Nőttek a lakásbérleti díjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lakásbérleti díjak országosan 1,7 százalékkal, a fővárosban 2,1 százalékkal nőttek januárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, ami fordulatot jelent a tavaly szeptember-decemberben tapasztalt stagnáló-csökkenő tendencia után – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

A KSH honlapján elérhető összesítés szerint januárban a lakbérek országosan 20 százalékkal, a fővárosban 22 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, 2015-höz viszonyítva pedig 75, illetve 69 százalékos volt a növekedés.

A nominális lakbérek a járvány előtti, 2020. januári adatot országosan 21, Budapesten 18 százalékkal haladták meg, ám reálértéken csökkentek: a fogyasztóiár-indexet figyelembe véve a lakbérek januárban országosan 13, Budapesten 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a három évvel korábbinál.

Januárban Budapesten egy hónap alatt valamennyi kerületcsoportban emelkedtek a lakbérek, legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal a budai hegyvidéki kerületekben, a pesti belső és külső kerületekben 2-3, a budai egyéb és a pesti átmeneti kerületekben pedig 1-2 százalékkal.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kommentárjában megjegyezte: a januári drágulásban szerepet játszik az, hogy a felsőoktatásban a keresztféléves oktatásban tanuló diákok egy része megjelent a keresleti oldalon. Szintén löketet adtak a piacnak azok, akik a magas lakáshitelkamatok miatt egyelőre elhalasztották a lakásvásárlást és bérelt lakásba költöztek. Tapasztalatok alapján a minimálbéremelés is – amely idén januárban több mint 16 százalék volt – fölfelé szokta húzni a bérleti díjakat – magyarázta.

A szakember kiemelte, hogy február közepén a kínálatban szereplő albérleteket nézve a vármegyeszékhelyek közül Veszprém, Debrecen, Győr, Székesfehérvár és Szombathely volt a legdrágább, ezekben a városokban 150-152 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. A legolcsóbb nagyvárosok közé tartozik 90-100 ezer forintos díjjal Miskolc, Salgótarján, Szekszárd, Kaposvár, Békéscsaba.
A fővárosban az V., a II. és az I. kerületben a legmagasabbak a bérleti díjak, havi 250-330 ezer forintért kínálják a tulajdonosok a kiadó lakóingatlanokat, a legolcsóbb kerületekben viszont – például a X., a XV. és a XXIII. kerületben – feleennyiért lehet albérletet találni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. február 15.

A befektetők mozgatják az ingatlanpiacot

Januárban a fővárosban 54, a vidéken 32 százalékos aránnyal a befektetési céllal történő vásárlás volt a legfőbb vevői motiváció, amit Budapesten az első lakás vásárlása, vidéken pedig a nagyobb lakásba költözés követett – közölte a Duna House.
2022. március 23.

A fürdővárosok pörgetik a dunántúli ingatlanpiacot

A népszerű gyógy- és élményfürdők vonzáskörzetében pörgött leginkább a nyugat-dunántúli ingatlanpiac, a Hévíz- Zalakaros- Kehidakustány trió a népességre vetített tranzakciószámok arányát tekintve országos szinten is kiemelkedően teljesített – írja közleményében az Otthon Centrum. A térségben a legtöbb adásvételt Győrben kötötték és Sopronnal együtt itt lehetett legdrágábban ingatlanhoz jutni. Az országrész vándorlási többlete figyelemre méltó.