Változik a kötelező biztosítás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elkészült a pénzügyminisztérium tervezete a kötelező biztosítás rendszerének megváltoztatásáról. Eltűnik a kampány, és nem minden esetben fizet a kötelező a biztosított helyett.

Beterjesztette a parlament elé az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvényt a pénzügyminiszter. A 2004-es szabályt várhatóan leváltó új, 2010. január 1-én lépne életbe, és számos újdonságot tartalmaz.

A szerződés már nem kötődik a naptári évhez, hanem a megkötésétől számított egy évre szól. Ezzel elmarad az utóbbi években megszokott év végi kampány. Nem azonnal változik a rendszer, hiszen a legtöbbeknek továbbra is a szokott rend szerint jár le a biztosításuk, így ugyanakkor kötnek, módosítás autóeladáskor történik.

A jövőben a biztosítóknak a következő évi tarifákat október 31-ig két országos napilapban kell közzétenniük, és azt év közben nem módosíthatják. A biztosítónak 50 nappal a kötelező biztosítás lejárata előtt értesítenie kell az ügyfelet, akinek legkésőbb 30 nappal a lejárat előtt fel kell mondania írásban a meglévő szerződést, ha újat akar kötni a következő évre.

A kötelező biztosítások egy központi adatbázisba kerülnének, amelyeket összevetnének a gépjármű-nyilvántartással, a biztosítás nélküli járműveket kivonják a forgalomból.

Továbbra is maximum 500 millió forint dologi kárt fizet ki a biztosító egy-egy káreseményre, de a személyi sérüléseknél, a korábbinál 100 millióval magasabb 1,6 milliárd forint a biztosító kötelezettsége. Nemcsak hazánkban, de az Európai Gazdasági Társulás országaiban, Svájcban és a zöldkártyarendszer tagállamaiban is érvényes a magyar kötelező.

Ugyanakkor a biztosító nem minden esetben nyeli el a kárt. A biztosított károkozó súlyos jogsértése, pl. ittas vezetés, a jármű elhanyagolt műszaki állapota esetén behajthatja az összeget a biztosító.

Forrás: Vezess.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.

2024. június 14.

Májusban minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal – erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi elnöke tájékoztatott pénteken.