Orbán: kormányzati segítség kell a gazdaság újraindításához Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Erőteljes kormányzati támogatásra van szükség a gazdaság újraindításához – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a győri Audi-gyárban, ahol hétfőtől a motor- és járműgyártás ismét a megszokott munkarendben termel.

A koronavírus-járvány gazdasági hatása még az olyan, világszínvonalon kiemelkedő gyárakat is rendkívül érzékenyen érinti, mint az Audi, és az is nyilvánvaló, hogy a gazdaság újraindításához – még a saját lábán megálló Audi-gyár újraindításához is – kell kormányzati segítség. Ennek hiányában ugyanis a gazdaság nem indul újra – fejtette ki a kormányfő, miután a járműgyár három műszakra átállása alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kíséretében látogatást tett a gyárban.

A miniszterelnök közölte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Audi-gyárban az összes munkás és mérnök megtalálja számítását, a kabinet kész pénzügyi hátteret is biztosítani a gyár teljes kapacitáson való működéséhez. Jelezte ugyanakkor, a tulajdonosoknak, a vezetőknek és a dolgozóknak is jó megállapodást kell kötniük. „Megállapodásokkal lehet munkahelyeket megvédeni” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor azt is mondta, egy, de akár két évbe is telhet eljutni oda, hogy a járvány előtti kiindulópontot meghaladó, nagy terveket lehessen a termelő üzemekben meghirdetni.

A kormányfő a magyar ipar fellegvárának, büszkeségének nevezte a győri Audi-gyárat, amely nemzetgazdasági szempontból is fontos, eddig ugyanis több mint 11 milliárd eurónyi beruházás történt a mára környezetsemleges gyárban.

De most még az Audi-gyárért is küzdeni kell – hangoztatta Orbán Viktor, aki ugyanakkor arra számít, hogy „a válságot nemcsak hogy túl fogjuk élni, hanem megerősödve is fogunk kikerülni belőle”, és ennek része lesz „az Audi nevű sikersztori” folytatása.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke azt mondta: az Audi Hungaria egyre inkább egy kompetenciaközponttá fejlődik, amelynek jelmondata, „Audi Hungaria, Győrből a világnak”.

Közölte: a harmadik műszak visszaállításának alkalmából bemutatták a kormányfőnek és kíséretének a koronavírus elleni intézkedéseiket, a munkahelyeik átalakítását, amelynek köszönhetően már április közepén el tudták kezdeni a gyártást az első motorgyártó soron. Kiemelte, a munkatársaik biztonsága az első, és az átalakítások eredményeképpen biztonságosan tudnak gyártani.

Arról is beszélt ugyanakkor, hogy egyelőre messze vannak a koronavírus-járvány előtti normális állapotoktól, a vásárlások még „visszafogottak”, a vevői igények korlátozottak.

A gyárlátogatáson – amelyen részt vett Dézsi Csaba András győri polgármester is – Alfons Dintner bemutatta a miniszterelnöknek a győri Audi-modellek gyártási folyamatát.

Az eseményen kiosztott közleményben azt is írták: az Audi Hungaria április közepén indította újra gyártósorait, első lépésben egy műszakban, majd a vállalat fokozatosan futtatta fel termelését. Az Audi Hungaria 2019 végén 12 807 munkatársat foglalkoztatott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Szolgáltatási szerződést kötött az Eco-First és a Mol

Hosszú távú szolgáltatási szerződést kötött az Alteo kizárólagos tulajdonában álló Eco-First Kft. és a Mol Nyrt., magas inerttartalmú földgáz hasznosítása érdekében – tette közzé az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

2024. május 28.

10 százalékos bérnövekedés várható a kkv-szektorban

Tovább nőtt a tervezett fizetésemelés mértéke a kkv-szektorban, átlagosan 10 százalékkal magasabb bérre számíthatnák a munkavállalók. A K&H kkv bizalmi index felmérésből az is kiderül, hogy cafeteriában viszont 10-ből mindössze 4 cég gondolkodik. Jelenleg a 13. havi fizetés, a közlekedési költségtérítés és a SZÉP kártya a legnépszerűbb juttatási formák.

2024. május 27.

Átadták az Év menedzsere elismeréseket

Átadták az Év menedzsere elismeréseket: a menedzserszövetség Év Menedzsere Díj 2023. évi kitüntetettje Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója lett. A szövetség immár 29. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadót – közölte a szervezet hétfőn.