Optimistákká váltak a hazai kkv-k vezetői


Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások – áll az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

Soha nem látott magasságokba emelkedett a hazai kkv-k várakozása árbevételük egyéves alakulását tekintve. A mikro-, kis- és középvállalkozások kilátásait jelző K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményei alapján 11 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak a cégek. Ez az index 17 éves történetének legmagasabb értéke. A legnagyobb ugrás a 20-100 millió forint közötti éves árbevételű mikrocégek körében látható, akik az első negyedévi 8,6 százalék után jelenleg 13,5 százalékkal több bevétellel számolnak. A 100 és 300 millió forint közötti árbevételű kisvállalkozások és a 300 millió forint feletti középvállalkozások esetében is magas, 8,4, illetve 7,5 százalékos pénzügyi növekedéssel terveznek a cégvezetők. A teljes kkv szektorban pedig a vállalkozások csupán 7 százaléka tart attól, hogy a következő hónapokban csökkenni fog árbevétele.

A második negyedéves eredmények alapján a rekord magas árbevétel várakozáshoz jelenleg átlagosan a nyereség 6 százalékos bővülése társul. Itt szintén a mikrocégek a legoptimistábbak, akik 8,3 százalékos nyereségnövekedést valószínűsítenek. Ezzel szemben a kis- és középvállalkozások előrejelzései 3,9, illetve 3,8 százalékkal nagyobb profitot mutatnak a következő egy év során.

Az optimista pénzügyi várakozások a kedvező finanszírozási lehetőségek kihasználását is fellendíthetik. Amíg ugyanis a legtöbben az önerőt (54%) és a pályázati források igénybevételét (33%) jelölték meg elképzelhető forrásként, addig a belföldi hitelfelvételben gondolkodó vállalkozások száma is látványosan megugrott. A vállalkozások közel harmada (32%) számol ezzel jövőbeni finanszírozási lehetőségként, szemben az előző negyedéves 24 százalékos aránnyal.



Kapcsolódó cikkek

2020. augusztus 12.

Csökkent a fogyasztói bizalom, pesszimistább a lakosság

A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, augusztusban viszont a várakozások kissé romlottak: a júliusi mínusz 26,9 pontról mínusz 29,6 pontra süllyedt a mutató – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.