedett kereslet miatti drágulást fékezni. Beszélt arról is, hogy az idéntől újra elérhető alacsonyabb lakásáfa kedvezően befolyásolta a fejlesztéseket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 1.

Több mint száz adventi programmal készültek a Tourinformok

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felhívására 41 Tourinform iroda csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben a négy adventi hétvégén 114 programmal várják az érdeklődőket – közölte az MTÜ pénteken.

2023. december 1.

Idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés

Az utóbbi időben elszaporodtak azok az adathalász támadások, amik az online piactereken hirdetőket veszik célba, idén már csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez.

2023. december 1.

Lassuló növekedést mutat a novemberi beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke: 52,2. A válaszadók az előző hónaphoz képest lassuló növekedésről és stagnáláshoz hasonló folyamatokról számoltak be – közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).