Lassult az OECD-országok GDP-növekedése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavalyi negyedik negyedévben 0,3 százalékra lassult a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetben (OECD) szereplő országok GDP-növekedése a harmadik negyedévhez képest, amikor 0,4 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

A tavalyi második negyedévben 0,5 százalék, az első negyedévben pedig 0,3 százalék volt a negyedéves szintű gazdasági növekedés. A G7-országok gazdasága a december végével záródott három hónapban 0,4 százalékkal nőtt az előző három hónappal összevetve, amikor nagyobb, 0,5 százalékos bővülést regisztráltak. Az eurózóna GDP-növekedése 0,3 százalékról 0,1 százalékra, az Európai Unióé pedig 0,3 százalékról nulla százalékra lassult.

Az Egyesült Államok GDP-je 0,7 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben a harmadik negyedévi 0,8 százalékos bővülés után. A japán gazdaság 0,2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévi 0,3 százalékos zsugorodás után, a brit GDP 0,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben, és nem változott a negyedik negyedévben.

Eközben Németország és Olaszország GDP-je a december végéig tartó negyedévben 0,2 százalékkal, illetve 0,1 százalékkal csökkent a harmadik negyedévi egyaránt 0,5 százalékos emelkedés után.
Az OECD- országok közül a GDP a legnagyobb mértékben Lengyelországban csökkent negyedéves összevetésben, 2,4 százalékkal, míg a legjelentősebb negyedéves növekedés Írországban volt, 3,5 százalékkal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. december 1.

1,5 százalékkal nagyobb a GDP, mint két éve

A bruttó hazai termék (GDP)  6,1 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest 0,7 százalékos volt a növekedés. Az első három negyedévben a gazdaság teljesítménye 7,1 százalékkal – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 6,8 százalékkal – meghaladta az előző év azonos időszakában mért szintet – erősítette meg második becslésében szerdán a Központi statisztikai Hivatal (KSH).
2021. március 2.

3,6 százalékkal csökkent a GDP az utolsó negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi negyedik negyedévben éves összehasonlításban visszaesett, de az előző negyedév viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. december 1.

4,6 százalékkal csökkent a GDP

A bruttó hazai termék volumene 4,6 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.