A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A korábbinál nagyobb gazdasági növekedésre, magas hiányra, és a bérek akár kétszámjegyű emelkedésére számít friss prognózisában a Századvég Gazdaságkutató.
A koronavírus terjedése miatt bevezetett járványügyi korlátozások a vártnál enyhébb visszaesést okoztak a gazdaságban, így annak újraindulása is gyorsabb lehet. A Századvég Gazdaságkutató ennek fényében azt várja, hogy a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme a korábban becsültnél kedvezőbben alakulhat, megközelítheti a 6 százalékot a márciusban előrejelzett 4,0 százalékkal szemben.
A gazdaság jövőre is dinamikusan, akár 5 százalékos mértékben bővülhet, ami lényegében megegyezik az előző prognózisban jelzett 5,1 százalékkal.
A gyors növekedésben jelentős szerepet játszhat az expanzív fiskális politika. A költségvetési hiány idén a GDP 7,9 százalékát teheti ki, amely jövőre 6,1 százalékig csökkenhet, az előző előrejelzésben feltételezett 7,1, illetve 5,0 százalék helyett. A GDP-arányos államadósság a tavaly év végi 80,4 százalékról az idei év végére 80,1 százalékra, a jövő év végére pedig 79,6 százalékra mérséklődhet. Azaz a növekvő gazdaság és emelkedő bevételek ellenére a magas hiány miatt a GDP-arányos államadósság csak lassú ütemben zsugorodik majd – áll a Századvég Gaazdaságkutató előrejelzéséében.
A munkaerőpiacon a gazdaság újraindulásával ismét egyre jelentősebb lehet a munkaerőhiány, amelynek nyomán a bérek érdemi emelkedésnek indulhatnak. Ennek hatását csökkenti ugyanakkor a korábban vártnál magasabb infláció, amelynek mérséklésére a Magyar Nemzeti Bank előreláthatólag tovább szigorítja a monetáris politikáját – hangsúlyozza a prognózis.
A beruházások bővülésére vonatkozó előrejelzést az előző 7,5 százalékosról 7,2 százalékosra mérsékelték, a jövő évit pedig 5,8 százalék helyett most 8,3 százalékosra becsülik. Ebben egyebek mellett jelentős szerepet játszanak az állami – részben uniós, részben saját forrásokból finanszírozott – beruházások. Fontos azonban arra törekedni, hogy a várható forrásbőség ne eredményezze az árak további érdemi emelkedését – hangsúlyozták a Századvég elemzői.
A korlátozások enyhítésével a munkahelyek jelentős része is újra tudott nyitni, így a foglalkoztatás ismét bővülni tud. Ennek eredményeként a munkanélküliségi ráta 2022-ben ismét 4 százalék alatt alakulhat. Az ismét megjelenő munkaerőhiány, illetve az állami bérrendezések eredményeként a béremelkedés 2022-ben ismét kétszámjegyű lehet.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!