Szilveszterig tart ki az erős forint?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Londoni elemzők szerint jövőre gyengébb lesz a forint, s alacsonyabb a kamat.


A Commerzbank – az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató – elemzői Londonban ismertetett devizapiaci előrejelzésükben azonban azt valószínűsítették, hogy a következő időszakban a magyar gazdasági növekedés negatív meglepetéseket okoz, tekintettel egyebek mellett arra, hogy az európai uniós fejlesztési források felhasználási üteme túljut csúcspontján. 

A döntő tényező azonban az infláció, amely a Commerzbank elemzői szerint valószínűleg még mélyebbre süllyed a negatív tartományban, és a maginfláció is lefelé tart. 

A ház azzal számol, hogy ebben a környezetben az MNB 2015 első felében 1,70 százalékra csökkenti alapkamatát.

Intervenció?

A cég szakértői szerint ez, valamint az erős forint elleni esetleges intervenció jövőre valószínűleg a forint árfolyamgyengüléséhez vezet. A Commerzbank elemzői 2015 első felének végére 315 forint/euró körüli árfolyamot várnak.

Az MNB monetáris enyhítési ciklusának jövő évi újrakezdését és a forint várható valamelyes gyengülését egyaránt jósolják más nagy londoni házak is.

A City egyik legnagyobb befektetési bankja, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői közölték, hogy a ház „más véleményen van”, mint az MNB monetáris tanácsa, amelynek alapállása hosszú távú kamattartásra utal. A Barclays elemzői azt valószínűsítették, hogy a magyarországi inflációs környezet és a romló euróövezeti kilátások végül ráveszik az MNB-t a kamatcsökkentési ciklus újraindítására.

A ház új táblázatos előrejelzéséből kitűnik, hogy a cég már 2015 első negyedévében újabb MNB-kamatcsökkentést vár, és azzal számol, hogy a jövő év második negyedében 1,50 százalékra süllyed a magyar jegybanki alapkamat.

Ha a magyar jegybank a következő inflációs jelentésekben a gyenge adatok miatt lefelé korrigálja 2015-re és 2016-ra szóló prognózisait, az megteremtené a lehetőséget a további kamatcsökkentésekhez – vélekedtek a Barclays közgazdászai.

Év végéig érdekeltek az erős forintban 

Ugyanerre a következtetésre jutottak a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői. Legutóbbi értékelésükben azt valószínűsítették, hogy az MNB a decemberben esedékes inflációs jelentésben meredeken 3 százalék alá módosítja 2015-re adott inflációs előrejelzését.

Ha a 2016-ra szóló MNB-prognózis is a jegybank 3 százalékos célja alatt lesz, akkor „visszakerülhet a monetáris tanács napirendjére” a kamatcsökkentés – vélekedtek a JP Morgan londoni elemzői.

A ház szerint ugyanakkor az idei kamatcsökkentési mozgástérnek határt szab az a gazdaságpolitikai döntéshozói szándék, hogy a forint az év végéig erős maradjon.

A forintárfolyam várható rövid távú pályájáról összeállított külön elemzésükben a JP Morgan közgazdászai úgy vélekedtek: az idén még az a magyar gazdaságpolitikai döntéshozók érdeke, hogy a forint ne gyengüljön a 308 forint/eurós árfolyam fölé, mivel e szint alatt tartható a közadósság-dinamika olyan pályán, amely biztosítja, hogy az államadósság-ráta 2014 végén ne legyen magasabb a tavalyi év végén mértnél. Ezzel Magyarország elkerülheti az Európai Bizottság túlzottdeficit-eljárásának újraindítását is.

A JP Morgan londoni elemzőinek véleménye szerint ennek érdekében a magyar hatóságok valószínűleg akár intervencióra is készen állnának, ha a forint december 31. előtt a 308 forint/eurós szint fölé gyengülne.

Társadalombiztosítás, járulékfizetés és családtámogatási szabályok

Előadók:

Farkasné Gondos Krisztina osztályvezető, OEP
Matlné Kisari Erika vezető tanácsos, NAV
Orbán Zsófia főosztályvezető-helyettes, Magyar Államkincstár

Időpont: 2014. december 16.

Részletes tematika és jelentkezés >>

A jövő év elején azonban a magyar pénzügyi vezetés több okból is már inkább a mérsékelt forintgyengülést pártolhatja. Egyrészt 2015 első negyedében már nem áll fenn az a kényszer, hogy a közadósság-dinamikával kapcsolatos aggályok miatt erősen kell tartani a forintot, másrészt – mivel a devizaalapú hitelek forintosításának árfolyamát 309 forint/eurón jelölték ki – a politikára nyomás nehezedhet annak érdekében, hogy a forint az átváltás idején ne legyen ennél erősebb – vélekedtek a JP Morgan londoni elemzői. 

A ház szerint ugyanis a kormány nyilván azt szeretné majd demonstrálni az érintett háztartásoknak, hogy devizaalapú hiteleiket az éppen akkor esedékes piaci rátánál vonzóbb árfolyamon konvertálhatják.

A JP Morgan londoni közgazdászai mindezek alapján 315 forint/euró körüli szinten stabilizálódó forintárfolyammal számolnak 2015 első negyedében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.