Dőltek az adók a büdzsébe
Az év első hét hónapjában 14,2 százalékkal emelkedtek a költségvetés adó – és járulékbevételei; az áfabevétel csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt.
Az év első hét hónapjában 14,2 százalékkal emelkedtek a költségvetés adó – és járulékbevételei; az áfabevétel csaknem 30 százalékkal nőtt egy év alatt.
Az első fél évben a büdzsé áfabevételei 30 százalékkal nőttek, míg az szja-bevételek érdemben csökkentek – ez derül ki a Pénzügyminisztérium friss adatsorából.
Május végével lezárult a családi adóvisszatérítés folyamata: a második körös kiutalási szakasz után a gyermeket nevelő családok több mint 685 milliárd forintot kaptak vissza – közölte a Pénzügyminisztérium. Május végén az államháztartás központi alrendszere 2737,0 milliárd forintos hiánnyal zárt.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárta a 2021-es évet – közölte kedden kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a harmadik negyedévben 572 milliárd forintot, a negyedéves GDP 4,2 százalékát tette ki, a szeptember végén zárult egy évben az államháztartás hiteligénye 4013 milliárd forint, a GDP 7,7 százaléka volt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 2292,0 milliárd forint hiánnyal zárta az év első kilenc hónapját – derül ki a Pénzügyminisztérium részletes adataiból.
Legfrissebb előrejelzésében felfelé módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását a Századvég Gazdaságkutató: az idei évre 7,8 százalékos, míg 2022-re 5,5 százalékos GDP-növekedést prognosztizál.
Az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1803,7 milliárd forintot ért el – közölte a Pénzügyminisztérium.
Az áfabevételek csaknem negyedükkel nőttek. A költségvetési deficit az éves előirányzat 74,5 százaléka volt félévkor.
A korábbinál nagyobb gazdasági növekedésre, magas hiányra, és a bérek akár kétszámjegyű emelkedésére számít friss prognózisában a Századvég Gazdaságkutató.
Azt szeretnék, ha a kormányzat csökkentené az idei költségvetési hiányt a legutóbb elfogadott módosításhoz képest, egyben javasolta a kormánynak, hogy hasonló módon a 2022-es költségvetési törvénytervezetben megjelölt 5,9 százalékos hiányt is mérsékelje majd, közelítve azt a 3 százalékhoz.
A múlt év végi előrejelzéséhez képest 0,6 százalékponttal, 4,3 százalékra emelte a gazdaság idei növekedésére (GDP) vonatkozó prognózisát márciusi elemzésében a GKI, és magasabb inflációval is számolnak.
Januárban az általános forgalmi adóból 8,9 százalékkal, a jövedéki adóból 9,0 százalékkal, a személyi jövedelemadóból 6,2 százalékkal több bevétel érkezett, mint tavaly, így a bevételek csaknem 10 százalékos és a kiadások 5 százalékot közelítő növekedése eredményeként januárban 198,8 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere.
A gazdaság újranyitási akciótervében szereplő,10 millió forintos kamatmentes gyorskölcsön a legsérülékenyebb kis- és középvállalkozásoknak segít – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
A pénzügyminiszter szerint a nehéz helyzet ellenére a magyar államadósságkezelés változatlanul stabil, több lábon áll és gördülékenyen működik, ennek eredményeként a jövő év nem rejt jelentős kockázatokat, sőt azok esetleges felmerülése esetén is jelentős tartalékok állnak rendelkezésre.
Az idei prógnózis az ESA 2010-es módszertan szerint a GDP arányában 8,0 százalékos hiányt irányoz elő.
Az államháztartási hiány óriási megugrását leginkább a járvány okozta többletkiadások indokolják. Az áfabevételek csökkentek, több jelentős adónemből több folyt be a büdzsébe szeptember végéig.
Az előzetes adatok szerint a kormányzati szektor hiánya 986 milliárd forint, a GDP 9,1 százaléka volt a második negyedévben, ezzel az első féléves hiány 1219 milliárd forintra, a GDP 5,3 százalékára nőtt az első negyedévi 1,9 százalékról.
Az államháztartási folyamatok áttekintése után a Költségvetési Tanács úgy véli, van mozgástér újabb gazdaságvédelmi intézkedések bevezetésére. A testület tudomásul veszi a megugró államháztartási hiányt.
A költségvetés bevételi és a kiadási oldalára is nyomot hagyott a koronavírus-járvány, illetve ennek kezelése – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára.