Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nógrád megye gazdaságának húzóágazata a feldolgozóipar és a kereskedelem, szerepük a legjelentősebb gazdálkodók körében még koncentráltabb – hangzott el szerdán Salgótarjánban azon a rendezvényen, amelyen ismertették a Nógrád megyei gazdasági folyamatok 2021. évi alakulását bemutató „TOP 50” című kiadványt.
A gazdasági összeállítást 16. alkalommal készítette el a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (NKIK) és a NAV megyei igazgatósága, a 2021-es üzleti év elemzései a NAV adatain alapulnak.
Gaál Zoltán, az adóhatóság megyei igazgatója a megye 50 legnagyobb gazdasági szereplőjéről szólva elmondta: az értékesítés nettó árbevétele szerinti rangsorban szereplő cégek közül 30 a feldolgozóiparban, 10 a kereskedelemben tevékenykedett. A TOP 10-be csak feldolgozóipari és kereskedelmi társaságok kerültek be 7:3 arányban.
2021-ben a megye nettó árbevételének 62,5 százalékát a TOP 50 produkálta, ami az előző évhez képest 0,3 százalékos növekedés. Kilenc olyan társaság volt, amelynek éves nettó árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot.
A megyei TOP 50 nettó árbevétel alapján felállított listáját a balassagyarmati MAHLE Compressors Hungary Kft. vezeti. Második a salgótarjáni Mitsuba Hungary Kft., harmadik a berceli Nidec GPM Hungary Kft. A legtöbb dolgozót is a MAHLE alkalmazza, dobogós a salgótarjáni Wamsler SE Tűzhelygyár és a rétsági HI-LEX Hungary Kft.
Nógrádban tavaly a munkavállalók 50,6 százaléka az 50 legnagyobb cégnél dolgozott. Az 50 vállalkozásból csak egy foglalkoztatott 500-nál több embert. Valamennyi dolgozóra vonatkoztatva, a bruttó átlagkereset átlagosan 11 százalékkal emelkedett, így a megyei bérek nem távolodtak tovább az országos átlagtól, de a nógrádi dolgozók 2021-ben és 2020-ban is az országos átlag 71,8 százalékát keresték.
Kitér az elemzés az export bevételekre is, ami ágazati szempontból rendkívül koncentrált: a feldolgozóiparhoz köthető az értékesítés 91,5 százaléka. Ezen belül 35,1 százalék a járműgyártás, de jelentős még a gép, berendezés gyártása, és a gumi-, műanyagtermék gyártási ágazatok külpiaci tevékenysége is, részesedésük 15-15 százalék körül mozgott.
Az összesítést a 2021. május 31-én társaságiadó-bevallás beadására kötelezett 3254 társas vállalkozás adataiból készítették el. Eszerint a vállalkozások összesen 436 milliárd 747 millió forintos nettó árbevétele 10 százalékkal meghaladta a 2020. évi összeget, ami a koronavírus-járvány okozta válság utáni gyors helyreállítást mutatja. A megye csekély gazdasági súlyát érzékelteti, hogy a vállalkozások által kimutatott nettó árbevétel az országos érték 0,4 százalékát adta – emlékeztettek.
A 42 milliárdos jegyzett tőke 55,3 százaléka volt külföldi tulajdonban, ami 2020-hoz képest 1,4 százalékpontos növekedés volt. A külföldi tőke nagy része kis számú, de tekintélyes jegyzett tőkével rendelkező adózóhoz köthető, Nógrád megyében a vállalkozások túlnyomó többsége teljes egészében belföldi tulajdonban van.
(MTI)
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!