Taxisok demonstráltak a tarifa megemeléséért a fővárosban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tarifaemelésért demonstráltak a taxisok szerdán Budapesten a Hősök terén, majd a követeléseiket tartalmazó petíciót adtak át a Főpolgármesteri Hivatalban és a Miniszterelnökségen.

A taxisok a kormányzat segítségét kérik azt követően, hogy a fővárosi önkormányzat nem reagált a tárgyalási kezdeményezésükre – közölték. Horacsek Róbert, a szervezők szóvivője a demonstráció alkalmából megtartott sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az utolsó tarifakorrekció, vagyis 2017 óta a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 15 százalékkal emelkedtek az árak, az üzemanyagok pedig 40 százalékkal drágábbak, mint 2017-ben. Emellett azóta mintegy 2 millió forinttal drágult a taxiszolgáltatásra alkalmas autók átlagára és jelentős veszteséget okozott az elmúlt időszak járványhelyzete is a személyfuvarozók számára – tette hozzá.

Ennek ellenére a tarifa megállapítására jogosult fővárosi önkormányzat folyamatosan elutasítja az árak emelésére vonatkozó követelésüket. Ebben a helyzetben kérik a kormányzat beavatkozását; azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat a taxiszolgáltatást országosan is szabályozó rendeletében határozza meg a minimum tarifát – mondta a szóvivő. Horacsek Róbert szerint a jelenleg 700 forintos kiállási díjat 1000 forintra, a mostani 300 forintos kilométerdíjat 500 forintra, a percdíjat pedig 75-ről 100 forintra kellene emelni. Ezt tekintik tárgyalási alapnak – hangsúlyozta a szóvivő.

A Hősök terén megtartott demonstráción mintegy 200 taxi jelent meg, a sárga járművek gyakorlatilag körülvették a Millenniumi emlékművet övező közutat. Ugyanakkor csupán nyolc járművel indultak el átadni a követeléseiket tartalmazó petíciót. A Főpolgármesteri Hivatalban Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostorban pedig Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára vette át a dokumentumot.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2015. április 22.

Zara: a taxisok sem lehet kivételek

Zara László szerint az online pénztárgépek használata alól a taxisok sem lehetnek kivételek, ha a szolgáltató szektorban másoknak kötelező lesz.

2021. december 22.

Az átalányadó segítheti a vállalkozóvá válást

A jövőre sokkal kedvezőbbé váló átalányadó a legkisebb vállalkozások mellett sok mellékállásban vállalkozó, de főállásban dolgozónak hozhat könnyebbséget – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.