Parragh László: a második hullám már nem érkezik meglepetésként Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozások most sokkal felkészültebbek a koronavírus-járványra, ezért a második hullám nem lesz akkora befolyással a gazdaságra, mint a tavaszi első hullám volt – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Kossuth rádió műsorában.

Március elején 78 százalék volt a gazdaság kapacitás-kihasználtsága, ez egy hónap alatt 55 százalékra csökkent, a cégek 12 százalékának nullára esett a tevékenysége. A kamara elnöke kizártnak tartja, hogy ez megismétlődjön, ugyanis a vállalkozások mellett a lakosság és a döntéshozók is jobban fel vannak készülve a járványhelyzetre, és elindultak a gazdaságot segítő intézkedések is. Ágazatonként és régiónként azonban jelentős különbségekre kell számítani, a turizmusban például látszott, hogy a fővárosival ellentétben a vidéki turizmust megmentik a magyar turisták.

Parragh László szerint már újraindultak a gazdaságvédelmi intézkedésekre irányuló megbeszélések a kormányzat szereplőivel, kérdés viszont, hogy a költségvetés hogy bírja majd a kiadásokat, az adóbevétel ugyanis nem nő a kívánt mértékben, a kiadások pedig megnőttek a járványvédelmi intézkedések és az egyes ágazatok megmentését szolgáló költségvetési beavatkozások miatt.

Közös teherviselésre van szükség: a munkaadóknak a profit, a munkavállalóknak a bérnövekedés egy részéről le kell mondaniuk, az államnak pedig tudomásul kell vennie, hogy másként alakul a költségvetési hiány és az infláció – mondta a kamarai elnök.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. augusztus 29.

Parragh László átalakítaná az iparűzési adó rendszerét

A kamarai elnök a helyi iparűzési adót regionális bevételi forrássá változtatná. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara tisztújító közgyűlésén Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára és  Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára is beszélt.
2018. november 28.

Parragh: a kamara az adózás egyszerűsítését indítványozta

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) többek között az adózás feltételeinek egyszerűsítését indítványozta a kormány előtt lévő versenyképességi javaslatban, az újítás pedig a kamara felfogásában adócsökkentéssel is járna – közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.